Trumpot nem tilthatják el az államok az elnökjelöltségtől
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság hétfőn megállapította, hogy Donald Trump volt elnök nem zárható ki a coloradói előválasztásokról, nevének kihúzása a szavazócédulákról törvénybe ütközik.
A szövetségi Legfelsőbb Bíróság mostani határozatával felülbírálta Colorado állam Legfelsőbb Bíróságának korábban hozott döntését.
[irp posts=”113486″ ]
Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint az amerikai alkotmány nem engedi meg egy tagállamnak, hogy kizárjon egy szövetségi hivatalért induló elnökjelöltet. Ez a kongresszus hatáskörébe tartozik, nem a tagállamokra – olvasható a törvényszék állásfoglalásában.
„Nagy győzelem Amerika számára!!!”
– írta Donald Trump a mostani döntést követően a közösségi médiában.
Colorado államban a Republikánus Párt előválasztását március 5-én, az úgynevezett Szuperkedden tartják, amikor több mint egy tucat szövetségi államban dönthetnek republikánus és demokrata választók arról, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni. Colorado közigazgatási vezetője január elején jóváhagyta, hogy a szavazólapokon Donald Trump neve is szerepeljen, azzal a feltétellel, hogy a rá leadott szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság mégis fenntartaná a volt elnök kizárásáról szóló tavaly december 19-i döntést.
Kiemelt képen: Donald Trump volt elnök egy az előválasztás éjszakáján az iowai Des Moines-ban, 2024. január 15-én. © AP / Pablo Martinez Monsivais











