Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 egykori híradósa

Döbbenetes tragédia rázta meg a magyar sajtóvilágot és a televíziós nézőket: életének 45. évében elhunyt Kontra György, az M1 Híradó és a Világhíradó korábbi közismert műsorvezetője. A hírt egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte pénteken, mély megrendüléssel búcsúzva egykori kollégájuktól.

A Mandiner információi szerint a tragédia csütörtök hajnalban történt Budapesten. A televíziós szakembert otthona közelében érte halálos vonatgázolás. Bár a hatóságok közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják a pontos körülményeket, a lapértesülések szerint a tragédia hátterében magánéleti válság, súlyos szerelmi bánat állhatott, amellyel a tehetséges szakember már nem tudott megküzdeni.

Kontra György pályafutása szülőföldjén, Kiskunfélegyházán indult, ahol a Sirius Rádiónál, a Kiskun TV-nél és a Trió TV-nél bontogatta szárnyait. Kollégái már akkor felfigyeltek precizitására és kiváló orgánumára. 2011 és 2014 között a Rádió Smile hírszerkesztője és hírolvasója volt, majd 2015-ben kapott lehetőséget az MTVA-nál. Az M1 aktuális csatornán a Híradó és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté, ahol évekig professzionális és higvadt stílusban tájékoztatta a nézőket a világ legfontosabb eseményeiről.

Néhány hónappal ezelőtt új fejezetet nyitott az életében: elhagyta a képernyőt, és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti központjában helyezkedett el multimédiás csoportvezetőként, ahol tudását a jövő tehetségeinek átadására fordította.

Volt munkatársai, barátai és a teljes szakma megrendülten áll a történtek előtt. A Rádió Smile közösségi oldalán közzétett bejegyzésében így emlékezett rá: „Gyuri 2011–2014 között rádiónknak is kollégája volt… Egy kiváló szakembert és egy értékes embert veszítettünk el. Őszinte részvétünk a családnak.”

A híradós 45 éves volt. Emlékét kollégái, tanítványai és a nézők egyaránt megőrzik. Nyugodjék békében!

Forrás: Mandiner, Blikk, MTI

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Fotó: MTI/Illyés Tibor

#KontraGyörgy #Gyász #M1Híradó #Tragédia #MTVA #Sajtó #Magyarország #NIF #Hírek #Emlékezet

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Itt várjuk hozzászólását!