Az ukrán külügy nem áll le, berendelték a magyar nagykövetet
Az ukrán külügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy berendelte Heizer Antal nagykövetet és tiltakozó jegyzéket adott át neki.
Tiltakozó jegyzéket kapott válaszul Magyarország diszkriminációjára az ukrajnai magyar kisebbséggel szemben, különösen a magyar származású védőnkkel szemben, akinek megtiltották a belépést ősei országába – írta közösségi oldalán Andrij Szibiha.
Az ukrán külügyminiszter úgy fogalmazott:
Arra kérjük Magyarországot, hogy továbbra is tartózkodjon a barátságtalan lépésektől, és ehelyett konstruktív párbeszédet folytasson, amire Ukrajna továbbra is készen áll.
Amint arról korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter bejelentette, hogy válaszul a Barátság kőolajvezeték elleni legutóbbi ukrán csapásra a magyar kormány úgy döntött, hogy megtiltja a felelős katonai egység parancsnokának a belépést Magyarországra és a teljes schengeni övezetbe. Erre válaszul az ukrán külügyminiszter fenyegető üzenetet írt, nevesítve abban Szijjártó Pétert is.
Andrij Szibiha úgy fogalmazott:
Milyen szemtelenség ezt posztolni egy orosz terrorállam brutális támadása után. Péter, ha az orosz vezeték fontosabb neked, mint az ukrán gyerekek, akiket ma reggel Oroszország megölt, az erkölcsi hanyatlás.
MN
Kiemelt képen: Andrij Szibiha Fotó: HENNADII MINCHENKO Forrás: NurPhoto via AFP
Legfrissebb anyagaink:
Dugin: Trump elárulta a híveit, és most már semmit sem tehet
Munkacsoport a trauma kezelésére – de a kommentelők az adóemelésekről kérdeznek
Akik a Tiszára szavaztak, most ők a legdühösebbek: Lázadnak a rendőrök, a szociális dolgozók és a pedagógusok
„Három hónap múlva helyzet lesz” – Orbán Viktor jósolt a Tisza jövőjéről
Cirkusz a múlttal, csend a költségvetésről – így terelik el a figyelmet az adóemelésekről
Bene Gábor: Ébredjetek fel magyarok…
Cs. Szabó Béla: „Brüsszel” a gonosz birodalma! (Patented from: Ronald Reagan)






















