Új sorozat: Jó, ha nem feledjük! 1.rész


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Az ember sajnos hajlamos a felejtésre, és legkönnyebben azt felejti el, amit nem élt át, csupán valahonnan távolról hallott róla, talán félfüllel elkapva egy rövidke hírt, talán az interneten olvasva, de semmiképpen sem megélve. A magyarországi cionista média irtózik a valóságtól, pláne, ha abban Izraellel kell foglalkoznia. Izraelt hazánkban mind a kereskedelmi, mind a közszolgálati televíziók szinte csupán áldozatként tüntetik fel azokban a véres konfliktusokban, melyet a cionista állam, már hosszú évtizedek óta folytat az őslakos, a valódi áldozat, a palesztin nemzet ellen.

A magyarságot hasonló sorsa kívánja juttatni a cionista bűnszövetkezet. Miután az Egyesült Államokat lényegében bekebelezték, a cél most Európa nemzetállamainak felszámolása, azon belül pedig a legfontosabb Magyarország, a magyarság megritkítása és a Kárpát medence bekebelezése. Ne legyenek kétségeink, ha szükség lesz rá, akár olyan módszereket is bevetnek majd céljuk elérésének érdekében hazánkban, amilyeneket  Palesztinában is  (emlékezzünk , egy kis ízelítőt kaptunk 2006. október 23-án). Ezért is fontos, hogy valós képünk legyen arról, hogy mi várhat ránk, hogy  figyeljünk más népek tragédiájára, hogy ne feledjük el, milyen aljas, gyilkos módszerrel operál a cionizmus. Ez a valóság, amit sorozatunkban igyekszünk tényszerűen bemutatni olyan külföldi újságírók cikkein keresztül, akik akár származásuk, akár lakóhelyük miatt érintettek abban a gyalázatban, amit a cionisták naponta elkövetnek Palesztina földjén.

Robert Fisk: Még mi kérdezzük, hogy miért gyűlölik annyira a nyugatot

The Independent -ben 2009. január 7- én megjelent cikk

Izrael tehát újra rányitotta a palesztinokra a pokol kapuit. Negyven civil menekült halt meg egy ENSZ iskolában és még három egy másikban. Nem rossz éjszakai eredmény egy olyan hadseregtől, amely hisz a „fegyverek tisztaságában”. De miért kéne ezen meglepődnünk?

Elfelejtettük Izrael 1982-es libanoni betörésének a 17 500 halottját, akik majdnem mindegyike civil volt, többségükben asszonyok és gyerekek? A Sabra-chatilai tömegmészárlás 1 700 palesztin civil halottját? Az 1996-os Qanai mészárlás 106 libanoni civil menekültjét egy ENSZ állomáson, akiknek több mit fele gyerek volt? A marwahani menekültek lemészárlását, akiket 2006-ban az izraeliek kiparancsoltak a lakásaikból aztán egy helikopteres csapat lemészárolta őket? Ugyanennek a 2006-os bombázásnak és a libanoni betörésnek az 1000 halottját, akik majd mindannyian civilek voltak?

Bámulatra méltó, hogy annyi nyugati vezető, annyi elnök és miniszterelnök, és félek, annyi szerkesztő és újságíró veszi be a régi hazugságot, hogy az izraeliek óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy elkerüljék a civil haláleseteket. Még mi kérdezzük, hogy miért gyűlölik annyira a nyugatot„Izrael minden lehetséges erőfeszítést megtesz a civil halálesetek megelőzésére” – mondta megint egy izraeli nagykövet csupán órákkal a gázai tömegmészárlás előtt. Minden elnök és miniszterelnök, aki megismételte ezt az álszent hazugságot a tűzszünet elkerülése érdekében, annak a kezén ott szárad a tegnapi mészárlásban kiontott vér. Ha George Bushban lett volna bátorság, hogy 48 órával korábban követelje az azonnali tűzszünetet, az a 48 civil – öregek, asszonyok és gyerekek – még élnének.

