Trump: A „nyugodtabb” Zelenszkij „több fegyvert” kért a Vatikánban
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök „nyugodtabb” volt a hétvégi vatikáni találkozójuk során, és nyitottabbnak tűnt a Moszkvával való megegyezésre, mint az Ovális Irodában történt hírhedt találkozásuk során.
Trump újságíróknak nyilatkozva – mielőtt vasárnap felszállt volna az Air Force One-ra – azt mondta, hogy a Zelenszkijjel folytatott legutóbbi megbeszélésének hangvétele jelentősen különbözött a februári „kis vitájukhoz” képest, amelynek során az ukrán küldöttséget kirúgták a Fehér Házból.
„Nyugodtabbnak látom őt. Szerintem megérti a helyzetet. És szerintem alkut akar kötni. Nem tudom, hogy [korábban] akart-e alkut kötni. Azt hiszem, alkut akar kötni”
– mondta Trump.
A hét elején Trump a Time magazinnak azt mondta, hogy „a Krím Oroszországnál marad” bármilyen békemegállapodás esetén, megjegyezve, hogy még Zelenszkij is „megérti” a valóságot, az ellenkezőjét állító nyilvános nyilatkozatok ellenére. Arra a kérdésre, hogy szerinte Zelenszkij most már kész-e „feladni” a félszigetet, Trump így válaszolt: „Ó, azt hiszem, igen”.
Annak ellenére, hogy Zelenszkijt úgy írta la, mint aki „valami jót akar tenni az országért”, Trump elárulta, hogy az ukrán vezető ismét több katonai támogatást kért Washingtontól.
„Azt mondta nekem, hogy több fegyverre van szüksége, de ezt már három éve mondja”
– jelentette ki Trump. Az amerikai elnök megjegyezte, hogy Kijev
„nagyon nehéz helyzetben” van, „sokkal nagyobb erőkkel” harcol – és hangsúlyozta, hogy az „segített nekik, amikor 350 milliárd dollár értékben adtunk részükre fegyvereket vagy készpénzt”.
„Több fegyverre van szüksége, és meglátjuk, mi történik Oroszországgal kapcsolatban” – tette hozzá Trump, megjegyezve, hogy »csalódott« Moszkva újabb ukrajnai csapásai miatt.
Miután a Vlagyimir Putyin elnök által a múlt hétvégén bejelentett húsvéti tűzszünet idején rövid ideig szüneteltek a harcok, az orosz hadsereg az elmúlt héten több nagy hatótávolságú csapást mért ukrán katonai és ipari célpontokra. Moszkva hangsúlyozta, hogy csak a kijevi erők által használt katonai létesítményeket veszi célba, és visszautasította azokat a vádakat, hogy szándékosan polgári célpontokat támadna.
Moszkva megismételte továbbá, hogy kész előfeltételek nélkül tárgyalni Kijevvel. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette, hogy a kérdés szóba került Putyin elnök és Trump különmegbízottja, Steve Witkoff pénteki találkozóján.
Orosz tisztviselők hangsúlyozták, hogy minden hosszú távú, életképes rendezésnek tükröznie kell a jelenlegi területi realitásokat, és foglalkoznia kell a konfliktus kiváltó okaival. Több jelentés szerint Washington javaslata arra törekszik, hogy a konfliktust a jelenlegi frontvonalak mentén fagyassza be, és a Krímet Oroszország részeként ismerje el.
Kiemelt képen: Donald Trump és Vlagyimir Zelenszkij a Vatikában, Ferenc pápa temetésén egyeztet / Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóiroda az AP