Az észak-koreaiak többször meghaltak, utána hazamentek, most pedig visszatértek Kurszkba!!4!4!!!
A Fronthelyzet tegnapi 2. része talán akár bestsellere is lehetne a Magyar B. Tamás YouTube csatornán naponta megjelenő videós tudósításoknak. Ebben az anyagban Tamás a Krímből, az észak-koreai hadsereg folyamatos átalakulásának jellegzetességeit mutatja be, legalábbis, ami a nagyon hozzáértők megnyilvánulásaiból összegzésképpen, tanulságként levonható.
A videóban Tamás rendkívül szórakoztató módon vonja le a konzekvenciát azon hírek özönéről, melyek a észak-koreaiak jelenlétéről szólnak az orosz-ukrán frontokon. Tegyük hozzá, hogy továbbra sincs kézzelfogható bizonyíték a koreaiak jelenlétére, de ennek ellenére már sok-sok ezer észak-koreait likvidált egyéb hírközlők szerint az ukrán hadsereg.
Készítette: Magyar B. Tamás (Tamás a Krímből)
Legfrissebb anyagaink:
Így készül Svédország az Oroszország elleni háborújára – nagyon kemény…
Hatalmas csapás érte Kijevet: porig égett a drónarzenál és a Nova Poshta logisztikai bázisa
Ha a nyugat orosz hajókat foglal le, Oroszország pontosan ugyanígy fog felelni
Gazdák lázadása – amiről az európai sajtó hallgat
„Undorító banda!” – A Tisza-szavazók is fellázadtak Baka András ellen, miközben Sulyok Tamás törvénytelen eltávolításának sebei még be sem gyógyultak
Rövidebb tűzijáték, DJ-buli a Kossuth téren – így „ünnepli” a Tisza-kormány az államalapítást
Hazudott a Ti-Sza Párt Dunaújvárosban is – Újabb leleplező olvasói levél érkezett a szerkesztőségbe






















