Az EU bővítése, az illegális migráció mérséklése – véget ért a csúcstalálkozó
Hosszú órákon keresztül tanácskoztak a spanyolországi Granadában az Európai Unió állam-, illetve kormányfői pénteken. A csúcstalálkozó kiemelt témái a blokk bővítése, az EU megreformálása, valamint az illegális migráció elleni küzdelem voltak. Az egyeztetéseket követő sajtótájékoztatót Charles Michel, az Európai Tanács elnöke nyitotta meg, mellette felszólalt még Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.
Charles Michel tudatta, a granadai nyilatkozatot elfogadták, mely fontos kiindulópont az EU stratégiai menetrendjével kapcsolatos jövőbeni munkához.
Ismertette, a tanácskozáson abban állapodtak meg az uniós tagállami vezetők, hogy Európának meg kell erősítenie gazdasági és technológiai alapjait, fel kell gyorsítani a szuverenitással kapcsolatos munkát, valamint a világ többi részével szorosabb kapcsolatokat kell ápolni – tekintettel arra, hogy az Európai Uniónak különleges szerepe van a többpólusú világban. A találkozón az ukrajnai háborúról is szó esett, mely Brüsszel számára egyebek mellett arra mutatott rá az elnök, hogy a biztonság és a védelem alapjainak fejlesztése szintén prioritás.
In Versailles we committed to building a more secure, competitive Europe.
With stronger defence capabilities, energy independence, a robust economy and unprecedented support to Ukraine.
We delivered ↓ https://t.co/gqvoaIkOe4
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) October 6, 2023
Továbbra sincs konszenzus a migráció ügyében
A granadai csúcstalálkozó kiemelt pontja volt az illegális migráció kérdése, ám a The Guardian brit napilap egy névtelenséget kérő magas rangú uniós diplomatára hivatkozva azt írta, a granadai nyilatkozatból kihagyták a migrációról szóló részt. Charles Michel saját nevében adott ki nyilatkozatot az ügyhöz kapcsolódóan, melyben azt írta, „a migráció olyan európai kihívás, amely európai választ igényel. Az illegális migrációt azonnal és határozottan kell kezelni.”
Nem engedjük, hogy a csempészek döntsék el, ki lép be az EU-ba
– szögezte le.
Ismertette, uniós szinten átfogó megközelítést fognak követni a migrációval kapcsolatban, melyben helyet kap többek között a fokozott külső fellépés, a kibocsátó- és tranzitországokkal fennálló partnerségi együttműködés, a migráció mögött húzódó okok kezelése, a szervezett bűnözés elleni határozott küzdelem, a migráció hibrid fenyegetésként való kezelése – mindez a nemzetközi jog, az uniós elvek és értékek, valamint az alapvető jogok védelmének tiszteletben tartása mellett. Az Európai Tanács elnöke ugyanakkor örömét fejezte azzal kapcsolatban, hogy a migrációs és menekültügyi paktum terén előrelépés történt a tanácskozás során. Közölte, Európa határainak védelme érdekében kiemelten fontos az együttműködés az olyan harmadik országokkal, mint Tunézia. Az uniós migrációs ügy azonban továbbra sincs lezárva, a következő csúcstalálkozókon újra kiemelt napirendi pont lesz.
Upon her arrival to the EU Summit in Granada, President of the European Commission @vonderleyen spoke to the media about the main topics on the agenda. One of the top issues is Europe’s migration crisis and the recent legislation proposed to mitigate its effects. pic.twitter.com/kqoUPdCMg2
— TVP World (@TVPWorld_com) October 6, 2023
Beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is kitért az illegális migrációra, közlése szerint öt pontról esett szó a tanácskozáson. Ezek között szerepelt a partnerországokkal való kapcsolatok, az embercsempészek elleni küzdelem, a tranzitországok támogatása és a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés, továbbá az illegális migránsok mihamarabbi visszaküldése hazájukba. Az uniós migrációs paktum azonban továbbra sem nyerte el minden tagállam tetszését, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök úgy fogalmazott,
a Lengyel Köztársaság miniszterelnöke vagyok. Felelős vagyok Lengyelország és polgárai biztonságáért. Ezért felelős politikusként hivatalosan ELUTASÍTOM a csúcstalálkozó következtetéseinek a migrációval kapcsolatos teljes bekezdését.
Jestem premierem Rzeczypospolitej Polskiej. Odpowiadam za bezpieczeństwo Polski i jej obywateli.
Dlatego jako odpowiedzialny polityk oficjalnie ODRZUCAM cały paragraf konkluzji szczytu dotyczący migracji.
Polska jest i pozostanie bezpieczna pod rządami @pisorgpl!🛡🇵🇱🛡…
— Mateusz Morawiecki (@MorawieckiM) October 6, 2023
Az EU-hoz való csatlakozás érdemeken alapul
Ursula von der Leyen a csúcstalálkozót követően az Európai Unióhoz való csatlakozásról is beszélt. Kijelentette,
a csatlakozási folyamat érdemeken alapul, nincs rövidebb út.
Hozzátette: uniós szinten is van azonban temérdek feladat, ugyanis az Európai Uniónak is készen kell állnia a tagjelölt államok befogadására. Ismertette, november elejére várják a Bizottság jelentést arról, hogy a tagságra váró országok hol tartanak a követelmények teljesítésében. „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy mérlegeljünk, és megalapozott vitát folytassunk az Európai Tanács decemberi ülésén” – közölte az Európai Bizottság elnöke.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtó képviselõinek nyilatkozik az EU-tagországok állam-, illetve kormányfõinek találkozóján Granadában 2023. október 6-án (Fotó: MTI/EPA-EFE/Pepe Torres)
Időhúzás, semmittevés, lózungok. Egy kaki az egész.