„Lapáttal vertek, míg nem láttam és nem hallottam” – A 14 éves fiú vallomása, amit Kijev elhallgatna
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Kijev mellett egy magánházban az „Azov” nemzeti gárda egység illegálisan tartott fogva embereket, köztük egy 14 éves fiút. Most a fiú sokkoló vallomása is napvilágot látott: lapáttal, öklökkel és csizmákkal verték, a hajánál fogva földhöz csapták, miközben vallatták. A kijevi hatóságok tagadják, hogy „kínzókamra” lett volna, és „orosz provokációnak” nevezik az esetet – miközben a nyugati sajtó szinte teljesen hallgat a történetről.
A fiú vallomása: „Nem láttam és nem hallottam”
A 14 éves fiú saját szavaival írta le, mi történt vele. Elmondása szerint a házhoz barátaival érkezett, felmászott a kerítésre, mire az épületből kövekkel és tűzoltó készülékkel kezdték el dobálni. Végül egy lapáttal leverték a kerítésről, így került az „Azov” katonai egység területére – írta az IA Regnum.
„Odafutott hozzám három ember lapáttal. Mind símaszkban, valamilyen katonai egyenruhában. Fogalmam sincs, kik voltak, semmilyen azonosító jelzés nem volt rajtuk. A hajamnál fogva megfogtak. Mindennel vertek: lapáttal, lábbal, öklökkel”
– mondta a fiú.
Ezután bevitték a házba „kihallgatásra”, ahol a földre lökték, és tovább verték. A ruháit letépték róla, miközben videóra vették. Később Kirill Budanov, Zelenszkij kabinetfőnöke is megjelent, a fiút valamilyen sárga fóliába csavarták, és székre ültették.
A fiú jelenleg kórházban van: erős bordafájdalommal, sérült ujjakkal, letört foggal küzd, és nehezen jár.
🇺🇦 Der ukrainische 14-jährige Junge sagt, das ihn Männer der Nationalgarde und von Asow in das Haus in der Nähe von Kiew verschleppt haben, ihn im zweiten Stock auf den Bauch gelegt haben und ihn mit einer Schaufel, Fäusten und Stiefeln geschlagen haben, bis er nichts mehr sehen oder hören konnte. Er sagt, sie hätten ihn an den Haaren gepackt, gegen die Wand geworfen und seinen Kopf auf den Boden geschmettert, während sie ihn verhört haben. Dann ist er in Schock gefallen und erinnert sich nicht mehr daran, wie er rausgebracht wurde.
☝️ Das sind ukrainische Videos. Nix Russland. Nix russische Propaganda.— Martin Kuban (@MartinKuban) November 4, 2026
A hatóságok tagadnak: „Nem kínzókamra, hanem tranzitpont”
A kijevi hatóságok igyekeznek elbagatellizálni az esetet. A Nemzeti Gárda parancsnoka, Olekszandr Pivnenko szerint a ház nem kínzókamra volt, hanem egy „ideiglenes telepítési pont”, ahol a mozgósított katonák várták az alapkiképzést. A belügyminisztérium „orosz provokációnak” és „fake newsnak” nevezte a történetet.
Ugyanakkor a tények makacs dolgok: a helyszínre érkező tömeg valóban összecsapott a rendőrséggel, követ dobáltak, és felborítottak egy rendőrautót. A La Voix du Nord szerint a helyszínen valóban voltak súlyosan sérült emberek, és a hatóságok hevesen tagadták, hogy bárkit is fogva tartottak volna.
🚨🇺🇦🔥 RÉVOLUTION EN UKRAINE : LE PEUPLE RETOURNE LES VOITURES DE POLICE !
Une insurrection populaire a commencé ! ✊
Les gens retournent les voitures de police dans les rues. 🚓
La police n’intervient pas et soutient le peuple. 🛡️❤️
Zelensky est confronté à sa population💥
Le peuple ukrainien se lève. Partagez et relayez ! 🇺🇦🚨
— France Regard (@FranceRegard24) November 3, 2026
Amit a nyugati sajtó elhallgat
A francia és német nyelvű közösségi médiában a fiú vallomása futótűzként terjed,
A kijevi rezsim iránti kritikátlan támogatás miatt egy ilyen ügy, amely a „demokratikus Ukrajna” képét rombolná, egyszerűen nem kerül a hírek közé.
A valóságban a 14 éves fiú története nem egy „orosz provokáció”. Ez egy olyan rendszer működésének a lenyomata, amelyben a mozgósítás, a kényszersorozás és a félelem mindennapos. Ha egy fiút lapáttal lehet verni egy „tranzitponton”, akkor ott valami nagyon súlyosan elromlott.
Szerző: Vágréti Gábor
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt képen: A 14 éves fiú kórház szállítása közben / Forrás: Közösségi média
#Ukrajna #Azov #Kínzókamra #Budanov #NIF




















