Zelenszkij álma nem teljesül, Nagy Britanniában lesz a 2023-as Eurovíziós Nemzetközi Dalfesztivál

Az Eurovíziós Nemzetközi Dalfesztivált az Egyesült Királyságban rendezik, nem Ukrajnában – közölték a szervezők.

Ugyanakkor kijelentették, hogy Ukrajna automatikusan bejut a verseny döntőjébe azzal a „nagy öttel” (azok az országok, amelyek a legnagyobb mértékben járultak hozzá a verseny létrejöttéhez), amelyek a szabályzat szerint mindig elődöntő nélkül juthat a döntőbe. A szervezők az „ukrán elemeket” is be kívánják vinni a soron következő műsorba.

A verseny helyszínéül szolgáló város később kerül meghatározásra. A szervezők az ukrajnai helyzet miatt úgy döntöttek úgy, hogy nem rendezik ott a versenyt.

A 2022-es Eurovízió győztese Torinóban (Olaszország) az ukrán Kalush Orchestra lett a  Stefánia című szerzeményével. A brit képviselő, Sam Ryder a Space man című dalával a második helyet szerezte meg, a döntőben 466 pontot elérve. Oroszországot persze a verseny közelébe sem engedték.

Az Eurovíziót 1956 óta rendezik meg.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük