Cs. Szabó Béla: Mit tett volna „hazudós” Peti Washingtonban?
Először úgy akartam kezdeni az írást, hogy vajon mit kezdett volna az a kis hülye ott Washingtonban. De aztán elvetettem az ötletet mert kicsinek ugyan kicsi, de a hülye jelző az nem fejezi ki kellőképpen a személy habitusát! Úgyhogy elvetettem az ötletet. Peti a jelentős(!), a nagy, a kirááááály…, mihelyst megérkezne az USA fővárosába Washingtonba, először is fellökne 3-4 konzervatív újságírót és foghegyről odamondaná: – Propagandistáknak nem nyilatkozom!
Aztán berúgná a White House ajtaját és derékszögbe hajolva kezet rázna az Elnökkel. De csak azért, mert még emlékszik, hogy Zelenszkyt is, hogy lekapták a körméről az öltözködése miatt. Aztán kijelentené, hogy mi magyarok nagyon jelentősek vagyunk, de főleg ő, mert Teller Ede csak azért tudott olyan nagy tudományos munkát végezni a hidrogénbomba kifejlesztésében, mert az ő nagyapjáék nem engedték, hogy visszatérjen a nagy szocialista rendszerbe. Így minimum elismerés jár a nagyapjának, meg természetesen neki.
De félre a tréfával, ha ez egyáltalán annak számít! Azon elmélkedem, hogy vajon mit ért volna el a tárgyalásokon, ha ő lett volna a miniszterelnök? Már az kérdőjeles, hogy lett volna-e olyan téma amit mint közös projekt fel tudott volna ajánlani az együttműködés kapcsán? Mert az eddigi szakmai és gazdasági kérdésekben felmutatott teljesítménye az igencsak megkérdőjelezi azt a szakmai tudást ami egy ország vezetéséhez szükséges. Persze beszélni azt tud és akar róla, de a mai világban az vajmi kevés! Hiszen csak és kizárólag a brüsszeli irány az, amit magáénak vall még az ország rovására is. Mert nem véletlen akarja ő és a szakmai köre megszüntetni a multik különadóját – hiszen ezt állította Bod Péter Ákos, meg Surányi György is – mert ez a feladat van kijelölve számára. Ezért kap támogatást, ezért támogatják azok a baloldali gazdasági mogulok anyagilag, akiknek valamilyen olyan szándéka van, hogy az emberekből lehessen még több pénzt és munkát kicsikarni és az állam, mint felügyeleti szerv nézzen félre, amikor kizsákmányolják a szerencsétlen munkavállalókat. Nem véletlen volt 13%-os munkanélküliség Gyurcsány Ferenc kormányzása idején. Nagy igény volt az extraprofitra mind külföldön, mind belföldön!
Éppen a fentiek miatt kellenek a kollaboránsok, akik rózsaszín ködben ígérni tudnak, mint annak idején Lendvai Ildikó, még most is a fülembe cseng, ahogy a TV-ben szinte könyörögve mondta többször is, hogy: – Nem lesz gázár emelés! Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse, Neeem leeeessz gázááár emmmelllés! Nem kellett két hónap és lett! Utána még háromszor lett!
Azok után jött a minden áremelés és a megszorítások sora, amely nem vezetett sehova! Mert ha még csökkent volna az államadósság, vagy javult volna a belsőpiac, vagy nőtt volna az életszínvonal, de nem, sőt olyan rosszak lettek a körülmények, hogy a Gyurcsány fémjelezte időszakban majdnem bedőlt az ország gazdasága és minden kedvezményt el kellett venni az emberektől. Nem véletlen, hogy a Tisza nem akar szakmai programot hirdetni, mert tele van olyan tézisekkel, amelyekkel rögtön megbuknának és még azoknál is bevillanna a piros lámpa, akik zsigerből, a talpból felszívva hirdetik az O1G-t!
Hiába na, nincs új a nap alatt, a politika már csak ilyen. A fiatalok egy része még habókos, nem ismeri fel a „nagy trükköket” és éppen ezért ők még hajlamosak bevenni a mézesmadzagot. De mi öregebbek már láttunk egyszer kétszer éjjeliőrt nappal meghalni!
Toll és Igazság – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt képen: Magyar Péter hívei körében sörét issza / Fotó: printscreen
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