Ami történt, nem csak szégyenletes. Az gyalázat! A háborús bűn túl erős szó volna a jellemzésére? Mert mi úgy neveznénk ezt a bűntettet, ha a Hamas követte volna el. Tehát háborús bűntett, félek, az volt. Miután annyi tömegmészárlásról számoltam már be, amelyeket közel-keleti hadseregek, szíriai katonák, iraki katonák, iráni katonák, izraeli katonák hajtottak végre, gondolom, a cinizmus lehetne a válaszom. De Izrael azt állítja, hogy ő a mi harcunkat harcolja a „nemzetközi terror” ellen. Az izraeliek azt állítják, hogy Gázában értünk harcolnak, a mi nyugati eszményeinkért, a mi biztonságunkért, a mi erkölcsi színvonalunkon. Ezért mi is bűnrészesek vagyunk a Gázát sújtó vadállatiságban.

Beszámoltam már régebben a mentségekről, amelyeket az izraeli hadsereg a múltban tálalt föl nekünk ezeknek a merényleteknek a védelmében. Mivel azokat az elkövetkező órában újra felmelegíthetik, előveszek néhányat: a palesztinok ölték meg a saját menekültjeiket, a palesztinok a temetőkből ástak ki holttesteket és dugták a romok közé, végső soron csak a palesztinok okolhatók, mert pártoltak egy fegyveres szervezetet, vagy mert a palesztin fegyveresek szándékosan bújtak az ártatlan menekültek mögé.

A Sabra-chatilai vérengzést Izrael jobboldali falangista szövetségesei hajtották végre, miközben az izraeli csapatok, ahogy azt Izrael saját vizsgáló bizottsága állapította meg, 48 órán keresztül figyelték és nem tettek semmit. Amikor ezt Izrael szemére vetették, Menachem Begin kormánya a világot vádolta meg a vérváddal. Amikor az izraeli tüzérség 1996-ban aknákat lőtt a qanai ENSZ állomásra, az Izraeliek azt állították, hogy fegyveresek is rejtőztek ott. Hazugság volt. A két izraeli katona elfogása miatt indított 2006-os háborúnak az ezernél több halottját félreseperték, mint amiért a Hezbollah a felelős. Izrael azt állította, hogy a második Qanai mészárlásban meggyilkolt gyerekek holttestét a temetőből ásták ki. Ez is hazugság volt. A marwahini mészárlás miatt még csak nem is mentegetőztek. Elrendelték a falu népének, hogy meneküljenek. Amikor engedelmeskedtek az izraeli parancsnak, megtámadta őket egy nehéz fegyverzetű helikopter. A menekültek a gyerekeiket a teherautó elé állították, amelyen utaztak, hogy az izraeli pilóták láthassák, hogy ott ártatlanok vannak. Az izraeli helikopter azután egészen közelről kaszálta le őket. Csak ketten élték túl, akik holtnak tettették magukat. Izrael még csak nem is mentegetőzött.

Tizenkét évvel ezelőtt egy másik helikopter egy közeli faluból civileket szállító mentőautót támadott meg – megint csak miután távozásra szólították fel őket – és megölt három gyereket és két asszonyt. Az izraeliek azt állították, hogy egy Hizbollah harcos volt a mentőben. Nem volt igaz. Beszámoltam ezekről a bűntényekről, kivizsgáltam azokat, beszéltem a túlélőkkel. Hasonlóan járt el sok más szakmabeli is. A részünk természetesen a legbecsületsértőbb címke lett: azzal vádoltak, hogy antiszemiták vagyunk.

A következőket a legcsekélyebb kétség nélkül írom le: újra hallani fogjuk ezeket a botrányos kitalálásokat. Hallani fogjuk a „Hamasz a hibás” hazugságot – Isten a tudója, elég dologgal lehet vádolni őket ennek a bűnténynek a hozzáadása nélkül is – fogjuk még hallani a „holttestek a temetőből” hazugságot – és majdnem biztosan hallani fogjuk a „Hamasz volt az ENSZ iskolában” hazugságot és egészen biztosan hallani fogjuk az „antiszemitizmus” hazugságot. A mi vezetőink fortyogni és szuszogni fognak és emlékeztetik majd a világot, hogy eredetileg a Hamasz szegte meg a tűzszünetet. Nem tette! Izrael szegte meg, először november 4-én, amikor a bombázása 6 palesztint ölt meg Gázában, majd november 17-én másodszor, amikor négy újabb palesztint ölt meg.

Igaz, az izraeliek is megérdemlik a biztonságot. Tíz év alatt 20 izraeli halott Gáza körül ijesztő szám. De hatszáz halott mindössze egy hét alatt, és ezrek az 1948. óta eltelt évek során, amikor a Dair yassini izraeli mészárlás rúgó-rajtjával megindította a palesztinok menekülését Palesztinának az Izraelhez tartozandó területéről – ez más nagyságrend. Ez nem egy szokásos közel-keleti vérontást idéz fel, hanem az 1990-es balkáni háború bűntetteit. És természetesen, ha egy arab majd fékevesztett haraggal fölkel, és és elvakult, izzó dühében a Nyugatra támad, mi azt fogjuk mondani, hogy nekünk ebben semmi részünk. Miért gyűlölnek ezek minket, fogjuk kérdezni. De ne mondjuk, hogy nem tudjuk a választ!

A Fordító megjegyzése: Robert Fisk a The Independent bejruti tudósítója. A „massada 2000” nevű izraeli, cionista honlapról tudom, hogy zsidó, mégpedig „öngyűlölő”, rossz zsidó. Mint a cikkből is megtudhattuk, „antiszemita” zsidó. Ha nem volnának ilyenek közöttük, mint Robert Fisk, Norman Finkelstein, Israel Shahak, Amira Hass, Gilad Atzmon és sokan mások, sajnos százalékosan nagyon kevesen, akkor azt mondanám, hogy a zsidót, mint fajt, az emberiségnek ki kell vetnie magából, mert az emberiség rákfenéje.

Olvastam egyszer, hogy a zsidó hitre térni azért nem lehet, mert zsidó csak zsidó lélekkel született ember lehet, mivel a zsidó és egy nem zsidó lelke közötti különbség nagyobb, mint egy nem zsidó és egy állat lelke között. Ezért ha valaki zsidó vallásra akar térni, mielőtt kötelezően leköpetnék vele a feszületet (http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=685), „bölcs rabbik” megvizsgálják, hogy vajon zsidó lélek lakozik-e benne. Mert a teremtés tökéletlensége miatt olykor megesik, hogy egy-egy zsidó lélek nem zsidó gyerekbe költözik be, és fordítva. Ezt megértvén úgy módosítom a dolgot, hogy mindenki, akiben zsidó lélek lakik, vagy ahogy a zsidó származású osztrák filozófus, Otto Weininger megfogalmazta, „aki zsidó elmeirányultságú” méltó arra, hogy az emberiség kivesse magából. Felsoroltam néhány nem zsidó lelkű zsidó, vagy zsidó származású embert. A fordítottjára példa Dzsordzs Dabljú, Tony Blair, Angela Merkel, Qrcsány Fletó, stb. A hazugság és gazemberségek tömegtermelőinek ez a sora is hosszú, sajnos nagyon hosszú.

The Independent, 2009. január 7., szerda

Fordította: Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
JULIUS EVOLA: A szabadkőművesség és a forradalmak intellektuális előkészítése
Magyaroknak is: szinte ingyenes felsőoktatás Ausztriában
Rendőrség nem egyenlő az emberséggel? – Barangoló hazai tájakon, utcákon, rendőri berkekben
Close