Nyílt levél a Straßburg-i hazaárulókhoz…

Most, amikor két értékes magyar, keresztény embert vesztettünk el egy nap alatt, ismét ingerenciám lett írni azoknak, akik külföldön, idegenek előtt, olyan aljas módon viselkednek honfitársaikkal, nemzetükkel szemben, ahogyan egykor Szálasi és Rákosi viselkedett, a maguk idejében szintén idegen, magyarellenes érdekeket kiszolgálva. Mindkét említett szocialista volt, csak az egyik nemzeti szocialista, a másik nemzetközi… mint Önök. S mindkettőnek ugyanolyan főnöke volt – Hitler és Sztálin –, mint amilyen ma, Önöknek von der Leyen és Weber. Két dolog kötötte össze Szálasit és Rákosit: a hazaárulás és a magyarság elleni gyűlölet. Önöket is e két alantas, nemzetietlen, megvetendő érzelem hajtja.

Ha egy kocsmában egymás között beszélnek így, talán a mai világban az még „elmegy”, hiszen 1945 óta nincs, vagy csak alig létezik kulturált politikai és szellemi méltóság ebben az országban, tehát nem volt kitől megtanulni a különböző viselkedési normákat. A faluvégi láblógatók és a prolik világa „nemesedett” országgyűlési és uniós képviselővé… de az Önök részéről ez nem szolgálat, hanem a „legjobb buli”, hatalmas apanázs fejében. Önök azokat szolgálják, akik ezt az apanázst megfejelik Önöknek, némi hazaárulás, vagy éppen a szuverenitásról való lemondás ígérete fejében. Önök hárommillió magyart képesek sárba döngölni a magyar gyűlölő idegenek előtt, amikor a magyar miniszterelnököt ócsárolják, noha ő és kormánya az Önök súlyos bűneinek a helyrehozatalán dolgozik. Önök ezt a kormányt szitkokkal és vádaskodással illetik egy olyan közösség előtt, amely közösség minden velünk kötött szerződést és megállapodást felrúgott már, s amely megpróbálja abba a karámba hajtani a magyar nemzetet, amely karámban a „művelt Nyugat” társadalmai, ma már csak agonizálnak.

Önök kastély-mutyiról – azaz, az állami tulajdonú épületek magánkézbe adásáról – beszélnek, de elfelejtik, hogy ezeket a kastélyokat az Önök proli, hazaáruló elei fosztották ki, vették el szovjet parancsra a tulajdonosoktól – akiknek egy részét meg is gyilkolták! –, és a kastélyokat hagyták lerohadni negyven éven keresztül. Ma azt menti a kormány e kastélyok közül, ami még menthető, s azért adja szigorú szabályok mellett magánkézbe, hogy nemzeti értékként megmaradjanak ezek az épületek.

Fölösleges és lehetetlen is felsorolni azokat a bűnöket, amelyeket Önök és az Önök elődei követtek el a magyar nemzet ellen, hiszen ebben a történelmi „csomagban” a gyilkosságoktól kezdve a lopáson, a csaláson, a hamis vádaskodáson keresztül egészen a nemzetárulásig minden megtalálható – ráadásul előre megfontolt szándékkal és csoportosan elkövetve.

Azzal kezdtem, hogy két nagyszerű embert vesztettünk – Isten akaratából –, egy nap alatt. Ennek a két embernek az életműve példa mindnyájunk számára, így az Önök számára is. Az irgalmas rendi öreg szerzetes, fiatal korában a nemzeti létért küzdő fiatalságot irányította Zugligetben és a Pesti Ferencesek templomában, majd amikor erre szükség volt, segélyszervezetet alapított, mert embertársainak segítségre, segélyekre, szeretetre volt szükségük. Fáradhatatlanul szolgált… életművével minden embernek példát mutatott, s megöregedvén megáévá tette az alázat és az önzetlenség erényeit is. Kozma Imre személye, emléke tanulság, példa, iránytű a mai világ útvesztőiben, mert élete során megmutatta, hogy mit lehet, és mit nem lehet megtenni másokkal, hogyan kell és hogyan tilos élni, cselekedni, miként lehet hinni és hirdetni az Igét. Kozma Imre élete példa arra is, hogy az ember idejében felismerje: nem a pénz, nem az anyagi javak a leglényegesebbek az életben – még ha korábban azt tartotta is a legfontosabbnak –, hanem Krisztus alázatos követése.

A másik halottunk Potápi Árpád János. Ő mindent tudott, amit a nemzet egységéről tudni lehet és tudni kell(ene, minden magyarnak). Évszázados bajokat igyekezett, nem ország-világ előtt szétkürtölve, hanem szótlanul, megoldani, éjt nappallá téve munkálkodott, s mindig ott jelent meg, ahol a bíztató, anyaországi szóra szomjazott az idegen fennhatóság alatt élni kénytelen magyar és ahol a düledező templomot, iskolát kellett megerősíteni, Ákostól, Székelyudvarhelyen keresztül, Feldobolyig…

Nos, ez volna az Önök feladata, kötelessége is: szeretni a hazát, nem kiteregetni a szennyest, védeni a kormányt, a magyar érdekeket, és nem sajnálni a még meglévő, idegen hatalom súlyos elnyomásában élő magyar gyermekektől az iskolakezdési segélyt. Két halottunk példáján Önök is fel tudnának talán még nőni, Önökből is lehetne tisztességes, becsületes, hazaszerető ember, s nem lennének olyan ötleteik sem, hogy a még meglévő morzsányi szuverenitásunkat adjuk fel az Unió harminc ezüstjéért.

Ne higgyék a Hölgyek és Urak, hogy a többi uniós ország képviselői nem tartják Önöket szánalmas, ócska árulónak! Annak tartják Önöket, mert azok. Minden bizonnyal ekként is fognak Önökkel szemben eljárni, ha már nem lesz szükség a gerinctelen, takony, nemzetáruló férgekre, akik kiárusítják a saját hazájukat, nemzetüket. Mert ezt, egyetlen európai ország képviselői sem tennék. Gondoljanak arra, hogy mindenki érdemei szerint ítéltetik meg. Önök is, az Unió mai elmebeteg, gerinctelen, a nácikra emlékeztető cseléd-vezetése, és az Önök által gyalázott magyar kormány és dr. Orbán Viktor is. Mindazonáltal, nem szívesen lennék – ezt a várható ítéletet tekintve –, az Önök helyében… lett légyen az az ítélet földi vagy túlvilági. Esetleg egyszerre a kettő…

Stoffán György

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)