Utcán folyik a szennylé Miskolcon – Legfőbb Ügyészséghez fordul a Jobbik
Miközben Miskolc vezetése 150 milliókat költ eredménytelen felzárkóztatásra, tétlenül nézi, hogy egyes városrészekben középkori állapotok uralkodnak: a szennylé az utcán folyik, tobzódnak a patkányok és a mélyigénytelen emberek. A kialakult helyzet miatt a Jobbik a Legfőbb Ügyészséghez fordul.
„A Jobbik és a Települések Megmaradásáért Egyesület az elmúlt hónapokban intenzív közérdekű adatkéréssel fordult mind az önkormányzathoz, mind a Miskolci Vízművekhez, hogy kiderítsük, mi folyik a Bábonyibércen. Vizsgálatunk során egyértelművé vált: szennylé, minden mennyiségben”, hangzott el Jobbik és a civil szervezet közös sajtótájékoztatóján, Miskolcon.
Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője felidézte, hogy bár a városrészben 2012-ben több hatósági ellenőrzést is levezényelt a Fidesz, az illegális szennyvízelhelyezésből fakadó törvénysértő állapotokat mégsem számolta fel, ezzel pedig asszisztál a folyamatosan fennálló járványveszélyhez. Hangsúlyozta, tűrhetetlen, hogy a 21. században egy magát európainak nevező városvezetés megengedi, hogy egyes antiszociális „világsátor-lakók” az utcára ürítsék azt, amit mások a WC-be szoktak. „ Persze felszólíthatnánk ismét Kriza Ákost, hogy szüntesse meg a középkori állapotokat, de látva, hogy ezt eddig sem tette meg, inkább az ügyészséghez fordulunk”- jelentette ki az önkormányzati képviselő.
Szemes István, a Települések Megmaradásáért elnöke elmondta, a Jakab Péterrel közösen folytatott vizsgálatuk eredményeként kiderült, a Bábonyibérc „legfertőzöttebb” területén 141 ingatlanból a Miskolci Vízmű Kft szerint csak 23 ingatlan rendelkezik szennyvíz elszállítási szerződéssel, noha annak megkötésére törvény kötelezi az ingatlan tulajdonosát. Az elmúlt években a városvezetés egyszer sem tette fel a kérdést, vajon hová tűnik több mint száz (118) ingatlanból a több tízezer köbméter szennylé, jegyezte meg Szemes István hozzátéve, az önkormányzat ráadásul azt sem tudja, hogy a létező szennyvíztározók szigeteltek-e vagy sem. „Mivel a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség korábbi kötelezése ellenére sem számolta fel a városvezetés a harmadik világbeli állapotokat, és azt a hamis információt adta, hogy minden rendben van a Bábonyibércen, ezért a Legfőbb Ügyészséghez fordulunk, hogy – ha már erre az önkormányzat képtelen – érvényt szerezzünk a jogbiztonságnak és a törvényességnek Miskolcon.”- zárta gondolatait a civil vezető.
Jobbik, Miskolc
NIF
Böszmeség (copyright by Gyurcsány Ferenc) lenne azt hinni, hogy majd salamoni ítélet születik ebben az ügyben. A norvég cserediákság jelentős része (tisztelet a csekély kivételnek, akik tisztességesek) nagyon értékes szavazóbázis a „forradalmi” 2/3 részére, mert párezer forintért vagy egy jó tányér gulyásért akár az ördögre is szavaztak volna/szavazni fognak.Teljesen érdektelen, hogy már hetenként történik egy brutális bűncselekmény ami egyértelműen norvég elkövetőkre utal.
Semmi nem fog változni amíg az eltérő kultúrájú népcsoportra más törvények vonatkoznak mint a magyar többségre. Jelenleg Justitia nem minden esetben elfogulatlan szolgái a törvények mögé bújva a bűnösöket védik -ajnározzák az állami erőszakszervezetek asszisztálása mellett, kiszolgáltatva és megalázva – sok esetben megfenyegetve -az áldozatokat.
A Nemzeti Együtt(nem)működés Kormánya által nagy hangon szétkür-
tölt „romaintegráció” igy szökkent szárba. Legnagyobb eredménye-
ként a Kanadába „kivándorolt” aljanép visszatoloncolását valamint Mohácsi Viktória és Daróczi Ágnes „télakját” tekinthetjük. Emellett elszürkül az a tény, hogy a Parlamentben egy rovottmúltú norvég (Farkas Flórián) múlatja az időt.
Loviaguin Alexander
Ez az eredmény, ha „idegen-szívű” embert választanak!
Nagyon fájlalom!
„földi”
Ha tovább pátyolgatják ezeket a véglényeket, könnyen megtörténhet, hogy visszaesünk a középkorba és jön kolera, a pestis és a többi. Legalább egészségügyi szempontból meg kellene húzni azokat a minimumokat, amit még ezeknek is be kell tartani, különben nem élhetnek emberek között!
Lenhardt Ibolya
Sajnos a saját börömön tapasztalom,hogy annak adnak igazat aki lop.verekszik és tönkreteszi mindenki életét. Nagy gond ,hogy az önkormányzatoknak megvan kötve a keze és nem tehet szankciókat. Idősebb ember vagyok és tudom ha nem adnak megfelelő törvényt az erőszakos cselekedetek visszaszorítására , nem sokára Magyarországon katasztrofa lessz. Szégyene leszünk egész európának.
Magdi
Gyerekkoromban ( több évtizede már) a következő mondókát verseltük: a miskolci utcán menve:
„Ki az Avas vizét issza, saját vizét issza vissza”
Nem gondoltam, hogy lesz idő, amikor ez valóság lesz.
Sajnos, jelen körülmények között nem várható javulás. Hihetetlen, hogy néhány év alatt engedték ennyire lezülleni és eluralkodni „testvéreinket”. Szégyenlem kimondani társaságban, hogy miskolci vagyok. Vannak város részek, ahol sötétedés után nem tanácsos az utcán gyalog menni. Világos nappal még központi utca részeken is megtámadnak és kirabolnak, Ettől még a Harlem is biztonságosabb.
Németországban jobb helyen nem adnak ki lakást magyarnak. Szemedben meg mondják, hogy magyarnak nem adják ki a lakást. Pedig fehér a bőröd. Egy kalap alá vesznek „testvéreinkkel”.
Mi lesz ezután?
Már most megbélyegzett nép vagyunk Európa jobbik felén!
„földi”
A Bábonyi-bérc nem Miskolc, hanem külterület, Szemes egy kirúgott Borsodi rádió riporter, Munka és jövedelem nélkülit kötelezni csatorna bekötésre, nagy ötlet! De hírt szerzek magamnak, lejáratom a várost! Ez szemtelenség szemes módra! A kormány szapulás, nem képesít kormányzásra! JOBBIKOS BALFÉKEK!
lényeglátó