Végéhez közeledik a Gaudi ellen 2006 ősze miatt indított koncepciós eljárás : eljött a perbeszédek ideje
A 2006 őszi rendőrterror utáni igazságtételi gyorsmérleg: Gyurcsány szabadlábon, Gergényiék felmentve, Budaházyék 125 évre elítélve és Gaudi a 2006 őszi igazságtételért folyatott küzdelem miatt a büntetőbíróság előtt.
Még 2013-ban indult koncepciós büntetőeljárás ellenem a 2006 őszi rendőrterror igazságtételét célzó országgyűlési képviselői munkám során egy gyalázatos ügyészi cselekménnyel kapcsolatosan egy elszámoltatást követelő tüntetésen tett tényállításom kapcsán egy „jó hirnevére” kényes, 2006 őszi megtorlásokban részt vevő ügyész feljelentésére. A vád nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás.
A vádat a szervezett bűnözés és korrupciós bűncselekmények leleplezésére hivatott csúcs ügyészi szerv, a Központi Nyomozó Főügyészség képviseli, amely buzgó „nyomozati munkával” közel ezer oldalnyi nyomozati iratot termelt ki és most a nemzeti jogvédő vagyoni viszonyainak feltárása érdekében környezettanulmány készíttetését indítványozta. Ha a 2006 őszi megtorlók és korrupt politikusok ügyében lennének ilyen aktívak, akkor nem lenne ilyen sanyarú az elszámoltatás mérlege…
Az első tárgyaláson kifejtettem a koncepciós perrel kapcsolatos védekezésemet, amelyben részletesen elemeztem bizonyítékokkal alátámasztva az ügyészség 2006 őszi törvénysértéseit, amelyek miatt a megtorlás keretében számos ártatlan ember került annak idején börtönbe, illetve elítélésre. Kihallgatásra került az engem feljelentő ügyész, aki konokul tagadott és a törvénysértéseivel történt szembesítés ellenére sem tanúsított bűnbánatot, vagy kért elnézést az érintett házaspártól tettei miatt.
A Gyurcsány rezsim elleni tiltakozók és békés járókelők elleni rendőrségi embervadászatok 10. évfordulóján, 2016. szeptember 20-án tartott múltkori tárgyaláson meghallgatta a bíróság a döbbenetes ügyészi cselekménnyel érintett házaspárt és Gőbl Györgyöt, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület vezetőjét is, akik bizonyították a vád tárgyává tett állításomat. A valóságbizonyítás így a javamra alakult.
Az eljárás törvényesen nem is indulhatott volna meg. A vád tárgyává tett kijelentéseket még országgyűlési képviselőként hoztam nyilvánosságra, ezért nem vagyok büntethető, erről – és nem a lopás-korrupció-politikus bűnözés mentegetéséről – szól a mentelmi jog, amely a mandátum lejárta után is fennáll a képviselőként ebben a minőségben közölt tény vagy vélemény miatt
A mostani tárgyaláson az igazságbeszédem felvételének megtekintésére és a perbeszédekre kerül sor, az ítélethirdetés jövő január 5-én lesz.
A tárgyalás helyszíne: Pesti Központi Kerületi Bíróság (1055 Budapest, Markó u.25.) III. emelet 311.
Időpont: 2016. november 24. 10.30
Védőm: dr. Csisztai-Molnár Péter ügyvéd (Nemzeti Jogvédő Szolgálat)
Az egyik célom az eljárásban, hogy bemutassam az ügyészség 2006 őszi megtorlásokban játszott gyalázatos szerepét, amely miatt tudomásom szerint közülük senkit nem bocsátottak el és nem büntettek meg. Erről is sok minden kiderül a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006 őszi rendőrterrorral kapcsolatosan kiadott, október 21-én bemutatott jelentéséből, amely már kapható a nemzeti könyvesboltokban.
A napokban – miközben az elcsatolt magyarság jogfosztottsága miatti emberi jogi monitorozó úton éppen Felvidéken jártunk – harcostársamat, dr. Morvai Krisztinát szintén egy koncepciós jellegű etikai eljárásban első fokon alaptalanul és felháborító módon fegyelmi büntetéssel sújtották az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán egy koncepciós perben tanúsított bátor nemzeti jogvédő kiállása miatt. Szégyen, hogy ilyenre vetemedett az egyetem, ahelyett, hogy elismerését fejezte volna ki Krisztinának, amiért nem hagyta szó nélkül azt, hogy Budaházy Györgyöt és 16 társát 125 év fegyházzal sújtó ítéletet hozó tárgyaláson azt észlelte velem együtt, hogy az ügyészség nagy valószínűséggel előre megírt ítélettel rendelkezett. Határozott fellépését követően Budaházyék akkor szabadon távozhattak, azóta pedig már nyolcan közölük ismét előzetesben várják az általunk szorgalmazott közkegyelmet.
