Vizsgálja az Átlátszót, a TASZ-t és a Helsinki Bizottságot a CÖF-CÖKA, az eredményeket elküldik a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
Oknyomozásának eredményeire hivatkozva magyarországi politikusok és magánszemélyek „levadászásával” vádol hazai civil szervezeteket a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány – Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA), írja az MTI.
„Idegen érdekek mentén és idegen forrásból Magyarországon működő civil szervezetek magyarországi politikusokat és magánszemélyeket figyelnek meg”
– jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.
Lomnici azt mondta, hogy az olyan külföldről finanszírozott szervezetek tevékenységének vizsgálata érdekében, mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság vagy a Transparency International a CÖF-CÖKA munkacsoportot hoz létre, a megszerzett információkat pedig továbbítják a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak.
Tordai Máté, a CÖF-CÖKA szakkoordinátora közölte, hogy elsőként az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. és az Átlátszónet Alapítványt vizsgálták, és „megállapították, hogy az atlatszo.hu már a portálján ”egyértelművé teszi anyagi természetű nemzetközi kötődését, amikor ismerteti a jelenlegi és volt intézményi támogatóinak körét.
“Ezek között megtalálható a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok, valamint a szintén általa támogatott Zinc Network, a Sigrid Rausing Trust, továbbá a Journalism Development Network és számos további külföldi NGO”
– mondta.
A sajtótájékoztatón az Átlátszó éves beszámolóit nézték át 2016-ig visszamenőleg, ezek szerint az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. a 2016-os évtől, összesen összesen 450 647 dollárt, 180 000 angol fontot és több mint 91 millió forintot fogadott el a külföldi civil szervezetektől. Eközben az Átlátszónet Alapítvány 240 000 dollár támogatást kapott az Open Society Institute-tól, amiből többek között az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. tevékenységét finanszírozta – mondta Lomnici, aki szerint ezek alapján kijelenthető, hogy az Átlátszó oknyomozó munkáját számottevő külföldi pénzek mentén folytatja.
Azt is mondta, hogy CÖF-CÖKA adatigényléssel fordul az Átlátszóhoz, amelyben arra kérik a szervezetet, nyilatkozzanak arról: megfigyelt-e már, illetve folytatott-e már oknyomozó munkát az Átlátszó külföldi forrásból.
Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu