Prima Primissima 2010 – Moldova kitüntetéséhez

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat pénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában. A kategóriák díjazottjai  között volt  Moldova György is, aki sokkal többet is megérdemelt volna, mert  írói képességét és “népszerűségét”  felhasználva,  ügyesen  bálványozta (és bálványozza) a magyarság történelmének legaljasabb hazaárulóját, alattomos, gerinctelen és véreskezű diktátorát.

Moldova  György  mestere a csúsztatásnak és  az elfogultságnak. A díjátadás apropójából  – csatlakozván  a gratulálók csoportjához –,  az alábbi szerény kis gyűjteménnyel járulok hozzá, hogy Moldova  amnéziájából    fakadó “apró” hiányosságok pótlásával hitelesebbé tegyem szeretett Kádár elvtársáról készített slágerkönyvének tartalmát.

KÁDÁR,  AZ ELVTÁRS ÉS A BARÁT

Közismert, hogy Kádár szoros elvtársi és baráti kapcsolatban volt Rajk Lászlóval, gyakran vendégeskedett a Rajk családnál, és térdén lovagoltatta a kis Rajk Lacikát.

Amikor az ÁVO ugrásra készen állt Rajk letartóztatására, Kádár vállalta, hogy bokros teendői ellenére, tiszteletét teszi Rajknál, majd sakkozással tereli el barátja figyelmét, nehogy észlelje a lefüggönyözött ablakú fekete kocsik rajzását lakása közelében, és (esetleg) akadályt gördítsen az ÁVO-sok felelősségteljes munkája elé.

Az összehangolt akció olyan sikeres volt, hogy akkor berregett fel a bejárati ajtó fölé szerelt csengő, amikor Rajk egy lépésre állt a parti vesztésétől, és Kádár a székéből felugorva,  diadalittasan felkiáltott: „sakk-matt Laci!”

Erre a hőstettére olyan büszke volt, hogy számos helyen elmesélte, többek között a Pártfőiskolán is (1949 májusában), amikor Rajk bűnösségét ecsetelte, egy pártaktíva vezérszónokaként.

KÁDÁR,   A  KIHALLGATÓ

Rajk László kihallgatását, illetve vallatását, Kádár János és Farkas Mihály irányította. Mivel Rajk nem akarta elvállalni azokat a valótlanságokat, amivel gyanúsították, ezért Kádár – élve (frissen kapott) belügyminiszteri hatalmával, engedélyezte Rajk megkínzását, a hamis vallomás kicsikarása érdekében.

A tettre kész verőlegények tevékenységét – Kádár és Farkas  –  a szomszédos szobából hallgatták végig, majd az eredményes procedúra után,  Farkas  vitte el Rákosihoz  a  Rajk   vallomását és aláírását, tartalmazó jegyzőkönyvet.

KÁDÁR,  A  HALOTTI  TORON

Kádár baráti gesztusát jellemzi, hogy az utolsó útjára is elkísérte egykori kenyeres pajtását és elvtársát. A Conti utcai börtön második emeleti ablakából nézte végig Rajk kivégzését Farkas Mihály, Farkas Vladimír, Péter Gábor és más személyek társaságában.

Amikor Bogár Imre hóhér hozzáértő, valamint nagy gyakorlatra utaló „kézimunkáját” követően Rajk teste megszűnt vonaglani, és a jelenlévő börtönorvos megállapította a halál beálltát, akkor Kádár, a kóser szilvapálinkával töltött pohárkáját odakoccintotta Károlyi Márton áv. alezredeséhez és gratulál neki az eredményes munkavégzéséért (K. M. volt Rajk egyik verőlegény-kihallgatója).

KÁDÁR,  AZ  ÁVH  LÉTREHOZÓJA

Az ÁVO (Államvédelmi Osztály) hatáskörének kibővítése érdekében Kádár  „kieszközölte” Rákosinál, hogy hatósági jogkörrel ruházzák fel ezt a szervezetet. A jogkör törvénybeiktatását követő „keresztségben” nyerte el az ÁVO az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) betűszavas “becenevet”.

KÁDÁR,  A  KULÁKVERETTETŐ

Kádár, az ÁVH sikeres szereplése érdekében személyesen igazította el az ÁVH-s  brigantikat  a kulákok  „megregulázásának” hogyanjára.

