Tüntetést tartottak az álhírbotrányban érintett Juhász Péter mellett

Budapesten vasárnap délután tüntetést tartottak. Az eredetileg más témában meghirdetett rendezvényt, a házkutatás miatt, Juhász Péter melletti kiállássá minősítették. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője gusztustalannak nevezte, hogy azok tartsanak előadást egy tervezett nyilvános rendezvényen, akik bizonyítékok nélkül vádolnak kormánytagokat súlyos bűncselekménnyel – hangzott el az M1 híradójában.

„Nekünk a politikából el kell magyaráznunk, hogy először is kik ezek. Ki kell hozni őket a napra.Látó Jánosnak nem csak a történetei hamisak, hanem a neve is. Valójában Lázok Jánosnak hívják” – ezt állította a fidesz frakcióvezetője egy bejegyzésben a közösségi oldalán. Kocsis Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az álhírek kitalálóinak bizonyítékuk és informálóik voltak egy súlyos pedofil ügyben, akkor kérdés, hogy miért nem tettek feljelentést.

TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A
NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!

ADÓSZÁM:

19334684-1-05

„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”

„Látó János nem tett, amikor az állítólagos áldozatok elmesélték neki, pedig az egyetlen helyes viselkedés ez lett volna.De Juhász Péter sem tett, pedig hetek óta tényként állítja a történteket”

– fogalmazott Kocsis Máté.

Vasárnap a Juhász Péter videójában név és arc nélkül Zsolti bácsit emlegető Látó János is felszólalt azon a tüntetésen, amit Puzsér Róbert hívott össze a Kossuth térre. A tüntetést Juhász Péter melletti kiállásként hirdették meg. Puzsér Róbert azt mondta: szerinte a hatóságok jogtalanul tartottak házkutatást Juhász Péternél, és hallgatták meg tanúként.

„Nem a bűnt kellene üldözniük a nyilvánosság helyett? Tényleg nem zajlik ebben az országban egyetlen olyan nyomozás sem, ami jobban szolgálja a közérdeket a Juhász Péter ellen intézett megtorlásnál?”

– mondta Puzsér Róbert. Juhász Péter korábban panaszt tett a nála tartott házkutatás miatt az egyik videójában pedig ismét azt állította, hogy a pedofilokat felülről védik.

Felülről védik azokat, akik kiszolgáltatják ezeket a lányokat, fiúkat közvetlenül”

– hangzott el Juhász Péter csatornáján.

Csakhogy egy korábban nyilvánosságra került hangfelvételen éppen a most a Juhász Péter melletti kiállásért tüntetést szervező Puzsér Róbert hallható, amint ő maga veszi védelmébe a pedofilokat. A baloldali aktivista azt mondja: „a pedofília önmagában hajlamként nem lehet bűn.” „A pedofília maga egy hajlam. Én úgy gondolom, hogy egy hajlam önmagában nem lehet bűn” – mondta Puzsér Róbert.

Hogy vasárnap Juhász Péter tarston kiselőadást, az azért nagyon gusztustalan, mert éppen most kaptuk egy rágalmazáson rajta, ami mondjuk úgy, hogy büntetőtörvénykönyvbe ütközik. Ő volt, az, aki fölépítette a Szőlő utcai álhírbotrányt, ezt a rágalomhadjáratot

– Kocsis Máté közösségi oldalán hangsúlyozta: „Juhász Péter hetek óta egy súlyos pedofil üggyel házal a nyilvánosságban, híresztel, bizonyítékokat emleget, de azokat nem mutatja be, feljelentést nem tesz. Ilyen esetben, ilyen bűncselekmények kapcsán a hatóságoknak kötelességük nyomozást indítani, bizonyítékokat beszerezni.”

„Hát ennyire pofátlan nem lehet egy társaság” – fogalmazott Kocsis Máté, aki leszögezte: „aki a bizonyítéka alapján nem tesz feljelentést, az pedofilmentegető. Aki bizonyíték nélkül állít ilyet, az álhírgyáros. Nincs több lehetőség.”

M1, hirado.hu

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük