Zelenszkij pártja törvénymódosítást javasol, hogy katona is lehessen védelmi miniszter
A parlamenti többséget alkotó, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt frakciója olyan törvénymódosításokat készített elő, amelyek lehetővé teszik, hogy hadiállapot idején katonát nevezzenek ki védelmi miniszternek – mondta el Marjana Bezuhla, a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság alelnöke vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
A politikus szavai szerint az egyik tervezetük szerint ez csak a hadiállapot idejére vonatkozna.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy a napokban olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint leválthatják Olekszij Reznyikov védelmi minisztert – akinek más kormányzati tisztséget ajánlanak fel -, a helyére pedig Kirilo Budanov dandártábornokot, a védelmi tárca hírszerzési főigazgatóságának vezetőjét neveznék ki.
2018 óta az ukrán jogszabályok szerint csak civil lehet védelmi miniszter, de civilnek számítanak a már leszerelt, korábbi katonák is – fejtette ki a hírportál.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







