Tulsi Gabbard: „Háborús uszítók elit klikkje irányítja a demokratákat” (videó)

A 2020-as elnökválasztáson a demokraták színeiben versengett az elnökjelöltségért Tulsi Gabbard. A hölgy egy önálló műsort indított a legnagyobb közösségi videómegosztón, melyben ígérete szerint rendszeresen jelentkezik majd gondolataival – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szent István Légiója közösség.

Tulsi Gabbard, aki tehát a Demokrata Párt tagjaként indult Bidennel szemben a demokraták elnökjelöltségéért úgy döntött, kilép a Demokrata Pártból és azt kérte párttársaitól, hogy minél többen kövessék példáját.

Gabbard azt mondta, hogy a demokratákat

„háborús uszítók elit klikkje irányítja, akik megosztják az embereket, aláássák a szabadságjogokat, védik a bűnözőket, üldözik az ellenfeleiket”, de mindenekelőtt a nukleáris háború felé sodornak minket.”

A hölgy műsorát az alábbi videón lehet megtekinteni, amihez a magyar felirat is beállítható:

Szent István Légiója Közösség

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük