105 éve kezdődött a nyugat-magyarországi felkelés
Ágfalvától a Lajtabánságig – és Sopron megmaradásáig
1921 augusztus 28-án, a saint-germaini és a trianoni “békeszerződések” végrehajtásának napján osztrák csendőralakulatok átlépték a történelmi magyar határt. Azt hitték, díszlépésben vonulhatnak be Sopronba. Ágfalvánál azonban tüzet kaptak. Ezzel kezdődött az a másfél hónapos fegyveres ellenállás, amely nélkül Sopron és környéke ma valószínűleg nem tartozna Magyarországhoz.
A béke, amely területet adott a vesztesnek
Az első világháború után a győztes hatalmak nemcsak a Magyar Királyságot darabolták fel. A saint-germaini békeszerződés (1919. szeptember 10.) és a trianoni békeszerződés (1920. június 4.) Nyugat-Magyarország egy jelentős sávját – a mai Burgenlandot, soproni környékkel együtt – Ausztriának ítélte. A döntés különösen fájó volt: Ausztria is a vesztes oldalon állt, mégis területet kapott magyar földön, népszavazás nélkül. A térségben német, magyar és horvát közösségek éltek egymás mellett; Sopron maga magyar jellegű város volt, a környező falvakban viszont sok helyen a német ajkú lakosság volt többségben.
1921 nyarán az antant három zónára osztotta a kérdéses területet. A magyar adminisztrációnak és a reguláris erőknek ki kellett vonulniuk. Sigray Antal főkormánybiztos augusztus 26-án kiüríttette az A-zónát. Az osztrák csendőrség augusztus 28-án indult meg, hogy birtokba vegye a neki ítélt vidéket. A bevonulást zenekar is kísérte: Bécsben úgy számoltak, hogy ünnepélyes átvétel lesz. Nem lett.
Kik voltak a rongyosok?
A Rongyos Gárda irreguláris, önkéntes alakulat volt. Nevét rongyos öltözetéről, a hivatalos hadseregtől való elkülönüléséről kapta. Magját első világháborús veteránok, leszerelt tisztek, alföldi gazdalegények, soproni és selmecbányai főiskolások, vasutasok alkották. Vezetői között ott volt Prónay Pál, Héjjas Iván, Francia Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor. Sopronban Ostenburg-Moravek Gyula csendőrőrnagy alakulatainak hallgatólagos, majd nyílt támogatása döntőnek bizonyult: fegyvert adtak, a várost nem adták át.
A gárdához csatlakozott mintegy száz bosnyák és albán muszlim önkéntes is Durics Hilmi Huszein vezetésével. A Monarchia egykori katonái voltak; egyikük, Ahmed, elesett a harcokban. A helyi magyar és horvát lakosság sok faluban élelmet, szállást és hírszerzést adott.
A magyar kormány hivatalosan elhatárolódott. Valójában a helyzet bonyolultabb volt: Budapest diplomáciai mozgásterét féltette, ugyanakkor a felkelést nem verte le, sőt a háttérben számolt vele. A rongyosok tehát nem a hivatalos hadsereg voltak – the a nemzet egy részének akarata igen.
1921. augusztus 28. – az első ágfalvi ütközet
Ágfalva Soprontól néhány kilométerre nyugatra fekszik. Ide érkezett az osztrák csendőrség, mintegy 400 fővel. Velük szemben Héjjas Iván Alföldi brigádjának körülbelül 120 embere állt, Francia Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor vezetésével. Meglepetésszerűen tüzet nyitottak.
A tűzharcban elesett Baracsi László kecskeméti gazdalegény – a felkelés első ismert magyar hősi halottja. Az osztrákok visszavonultak. A felkelők rövid időre foglyul ejtették Robert Davy-t, az Ausztria által kinevezett burgenlandi kormánybiztost; másnap a határ túloldalán elengedték.
Ez volt a jel. Másnap és a következő hetekben a harc szétszóródott: Alhó, Pinkafő, Fraknó, Gyanafalva, Pörgölény, Kirchschlag, később Császárkőbánya. Pinkafőnél húsz felkelő a helyi horvátok segítségével több száz csendőrt szorított ki. A pörgölényi és kirchschlagi összecsapásokban az osztrákok súlyos veszteséget szenvedtek. Szeptember 8-án, a második ágfalvi ütközetben körülbelül 110 felkelő – köztük soproni főiskolások – négyszeres túlerő és géppuskák ellen is megfutamította a Sopron felé újra meginduló osztrákokat. Magyar részről elesett többek között Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató, Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató és Pehm Ferenc.
A harc gerillajellegű volt: kis létszám, helyi ismeret, meglepetés, majd visszavonulás. Ausztria nem tudta megszállni a neki ítélt területet. Soprontól keletre szinte minden faluban voltak felkelők.
Lajtabánság: egy hónapnyi állam a Lajta mentén
A felkelők nem elégedtek meg a csendőrök kiszorításával. 1921. október 4-én Felsőőrön, a plébániatemplom előtt kikiáltották a Lajtabánságot, Prónay Pált lajtai bánnak választották. Az el nem ismert miniállam pecsétet, bélyeget, ideiglenes közigazgatást hozott létre. Célja világos volt: ha a területet nem lehet visszavinni Magyarországhoz, akkor legalább ne lehessen simán átadni Ausztriának.
A Lajtabánság november elejéig élt. Közben a felkelők között is megjelentek a törésvonalak: szabad királyválasztók és legitimisták, radikálisok és kompromisszumra hajlók. A magyar kormány egyre inkább a diplomáciai megoldást kereste.
Velence és a népszavazás
A fegyveres ellenállás kényszerhelyzetet teremtett. Olasz közvetítéssel 1921. október 11–13-án megszületett a velencei jegyzőkönyv: Sopron és nyolc környező település népszavazáson dönthet hovatartozásáról. Ez volt a trianoni rendezés egyetlen komolyabb, a nagyhatalmak által tartósan elfogadott területi korrekciója.
A szavazásra december 14-én Sopronban, 16-án a környező falvakban került sor. 26 879 jogosultból 24 063-an szavaztak. Magyarországra 15 334-en (65,08%), Ausztriára 8227-en (34,92%) szavaztak. Sopronban a részvétel magas volt, a város 72,8 százaléka Magyarországot választotta. A falvakban vegyesebb volt a kép: Ágfalva, Harka, Fertőrákos, Sopronbánfalva, Balf többségében Ausztriára szavazott; Nagycenk, Fertőboz és Kópháza Magyarországra. A végeredményt Sopron súlya döntötte el.
Sopron megkapta a Civitas Fidelissima – a Leghűségesebb Város – címet.
Ami a többi, Ausztriának maradt Őrvidéket illeti: a felkelés nélkül a határ keletebbre is eltolódhatott volna. A rongyosok harca tehát nemcsak Sopront mentette meg, hanem a végső vonalat is befolyásolta.
Tisztesség a hősöknek – és a történet árnyékai
A nyugat-magyarországi felkelés hősei diákok, parasztok, vasutasok, veteránok, helyi horvátok és idegenből jött muszlim önkéntesek voltak. Baracsi László, Gubicza Ákos, Machatsek Gyula, Szechányi Elemér, Pehm Ferenc és a névtelenül elesettek neve a helytörténet része. Maderspach Viktor, who már 1916-ban gerillát szervezett Erdélyben a román betörés idején, Ágfalvánál is ott volt. A soproni főiskolások – a Selmecbányáról ideköltözött bányász- és erdészhallgatók – a város sorsát a sajátjuknak tekintették.
Az igazsághoz tartozik, hogy a Rongyos Gárda vezetőinek egy része, köztük Prónay és Héjjas, a Tanácsköztársaság bukása után a fehérterrorban is szerepet játszott. A 1921-es nyugat-magyarországi küzdelem ettől még valóságos honvédő harc volt: irreguláris, kemény, helyenként kíméletlen – de a célja a terület megőrzése, nem a belső leszámolás. A két szálat nem kell összekeverni, és nem is kell elhallgatni.
A felkelők létszáma soha nem volt nagy. A döntő nem a létszám volt, hanem az, hogy Ausztria nem tudott békés birtokbavételt felmutatni, az antant pedig nem akart újabb háborút egy már aláírt béke végrehajtásáért. A fegyveres ellenállás diplomáciai eredményt kényszerített ki.
Ami megmaradt
105 év telt el az első ágfalvi lövések óta. Burgenland osztrák tartomány lett. Sopron magyar város maradt. A határ, amelyet 1921 őszén fegyverrel és szavazólappal rajzoltak újra, azóta az Európai Unió belső vonala.
A nyugat-magyarországi felkelés nem „nagy háború” volt. Néhány tucat halott, néhány hétnyi gerillaharc, egy hónapnyi kikiáltott állam, majd egy népszavazás. Mégis: a trianoni Magyarország egyik kevés kézzelfogható sikere. Nem a békeszerződést tépte szét, csak egy darabját tudta visszavenni – azt a darabot, amelyért emberek hajlandók voltak életüket adni egy faluszéli töltés mögött.
Ágfalvánál 1921. augusztus 28-án eldördült az első lövés. Aki ott állt, nem tudhatta, hogy decemberben Sopronban urnák elé állnak majd az emberek. Csak annyit tudott: ez a föld még nem idegené.
Tisztelet a hősöknek!
Duna Center – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
#NyugatMagyarországiFelkelés #Sopron #RongyosGárda #Lajtabánság #Trianon #CivitasFidelissima #NIF #NemzetiInternetFigyelő
