300 ezernél is több üres nemzeti konzultációt gyűjtöttek a „forradalmi” diákok
Péntekig több mint 300 ezer üres nemzeti konzultációs ívet gyűjtött össze az Egységes Diákfront és az aHang – mondta a Telexnek Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront képviselője. A cél egymillió üres konzultációs ív összegyűjtése. A szervezők szerint egy üres lap egy szavazat a diákok és a tanárok mellett. A gyűjtés január 31-ig tart.
„Az egymilliós cél nem biztos, hogy reális, de több mint tízezer aktivista vesz részt a kampányban, több mint 800 helyszínen lehet leadni az íveket, ez önmagában hatalmas teljesítmény”
– mondta Perlaki-Borsos.
Ráadásul a 300 ezer összegyűjtött ívnél a valóságban több lehet már, mert a leadó pontok nagy részéből nem jöttek még vissza a konzultációk. Illetve több párt segít a gyűjtésben, ők is a végén fogják összesíteni a számaikat. Perlaki-Borsos információ szerint az MSZP-nél körülbelül 40 ezer konzultáció van, szerinte a többi pártnál is ennyi vagy kicsit kevesebb lehet.
A kampány lezárása után az üres ívekkel egy roadshow keretében országjárásba kezdenek, ahol helyi fórumokon beszélnek az oktatás helyzetéről. Perlaki-Borsos azt is mondta, hogy elkezdtek kidolgozni egy fővárosi választási programot, ami a zöld problémákra és a diákságot, fiatalságot érintő kérdésekre fókuszál. Ezt oda fogják adni az önkormányzati választáson a főpolgármester-jelölteknek, és azt a jelöltet fogják támogatni, aki ezt elfogadja.
Kiemelt kép: (X)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Felháborító ezeknek a fiataloknak rendesen át mosták az agyukat !! Nálam is voltak de semmi értelmes mondat nem jött ki a szájukon. Ráadásul még szemtelen a viselkedésük !!
Tetszik vagy sem ez a cikk sem való egy Nemzeti oldalra! A tanárok munkáját a tanulók tudásszintjén lehet lemérni! Érdemes lenne a közterületeken találomra megszólítani különböző korosztályok közül gyerekeket és egyszerű kérdésekkel tesztelni tudásuk, nyelvismeretük és intelligencia szintjüket! Továbbá az is aktuális lenne, hogy kiderüljön, a tanárok hány százalékának van hivatástudata és mennyien tekintik a tanári pályát sima megélhetési lehetőségnek, amelyhez jócskán tartoznak könnyítő elemek!Hazánkban többségi kormány van pozícióban, melyet minden Magyar állampolgárnak kötelessége tudomásul venni! Persze lehet vélemény, sőt kell is, de az nem léphet át országhatárt és főleg nem olyan nemzetközi fórum küszöbét, amely rombolja Magyarország tekintélyét!