KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vásárhelyi Mária szerint Magyarország lesz Európában az első 21. századi „teljes fasiszta diktatúra”

„Páriák, kaszton kívüliek lettünk a saját hazánkban” – írta bejegyzésében a szociológus.

Vásárhelyi Mária Facebook-bejegyzésében többek között arra kereste a választ: meddig tűrik még, hogy a miniszterelnök és a kormány úgy beszéljen róluk, mint
ahogyan csak Hitler és Sztálin beszélt azokról, akiket politikai ellenségnek bélyegzett”.

A szociológus szerint szembe kell nézniük azzal, hogy a kormány nap mint nap fenyegeti mindazokat, akik nem értenek egyet a „fasiszta rendszer” kiépítésével. Vásárhelyi úgy véli: jogfosztottak lettek, elvették tőlük a jogokat a szabad véleménynyilvánításhoz, a magánélet védelméhez, a szakmai előrejutáshoz és az anyagi boldoguláshoz is.

Páriák, kaszton kívüliek, érinthetetlenek lettünk a saját hazánkban és mi lehajtott fejjel, csendben tűrjük”

– írta, majd azt is kifejtette: a helyzeten csak sokszázezres tüntetések tudnának változtatni, máskülönben „Magyarország lesz Európában az első 21. századi, teljes szörnyűségességében kifejlett fasiszta diktatúra”.

Mandiner

Kiemelt kép: MTI/Kallos Bea

Ez is érdekelheti:  Trump mindenkit arra figyelmeztetett, hogy meneküljön el Teheránból

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Vásárhelyi Mária szerint Magyarország lesz Európában az első 21. századi „teljes fasiszta diktatúra”

  1. Íz utolsó síkhülye Wásárhelyi ma Riskari lesz Magyarországon!

  2. Utolsó hülye vén kommunista szuka! Több szót sem érdemes rá fecsérelni!!

Itt várjuk hozzászólását!