Az ÁVH-s vezetői értekezleteken elhangzott „veretes” mondásai:

-„Amikor a kulák megmozdul a rendszer ellen, éreznie kell a hatalom öklét”;

-„Felállítottuk azt a gyorsan mozgó különleges operatív csoportot, amely gyorsan beavatkozik és ellátja a kulákok baját”;(Sic!)

-„A  reakció rémhírére, miszerint a fákat is államosítják, igen nagy mennyiségű fát vágtak ki. Bár ezeket nem a kulákok csinálták (Sic!), mégis szigorúbb megtorlást kell alkalmazni ellenük”;

-„Az új ÁVH-s egyenruha jelentősége abban van, hogy a fejlődés irányát dokumentálja. Jobb a kulákot új egyenruhában megverni, mert ez a megmagyarázásnak nem rossz módja”. (Sic!)

/Szánjunk néhány másodpercet ennek a primitív „verettető-legény” mondatainak a tartalmi részére. Véssük az agyunkba, hogy a gyorsan mozgó csoport, gyorsan fog beavatkozni (valamibe vagy valamiért)… Szigorúbb (!) megtorlást kell alkalmazni a fakivágásban vétlen kulákok ellen, holott a vétleneken nincs mit megtorolni!  Az új egyenruha a fejlődés irányát dokumentálja… Jobb a kulákot új egyenruhában megverni a megmagyarázás „nem rossz módja” érdekében, mivel használt egyenruhában a megmagyarázást szolgáló kulákverés módja kifejezetten rossz!/

KÁDÁR,   RÁKOSI  ÉS  A  KV&PB

Kádár volt Rákosi egyik legnagyobb csodálója és támogatója. Rákosi iránti ragaszkodása (hithű bolsevikhoz méltóan) akkor sem változott, akikor szeretve tisztelt főnöke intézkedésére őt is letartóztatták (1951-ben), és csak azért kerülte el a vallatással járó procedúrát, mert minden eléje tett jegyzőkönyvet szó nélkül aláírt, mindent bevallott és készséggel együttműködött kihallgatóival.

Talán ennek köszönhette azt is, hogy Rajkkal ellentétben nem ítélték halálra, és börtönévei alatt – viszonylag – elfogadható bánásmódban részesült.

Kiszabadulását követően (1954-ben) azonnal jelentkezett „szolgálattételre” Rákosinál (mintha misem történt volna) és örömmel konstatálta, hogy Rákosi intézkedésére kapott egy összkomfortos (bebútorozott) lakást, egy 250 kötetes könyvtárat, négyhetes üdülési beutalót), valamint  mai értékben kifejezve, kb. 10-12 millió forintnak megfelelő „bánatpénzt”..

Bár (vélt és valós) nimbusza fenntartása és növelése érdekében nem állt a nyilvánosság elé, hogy megcáfolja azt a hírt, miszerint Farkas Vladimír ÁVH-s kihallgatója fizikai kényszert alkalmazott vele szemben, az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) PB-hez írt levelében a következőket rögzítette:

„Tisztelt Politikai Bizottság! Tegyék lehetővé számomra, hogy személyesen adhassam elő a Központi Vezetőségnek: MIÉRT TETTEM FIKTÍV VALLOMÁSOKAT 1951-ben DURVA FIZIKAI KÉNYSZERÍTŐ ESZKÖZÖK ALKALMAZÁSA NÉLKÜL. (Sic!) Elvtársi üdvözlettel: Kádár János”. (Nagybetűs kiemelés: B. I.)

KÁDÁR  ÍGÉRETEI

Kádár, 1956 két utolsó havában, majd 1957-ben, a Kossuth és a Petőfi Rádió hullámhosszán sugárzott mondókájában, valamint a Népszabadságban többször közétett interjújában (nyilatkozatában) személyesen biztosította a fegyveres harcban résztvevőket, és a külföldre menekült hazatérőket, hogy nem lesznek felelősségre vonva. Nagy Imre és társai várható sorsáról is többször nyilatkozott a közvélemény előtt.

1956. november 25-i rádióbeszéde „ISKOLAPÉLDÁJA VOLT” a megtévesztésnek, a képmutatásnak és az emberi aljasságnak, amelyet másnap (november 26-án) „megpatkolt” egy hasonló minősítést érdemlő nyilatkozatával:

– „A KORMÁNY JOGGAL FELTÉTELEZHETTE, HOGY AZ ORSZÁGBAN REJTŐZKÖDŐ ELLENFORRADALMI ELEMEK PROVOKÁCIÓHOZ FOLYAMODNAK, MEGÖLIK NAGY IMRÉT  VAGY VALAMELYIK MUNKATÁRSÁT,  HOGY AZTÁN A KÖZVÉLEMÉNY ELŐTT A MAGYAR KORMÁNYT TEGYÉK FELELŐSSÉ  EZÉRT A GYILKOSSÁGÉRT.”

– „MEGÍGÉRTÜK, HOGY NEM INDÍTUNK BÜNTETŐ ELJÁRÁST NAGY IMRE ÉS BARÁTAI ELLEN MÚLTBELI BŰNEIKÉRT, MÉG HA KÉSŐBB MAGUK IS ELISMERIK AZOKAT. TARTANI FOGJUK MAGUNKAT EHHEZ AZ ÍGÉRETHEZ.”

Hasonló, égbekiáltóan körmönfont nyilatkozat kiagyalására, még a legjobb formájában lévő Goebbels sem volt képes! Mentségére szolgáljon, hogy nem kommunista, hanem (csak) náci volt.

KÁDÁR,  A  PURITÁN  ÉS  A VAGYONTALAN

Kádár számos híve (jobb híján) azzal védelmezi kacsingatós és virslit osztogató bandavezérét, hogy milyen „egyszerű körülmények között élt” és egy fillér sem tapadt a kezéhez.

Vizsgáljuk meg ennek a (széles körben elterjedt) állításnak a valóság tartalmát. Kádár puritánsága részbeni igénytelenségével (!) és nagyfokú primitívségévelmagyarázható. Tévét évente csak egyszer nézett (május elsején, a moszkvai díszszemlét, valamint szovjet elvtársai felvonulását), és személyesen tiltotta meg, hogy az akkori két magyar tévéadó hétfői napokon sugározzon.

Kádárnak gyakorlatilag minden jobb üdülőhelyen, vadásztanyán és pártobjektumban fenntartott lakosztálya volt, a balatonaligai pártüdülőben még a KB tagoktól is több méter magas drótkerítéssel elkerített rezidencia állt a rendelkezésére, a pártuszodában pedig  pihenőszoba várta megfáradt testét.

A biztonsági „gorillák”,- a medence és az épület körül vizslattak, pontosan úgy, mint a TANÚ c. filmben láthatták a nézők, bár ott a rendező nem tűntette fel az épület körül settenkedő  biztonságiakat.

Kádár számára mindig behozták a legújabb nyugat filmeket, amelyeket csak (Sztalinhoz hasonlóan) egy kiváltságos  galeri társaságában  tekintett meg.

Hasonló módon beszereztetett saját céljára minden olyan korszerű nyugati terméket, ami felkeltette a figyelmét, bár ebben engedékenyebbnek mutatkozott, mert a az általa és (főként) Mária asszony számára privilegizált helyzetben lévő „ügyeletes” kedvencek is  olcsón (bagóért) hozzájuthattak speciális „magazinjaikban” olyan termékekhez, amelyeket (hétfő kivételével) a „pórnép” csak  Aczél elvtárs  és Lendvai elvtársnő által  engedélyezett nyugat filmekben láthatott.

A Kádár házaspár a Bajza utcai pártszálló és étterem rendszeres látogatója volt, és olyan menüből válogattak, amelyet a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány munkásai csak hírből ismertek. Arról nem is beszélve, hogy bejelentkezésük esetén, a párt főguruk közül csak 2-3 személy (házaspár) kapott belépési engedélyt, a mintegy 100-120 főre méretezett étterembe, mert sem Kádár, sem Mária asszony nem szerették a „tömeget”.

A „vagyontalan” Kádár hagyatéka (kisebb részének) árverezése során közel 100 millió folyt be a kasszába!  De úgy is vizsgálható a kérdés, hogy kinek, mit ésmiért gyűjtögetett volna a gyermektelen Kádár házaspár (?), amikor MINDENÜK MEGVOLT!

Mindenhol, mindig, minden és mindenki a rendelkezésükre állt: szakácsok, orvosok,  gépjármű, különvonat (vagy vagon), repülőgép, motorcsónak,  sétahajó, őrző-védő szolgálat,  kísérővadász, horgászmester,  titkárnő,  vadászterület, kilövésre  kiszemelt  vad, szállodai rezidenciák,  és kívánságra zenekar vagy Hofi-féle szórakoztató komédiások. Kizárólagos használatukra, illetve (részben) vendégeik számára!

Az a tény, hogy Kádár csak a „legócskább” cigarettát szívta, nem a szerénységére utal, hanem megszokására, igénytelenségére, tudatlanságára ésnemtörődömségére (pl.: környezetével szemben).

Mindezekért nem lenne helyes glóriát fonni a feje köré, és marxista-leninista istenként imádni!

KÁDÁR SZAKÁCSAI ÉS VENDÉGEI

Talán az előző pontban lévő fejtegetés kiegészítését is szolgálhatja ez a bekezdés. Kádár titkárságáról gyakran futott be a legfelsőbb guruk számára üzemelő objektumokba a következő (vagy hasonló) tartalmú telefonüzenet, amelyre sem választ  nem vártak, sem magyarázkodást nem fogadtak el: „Kádár elvtárs érkezik 13.00-kor, 25 fő részére  készítsenek  halászlét, túrós csuszát és palacsintát”.

A titkárság vezetője (vagy Kádár titkárnője) soha nem kérdezte meg, hogy van-e hal a konyhán, ott van–e a személyzet?

Gyarmatpusztán például – legtöbbször -,  Szűcs Ferenc altábornagy fogadta a „puritán nagyvezírt”, lelkesen kavargatta a szabad ég  alatt forgó üst fortyogó tartalmát, és  büszkén invitálta  Kádárt: „ezt  KÓSTOLD meg  Kádár elvtárs,  ezt a halászlét  én főztem a saját receptem szerint”.

A „kóstold” szavacska nyomatékos hangsúlyozásával azt  jelezte a Kádárral „befutott” vendégek számára, hogy tegező viszonyban az MSZMP első titkárával, aki  szokása szerint az elvtárs szó elhagyásával csak vezetéknevén szólította beszélgető partnereit, így kedvenc tábornokával,  fővadászával és  önkéntes szakácsával is csak „per Szűcs-özött”.

Azt mondani sem kell, hogy konyhai dolgozó serege sürgölődött az ebéd elkészítésénél,  és tisztes távolságról figyelték Szűcs szemérmetlen hazudozását.

KÁDÁR,  A  HORGÁSZINAS

Kádárt Gyarmatpusztán tanította meg horgászni „Gyula bácsi”, aki talán az ország egyik legtisztességesebb, legszerényebb és legtapasztaltabb halőreként kezelte az egykori főúri kastélyból kormány-pihenővé átalakított objektum halastavait.

Gyula bácsi otthoni asztalára csak (!) akkor jutott halféleség, ha a meghívott vendég komolyan vette a szabályokat, és  a három darab kvótán felül kifogott mennyiséget  leadta, vagy leadatta a konyhára,  egy-két darabot pedig átengedett  a halőrnek.

Miután a „kiéheztetett”, (dömperrel előzőleg odaszállított) 2-4-5 kilós pontyok kifogásával  megvolt az MSZMP első titkárának a sikerélménye (röpke egy óra leforgása alatt, három  horgászbot és Gyula bácsi segítségével 14  darab halat kapkodott ki a vízből), ezért  megállapítható, hogy Kádár  elvtárs rendkívül jó tanulónak, Gyula bácsi pedig kiváló  oktatónak bizonyult.

A jól végzett és eredményes munka befejeztével, Gyula bácsi (oktondi módon) megkérdezte a boldogságban fürdő „tanítványát”, hogy mi legyen a halakkal, megpucolják-e a konyhán és szállításra becsomagolják vagy a hűtőbe tegyék, és    megengedi-e Kádár elvtárs, hogy egy darabot  haza vigyen a feleségének?

