Vörösiszappal besározódva – avagy: A mammonita értékrend

– Time is not important, only the life is important! – hangzik el Luc Besson „Ötödik elem” című hálivúdi sci-fi eksönmúvijában. Ez magyarul körülbelül annyit tesz: Az idő nem számít, csak az élet a fontos! A tisztelt Olvasó persze most joggal teheti fel magának a kérdést, hogy a rossebbe gyün ide ez a francos Luk gyerek meg a hálivúdi eksönmúvi? Mindjárt kitisztul a kép, ha idepattintom a kirakós játék következő darabkáját, és idézek az Index sztár blogpublicistája, Tóta W. Árpád „Iszappapolás” című írásából.

„Magyarország nem áll olyan jól, hogy a drámai hatás kedvéért lemondjon egy nagyüzemről, amelynek nem is az a legfontosabb jellemzője, hogy munkát ad, hanem hogy versenyképes. A MAL európai piaci részesedése 12 %, a világpiacon 4 % – ezek óriási számok ahhoz képest, hogy mekkorák vagyunk. Termékeit nem szeszélyes sznobok vásárolják múlandó lelkesedésből, hanem megbízható partnerek azért, mert jó áron megfelelő árut kapnak. Nincs túl sok olyan magyar vállalat, amely a világ élvonalában akár beszállítóként jelen tud lenni. Repülőgépet és szupersportkocsit nem tudunk gyártani, bénák vagyunk hozzá: örüljünk annak, hogy az alapanyagot mi adhatjuk hozzájuk.”

No, mármost ha ehhez még hozzávesszük azt az ugyancsak el nem hanyagolható momentumot, mely szintén a kirakós játék részét képezi, miszerint amióta az eszemet tudom, és Drábik Jánost volt szerencsém előadás közben látni vagy hallani, a mi derék Jánosunk egyetlen egy alkalommal sem felejtette el megemlíteni, hogy a jogi személy nevű képtelenségtől egyszer s mindenkorra illő lenne végre megszabadulni!

Mielőtt a tisztelt Olvasónak végképp elmegy a kedve az olvasástól és tovakattint egy másik weboldalra, vagy netalán tán ingerülten virtuális szemetesládájába hajítja a fájlt, tegyünk végre rendet az elsőre kissé kuszának tűnő rendszerviszonyok és iszonyok között.

Nemrégiben volt alkalmam egy érdekes eszmefuttatást olvasni a Nemzeti Internetfigyelő weboldalán arról, hogy az egykor volt Kádár-rendszer sok tekintetben sokkal élhetőbb volt a mai globalnyik szisztémánál. Felettébb érdekes viszont az a fajta kontinuitás, mely az egyik rendszerből a másikba történő átmenet során megfigyelhető. A mostani vörös katasztrófa utal egy korábbi vörös katasztrófára, mely egy szellemes magyar mondással a legtalálóbban talán imígyen lehetne jellemezhető: Szarnak, bajnak nincs gazdája. E tematika mentén haladva, rátapintva a dolgok igazi lényegi valójára, előbb kirobbanó, később tartós sikereket ért el Fritz Tamás politológus e tárgykörben, melyet előbb cikksorozat formájában, később kötetté rendezve bocsátott a nagyközönség rendelkezésére.

Miről is van szó?

Az államszocializmusban szocializálódott vagyon- és hatalomátmentő oligarchák az állampárti módszereket ültették át az üzleti világ gyakorlatrendszerébe is. Ennek köszönhetően alakult ki a sajátos magyar vadkapitalizmus, melyben egyeseknek, általában az egyenlők között az egyenlőbbeknek, mindent szabad volt, míg a többiek az erősebb kutya alapon az egykor oly annyira kedvelt társasjáték, a „Kocog és kidob” mintájára nem egy, hanem inkább több körből kimaradtak. Most azonban úgy tűnik, fordul a kocka, és hatosok helyett inkább csak egyeseket dobnak. Végre valahára. Már épp itt volt az ideje.