Az ilyen koncepciós eljárásokkal újra és újra igyekeznek nemzeti jogvédőket megállítani, azonban ez és az igazság legyőzése elleni kísérletek kudarcra vannak ítélve. Mert a mi oldalunkon van az igazság és a jog is. Csak végig kell menni a küzdelem útján a győzelemig!
Szeretettel várok minden szolidáris hazafit, akinek szívügye a 2006 őszi igazságtétel és a teljes elszámoltatás!
Budapest, 2016. november 22.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kedves Tamás!
A magyarok tudják ma már, hogy a diktatúráknak nem szokása fejet hajlítani azokkal szemben akik támadják meghatározó hatalom pilléreit – soha nem tette és a jövőben sem teszi! Nem értem, hogy te miért hiszed az ellenkezőjét!
A jogásztársadalom a népek közössége előtt elvesztetett – becsületét valóban csak bátor kiállással lehet helyre hozni és megtartani, párosulva a korrumpáltak kizárásával egy időben, vagy bevonni, ha akaratuk ellenére megfélemlítés és stb. ok miatt áldozatul estek az uralkodó bitorló diktatúra hatalmának ! Írtam le ezt Krisztinának is – idézem:
„…László Kiss
2016/11/22 – 14:03
Kedves Krisztina, úgy gondolom, hogy a határozat arra irányult, hogy amennyiben bűncselekményt észlelek közvetlenül , mindent meg kel tennem annak megszüntetésére! Alapvető bátor feladat! Úgy tűnik, nem tett meg mindent ennek érdekében “nem volt elég bátor” De hát mit is tehetett volna? Most ezen gondolkodom!
Tisztelettel: id. Kiss László
2
Tovább gondoltam – képzeltem a dolgot! Ha elég bátor lettél volna Krisztina, akkor tovább viszed valóban bátor reagálásodat amikor észlelted a bűncselekményt, illetve annak kimenetelé, várható eredményét – t okát – és rá vezeted a bírót erre! Ami által a bírónak kellett volna vennie a lapot, hogy az általad okozott – incidensre hivatkozva, bezárja a tárgyalást és nem hoz ítéletet – rád hivatkozva! Így a kapott parancsot amely már neki is fel kellett volna ismernie, nem hajtja végre, amivel a jogásztársadalom tisztességét védte volna meg! És a gazdájától se kellett volna félnie mert nem saját hibájából nem mondotta ki azt az ítéletet amire utasították, Így, illetve ennek elmaradásával, bizony a tárgyalást levezető bíró volt gyáva és lejáratta a jogász társadalmat, vagy tudatosan is tette – ez viszont még vizsgálat tárgya nálam is – ki kell vizsgálni ma ez a véleményem , holnap lehet, hogy más az ismeretek, megismerésének növelése kapcsán – Tisztelettel id. Kiss László
ui: elmulasztotta az etikett vizsgálata a levezető bíró vizsgálattatát, hogy amikor észlelte Krisztina észlelését , amit szokatlan módon közölt is – fen hangon , miért nem zárta be a tárgyalást rá hivatkozva, és folytatta tovább a tárgyalást ítéletiig?…”
Szóval nagy tett előtt állsz – ha érted mit írok én le neked – ez nem csak a magyar és magyarrá váltak modern világ spartakusainak az álláspontja hanem a legfelsőbb parancs!
Szerint – ne bátor – ha nem merész legyél, figyelemmel kísérem a folyamatot, ha tudok akkor segítek – ezt le kellett írnom, hogy tudd – sokan melletted állnak csak még nem jutottak el addig, hogy nyíltan melletted kiálljanak – de eljön az idő amikor ez mind megváltozik, de akkor szitáld meg őket, akik melléd akarnak állni majd a jövőben!
nagyszerű lehetőség és célt fogsz elérni – ha megértetted amit írtam és úgy teszel és nem cselekszel!
Tisztelettel id. Kiss László
Bázakerettye, 2016, november 23-án –