Kádár János megmutatta, hogy vigyáz a dolgozó nép vagyonára és a vonatkozó szabályok sem ismeretlenek előtte. Kioktatta Gyula bácsit, hogy a közösségi tulajdont nem lehet megrövidíteni, neki nem kell becsomagolni semmit, vigye mindet a konyhára és szóljon a szakácsoknak, hogy egy óra múlva tálalhatnak…

Gyula bácsi nem járt jobban, az ott horgászgató Borbély Sándor munkásőr főparancsnokkal sem! Borbély tapasztalt horgász volt (főként halastóban), nem szorult Gyula bácsi segítségére, viszont Kádár elvtársával ellentétben nem vigyázott a nép vagyonára, és hatalmas nejlon zsákba gyűjtögette zsákmányát, majd a szolgálati kocsija csomagtartójába helyezett kb. 80-90 kilós „zsákmányával” elrobogott a tavacska közeléből, egy pillantásra sem méltatva a halőrt.

Na már most: lehet szavazni, választani és  „késhegyig” menő vitát folytatni afelett, hogy Kádár vagy Borbély a  nagyobb puritán, gazember, kiskirály vagytolvaj?

Kádár nem vitt el halacskát (bolond lett volna Mária asszony otthon kínlódni a sütéssel-főzéssel), Borbély viszont mázsaszámra „zabrált”, egyikőjük sem fizetett, és semmibe vették az általuk szüntelen hangoztatott dolgozókat vagy a nép vagyonát. Csupán a kivitelezés módszerében és formájában különböztek egymástól!

E téma bezárásaként meg kell említeni, hogy Kádár még jó néhány leckét vett Gyula bácsitól, és a kisöreg – „hivatalból” – mindig segédkezett Kádár a magas rangú vendég horgászata során.

Az ajándékhal nem került többé szóba, bár egyszer Kádár, mintha elfelejtette volna az első lecke történéseit, megkérdezte Gyula bácsit: „mondja Gyula, maga nem  fog magának  vacsorára egy halat?”.

Gyula bácsi csendesen megjegyezte: „Kádár elvtárs, én halőr vagyok, nekem nem szabad itt horgászni, és életemben soha sem szegtem meg a szabályokat ”.

Kádár elismerő pillantást vetett tanítójára, de halat egyetlenegyszer sem adott neki!

KÁDÁR,  HRUSCSOV  ÉS A MEGSZÁLLÓ SZOVJET CSAPATOK

Kádár Hruscsovnak köszönhette hatalmát, ennek tudatában igen nagy tisztelettel viseltetett patrónusával szemben. Hruscsov minden kérését teljesítette, bekapcsolódott a gazdaságot sújtó fegyverkezési programba, az adófizetők  pénzéből és külföldi kölcsönökből  finanszírozta  a szovjetek világhódító katonai/gazdasági terveit.

Egyszer mondott ellent Hruscsovnak, amikor moszkvai vendége, a pazar fogadtatástól  elbódulva,  szóba hozta a hazánkban „ideiglenesen állomásozó” szovjet katonai kontingens  visszahívását.

Kádár határozottan tiltakozott Hruscsov terve ellen, és elérte, hogy a téma ne kerüljön többé a dúsan terített asztalra. Ennek  következtében,  Magyarország 171  szovjet helyőrségében, mintegy 200 ezer katona (és családtagjaik) mindennemű  ellátása tovább terhelte a népgazdaságot,  közel harminc éven át!

Kádár nem bízott sem a hadseregben, sem a belügyi erőkben, de még a munkásőreiben sem! A miniszterelnökét és hazáját eláruló „szökevény” jól emlékezett arra, hogy szovjet harckocsiban és szovjet szuronyok árnyékában (az éjszaka leple alatt) jött vissza Budapestre Apró Antal társaságában ’56 november 6-án. Nyilvánvaló, hogy imponálhatott neki Hruscsov és az intervenciós katonák határozott fellépése forradalmunk és szabadságharcunk eltiprása, valamint Budapest rommá lövése. Ezért „vétózta meg” a szovjet csapatok kivonási tervét, mivel tisztában volt azzal, hogy kritikus helyzetben kire támaszkodhat…

A szovjet kormány akceptálta Kádár álláspontját és politikai vonalvezetését, ezért hamarosan elnyerte a Lenin-békedíjat és a SZOVJETUNIÓ HŐSE kitüntetést, messze megelőzve Farkas Bertalan űrhajósunkat!

KÁDÁR, AZ IGAZMONDÓ (?)

Történelem (gyakran) ismétli önmagát! Az egykori szocialista táborhoz tartozó államokban meghonosodott az állampolgárok megfélemlítése, megtévesztése és elbutítása.

Szovjet mintára, Kádár vezette be, hogy az ötéves terveken belüli éves tervteljesítési  statisztikai  adatok megjelenjenek  a párt központi lapjában,- a Népszabadságban.

Természetesen – jó és figyelmes vezetőhöz méltóan -, személyesen ellenőrizte a közlésre  készült adatokat, mivel jól ismerte azt a közmondást, miszerint:  „gazda szeme hizlalja a jószágot”.

Kádár  rendszeresen „felhizlaltatta” az évek során egyre csökkenő tendenciát mutató  számadatokat. Ebben készséges segítőtársa volt Havasi Ferenc, miniszterelnök helyettes, KB és PB tag, valamint számos más állami, illetve pártfunkciók főhopmestere.

Amikor a népgazdasági mutatók romlása kezdett erőteljesebbé válni, 1979-ben, Bálint József, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke, elkészítette a tervteljesítés összesítő adatait és bemutatta Kádárnak, a Népszabadságban közzétételre tervezett anyagot. Kádár megdöbbenve látta, hogy a tervteljesítési mutatók többsége nem éri el a 100%-ot., de olyanok is voltak, amelyek   90%-ot is alig  alatt „vegetáltak.

Azonnal hívta Havas elvtársat, és kettesben agitálták Bálintot, hogy „srófoljon fel” minden adatot 100% fölé. Miután Bálint József erre nem volt hajlandó, ezért felszólították, hogy nyújtsa be lemondási kérelmét. A 49 (!) éves KSH elnököt korkedvezménnyel nyugdíjazták, és Nyitrai Ferencnét nevezték ki a KSH elnökévé.

Nyitrainé 10 évig mérhetetlen szorgalommal “tupírozta” Kádárnak (és a közvéleménynek) a statisztikai adatokat 100%-fölé.  Érdemei elismeréseként (1985-89-ben) a brit Királyi Statisztikai Társaság tiszteletbeli tagjává, (1984-89-ben) az Európai Statisztikusok  Konferenciája alelnökévé, majd a rendszerváltozást követően (!) a JPTE és a Miskolci Egyetem díszdoktorává, 1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottságának tagjává választották.

1988-ban Állami Díjjal, 1994-ben Fényes Elek és Keleti Károly emlékérmekkel  ismerték el eredményes munkáját.

Elképzelhető, hogy a valóságtól gyökeresen eltérő, valótlan (DÜBÖRGŐ) gazdasági mutatókkal való „bűvészkedést”,-  Medgyessy, Gyurcsány és  Kókai elvtársak  Kádártól, Havasitól vagy Nyitrainétől vették át (örökölték), felismerve, hogy a nyilvánosság előtt elkövetett (gátlástalan) hazugságokat,  számos hazai vagy külföldi intézmények is   honorálják.

KÁDÁR ÉS A SZOVJET NUKLEÁRIS FEGYVEREK

Kádár, az MSZMP KB első titkáraként – egy személyben – hozzájárult ahhoz, hogy megszállóink, hazánk területére  közepes és nagy hatósugarú nukleáris pusztító-töltetet és a töltet célba juttatására alkalmas  hordozórakétákat hozzanak (telepítsenek és/vagy tároljanak).

Tudomása kellett, hogy legyen arról is, hogy a Dunántúl egyes pontjain „atombiztos” vezetési pontokat (harcálláspontokat) építenek  a szovjetek, mert ha a nukleáris  eszközök behozatalára az áldását  (és hozzájárulását) kérték, akkor aligha tartottak arról a Kreml  illetékesei, hogy a SZOVJETUNIÓ (magyar?) HŐSE ellenezné a mélyépítési munkálatokat.

Nagy valószínűséggel fel sem vetődött Kádár primitív agyában az a gondolat, hogy egy NATO-VSZ konfliktus esetében hazánk kapta volna a legelső nukleáris csapásokat, mert az ide telepített szovjet rakéták (földrajzi helyzetükből kifolyólag), képezték a legnagyobb potenciális veszélyt a Nyugat számára.  Egy ilyen esetben viszont nem csupán a Dunántúl vált volna porsivataggá, hanem a Kárpát-medence élővilága is kipusztulásra lett volna ítélve.

A  baloldalhoz  mindhaláláig kötődő  Faludy György így írt erről Torontóban (1981-ben), EGY HELYTARTÓHOZ 25 ÉV UTÁN c. Kádárhoz szóló versében (részlet):

„És a jövő? Aki még el nem gárgyult,

az ismeri a kilövőpályákat,

miket a ruszkik szerte a Dunántúl

gyér erdeibe vágtak.

–

Ha háború jön, rajtunk kezdik. A föld

olajfestéke hámlik. Izzó szőre

leperzselődik. A Balaton fölforr,

gázfelhő lesz belőle,

–

a városok rizsporrá kenődnek szét,

halálsugarak  csapnak fel az égre,

és nem marad se sír, se rom, sem emlék.

Más nem lehet a vége.”

ÖSSZEGEZVE

„Aki még el nem gárgyult” annak észre kell venni, hogy Kádár (Czermanik, Csermanek, Barna, Lipták) és bandája, valamint az MSZMP-re keresztelt (MKP, KMP., BÉKEPÁRT, MDP)  erkölcsi, anyagi, egészségügyi és tudati értelemben,-  a sárba tiporta  nemzetünket.

Ugyan ezt teszi most, az M-betűvel csökkentett utódpárt és vezetői.

Moldova „siker” könyve azt sugallja az olvasóknak, hogy Kádár gerinces, művelt, határozott, az adott körülményekhez jól alkalmazkodó nagyformátumú politikus volt.

Moldova természetesnek és dicséretesnek tartja, hogy a jellemtelen, szakmáját soha nem művelő műszerész segéd, aljas hazaáruló, irányította a tíz millió ember életét, és hazárdjátékosként játszott egy nemzet jövőjével! Mérhetetlen nagy összegű külföldi kölcsönök felvételével biztosította a legvidámabb barakk lakóinak a langyos jólétet, a nyugati életszínvonaltól és átlagéletkortól való döbbenetes nagyságrendű lemaradást! Mind a közszolgálati, mind pedig a kereskedelmi tévéadók bőséges időtartamban népszerűsítik Moldova nézeteit, a gyengeelméjűekre jellemző, bárgyú mosollyal kísért kádári tirádáit.

A nyugati határon kiépített aknazárakkal, szögesdrótokkal, útlevélkiadások megnehezítésével, a rádió és tévé adások cenzúrázásával, valamint a nyugati rádióadók zavarásával, továbbá a pártpropaganda eszközeivel fosztották meg az embereket e tisztánlátástól, és az igazság megismerésétől. Ezzel elérték, hogy a tájékozatlan tömeg hitt Kádár a „fejlett szocialista társadalom alapjai lerakását” hirdető nyilatkozataiban, elhitte, hogy a kapitalizmus a pusztulás stádiumában van, hogy a mérhetetlen nyersanyagtartalékokkal rendelkező hatalmas Szovjetunió vezetésével, expressz sebességgel rohanunk a minden földi jót biztosító kommunista társadalom megvalósítása felé.

Gyakorlatilag ez jellemezte Kádár – számokkal kimutathatatlan – politikai és szakmai IQ-ját!

Hasonló módon lehetne felmérni azoknak az IQ-ját is, akik történelmünk legvéresebb kezű despotájának, valamint legnagyobb árulójának minden piszkos „életművét” igyekeznek megmagyarázni és patyolat-tisztára mosni, ha mással nem, akkor a Moldova-féle „elgárgyult” tollforgatók könyveivel, cikkeivel és a vele készített tévés interjúikkal.

Prof. Dr. Bokor ImreNemzeti InternetFigyelő