A nekünk mindig mindent lehet, a következmények nélküli ország úgy tűnik fordulóponthoz érkezett.

A satnyuló, eligénytelenedő, mindent pénzzé tevő és mindent kizárólag pénzben mérő Mammonita világban, ahol a – dolgozó családtagot már több nemzedék óta nem látott – cigánypurdék villalakók, megasztárok vagy pókerbajnokok akarnak lenni, gyün egy pesti flasztertollnok, és mindenki számára világossá teszi a trendi trendet, európai viszonylatban 12%, világviszonylatban 4%.

Na, erre mondja azt Vito Cornelius, az asztrojelenségek szakértője Luc Besson hálivúdi eksönmúvijában, hogy „csak az élet a fontos!” Az ipari termelést fel lehet futtatni újból, akár többször is, de azokat, akiket elvesztettünk, már soha többé nem hozhatjuk vissza. Arról nem is beszélve, hogy maga a miniszterelnök jelentette ki, hogy újra kell indítani az üzemet. Tehát senki nem akarja bezárni. Én legalábbis nem hallottam erről, persze lehet, hogy kissé tájékozatlan vagyok.

És láss csodát! Egyszerre csak előkerült a „felelj a magánvagyonoddal!” című össznépi kesergő is! Eddig hol vótatok, arany csillagvirág?

Aki nyomon követi az eseményeket láthatta, már fel is kérték a sztárügyvédet, már készen is áll a védelmi stratégia, és hát minimum kétséges, hogy az állam hogyan fog tudni érvényt szerezni ennek a szinte csodaszerként beharangozott „felelj a magánvagyonoddal!” című dolognak.

Én eddig úgy tudtam, hogy az igazgató, az egyszemélyi felelős vezető. Persze az is lehet, hogy ez csak régen, az átkosban vót így. Nem lennék meglepve, ha ma kiderülne, a manager, ja kérem, az egészen más tészta. És itt jön a képbe Drábik doktor, aki már nem tudom én mióta a jogi személy megszüntetésének szükségességét szajkózza, eddig vajmi kevés sikerrel. Ki tudja, talán majd most észbe kapnak nagyságoséknál is, mielőtt még túl késő lenne. Mindaddig, amíg nincs mindenki számára világosan fellelhető, beazonosítható felelős, aki nem jogi, hanem igenis természetes személy, azaz hús-vér ember, addig mindig el lehet bújni a jogi csűrcsavar paragrafusokkal jól behatárolt útvesztőiben.

Ne csodálkozzunk hát azon, ha manapság egyre többen gondolkodnak el a jogállam kifejezés hallatán, hogy akkor most vajon jó-e nekünk, hogy ilyenben élünk, vagy inkább mégsem. Mert hiszen valahányszor úgy érezzük – és úgy érezzük, hogy egyre többször érezzük úgy –, hogy a jog szembemegy az igazságérzetünkkel, azaz kimondhatjuk, a jog bizonnyal nem az erkölcs talaján áll, fel kell tennünk magunknak a kérdést, ki a rossebér’ is van ez az egész? Kik vezetnek, és kiket vezetnek (meg)?

Halottak vannak az eset kapcsán, halottak, akiket már nem tudunk visszahozni, már csak ezért is érdemes lenne megszívlelni az öreg pap szavait, s ha darab időre el is feledtetik velünk a Tóta W.-félék, azért időről-időre nem ártana emlékeztetni legalább magunkat, hogy mégiscsak az élet a fontos! Az élet a legfontosabb! Ezt az egyet egészen biztosan nem lehet pénzben mérni. Még akkor sem, ha sokan, sokféleképpen, időt, energiát és pénzt sem sajnálva rá, éppen ezt akarják elhitetni velünk.

Az idő nem számít. Teljen el bármennyi esztendő is, mondjuk el fiainknak, mondjuk el leányainknak, csak az élet a fontos! Amely nép pedig nem tanul múltjából, hibáiból, az egészen biztosan arra lesz kárhoztatva, hogy újra átélje vagy elkövesse azokat.

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő