Trianon árnyéka rávetült az EU politikájára

„Nincs olyan objektív ok, amely megakadályozná Ukrajnát abban, hogy elindítsa csatlakozási folyamatának első szakaszát. Amikor egy tagjelölt országot objektív okok nélkül, annak ellenére visszatartanak, hogy megfelel a kritériumoknak, akkor az egész bővítési folyamat elveszíti a hitelességét” – többek között ezt nyilatkozta az Európai Bizottság szóvivője.

A kijelentés azt követően hangzott el, hogy Magyarország, egyedüliként, az EU-csúcson megvétózta, hogy Brüsszel megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Kijevvel. Mindehhez gyorsan tegyük hozzá az Európai Bizottság egy másik közleményét is, miszerint Ukrajna kész megkezdeni a tárgyalásokat.

Ki hitte volna?

Elég, ha csak a dokumentumban lévő „objektív” kifejezést vesszük először górcső alá.

Ukrajna háborúban áll Oroszországgal. Ez az az objektív ok, amiért nem lehetne vele megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat. Az EU korábban már a tagjelölti státusz megszerzése előtt is ragaszkodott a konfliktusmentességhez, sőt, annak a lehetőségét is ki akarta zárni.

Vegyük csak elő Magyarország uniós csatlakozásának procedúráját. A tárgyalások 1998-ban kezdődtek meg, és a tényleges tagfelvételre 2004-ben került sor. Tehát hat évig tartottak, úgy, hogy Magyarország nem állt háborúban, működő gazdasággal rendelkezett, és a belpolitikai helyzet stabilnak volt mondható. A szomszédos országokkal való viszonyunk is kiegyensúlyozott volt, bár az ott élő magyar közösségek kisebbségi jogai több kívánnivalót is hagytak maguk után.

És éppen ez volt az a pont, amin Brüsszel fennakadt. Attól tartott ugyanis, hogy a környező országokban élő magyar nemzeti közösségek védelme ürügyet szolgáltatna hazánknak a revizionista törekvések előtérbe helyezésére.

Ez kizárólag feltételezés volt, mert néhány markáns, parlamenten kívüli nacionalista megnyilvánuláson kívül hivatalosan egyetlen kormány sem kötelezte el magát a revizionizmus nyílt felvállalása mellett. Az egymást követő magyar kormányok mindegyike az európai integráció mellett szállt síkra.

Tehát pusztán az a feltételezés, hogy a trianoni békediktátum „árnyéka” rávetülhet a térségre, elég volt ahhoz, hogy a ’90-es évek első felében – még évekkel a csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt – Magyarországot rákényszerítsék a szomszédos országokkal való alapszerződések megkötésére, amelyek újabb nemzetközi jogi garanciát adtak a határok sérthetetlenségére.

Talán fölösleges is az akkori magyar, illetve a mostani ukrán helyzetet összehasonlítani, olyan nagy a különbség a kettő között.

Viszont ki kell térnünk a cikkünk elején idézett nyilatkozat két másik – az objektivitás ügye, valamint a bővítési folyamat hitelességének elvesztése – nagyon is ellentmondásos vonzatára.

A bővítési folyamat már rég elveszítette hitelességét, ehhez nem kellett a magyar vétó.

Gondoljunk csak bele: például ott van a 85 milliós Törökország, amely 1999 óta tagjelölt. Negyed évszázad is kevés volt ahhoz, hogy lezárják a csatlakozási tárgyalásokat, és Törökország elnyerje a teljes jogú tagságot, mert a tízmilliós Görögország (a ciprusi konfliktus miatt) ezt akadályozza. Az athéni vétó nagyon jól jött az EU-nak, mert nem akart egy olyan államot bevonni a közösségbe, amelynek gazdasága a világ országainak rangsorában a 16. helyet foglalja el.

Ehhez járul még az ország rendkívül fontos geopolitikai elhelyezkedése is. Ankara nem tűrné el, hogy hozzá képest néhány nyugat-európai „törpefejedelemség” ugráltassa, ítéletet mondjon felette és zsarolja.

Ellenérvként persze időről időre elhangzik, hogy Törökország muszlim állam, és így nem való egy európai közösségbe. Mi a bajuk a németeknek a muszlimokkal? Hiszen hat és fél évtizeddel ezelőtt éppen ők hívták be a török vendégmunkásokat – a példát később több nyugat-európai ország is követte –, mert különben „leült” volna a gazdaságuk. Ma Nyugat-Európában több mint hatmillió török él. Így Törökország – ha nem is uniós tagállam, és a törökök még nincsenek a spájzban – mindenesetre több uniós nagyvárosban két generáció óta jelen van.

Hát ezért válik hiteltelenné a bővítési folyamat, nem azért, mert Magyarország megvétózta az Ukrajnával való csatlakozási tárgyalások megkezdését.

G. Fehér Péter – Magyar Hírlap