Hirdetés

Törökország és a NATO az Iszlám Állam olajának legnagyobb felvásárlója-áll a norvég jelentésben !

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Napról-napra egyre több bizonyíték kerül napvilágra, mely azt bizonyítja, hogy az Iszlám Állam által lopott és kitermelt olajat nem más, mint Törökország és rajta keresztül a NATO vásárolja fel ! 

A Rystad Energy, egy független norvég olaj-és gázérdekeltségekben működő cég a norvég kormány megbízásából jelentést készített, hogy hová kerül az ISIS terrorbrigád olaja…. Nem került volna nyilvánosságra, ha a norvég hírügynökség (Klassekampen) meg nem szerzi a dokumentumokat. Lefordítottam nektek belőle a legfontosabbakat…(SBG Buddha-VilagHelyzete)

Nem lesz meglepetés, mert eddig is tudtuk, de kiderül belőle, hogy az ISIS által megszállt területen kitermelt összes olaj gyakorlatilag egyenesen Törökországba tart….  Így már én sem csodálkozom, miért nem akarja sem az USA, sem a NATO lebombázni az ISIS valódi állásait és miért lövik le a NATO-tag törökök azt az orosz vadászgépet, mely az olajútvonal biztosításában érdekelt türkméneket, al-Nusra Front terroristákat és az ISIS-t valóban támadta…..

Klassekampen hírügynökség így összegzi a jelentésben foglaltakat: 

“Hatalmas mennyiségű olajat csempésznek az ISIS-által ellenőrzött Irak és Szíria területéről közvetlenül a török határon keresztül. Tankerek, olajszállító teherautók ezreivel szállítják csempészútvonalakon Törökországba, ahol rendkívül mérsékelt áron (25-45$ hordónként) adják el.” 
 

Jelenleg a Brent olajár 35-50$ körül mozog. A jelentés azt is hozzáteszi, hogy korrupt határőrökön és rendkívül jól szervezett csempészhálózaton keresztül jut be Törökországba a rengeteg olaj. Természetesen az olajüzlet nem jöhetne létre a NATO tudomása nélkül. Sőt egyenesen maga a NATO és a tagországuk az, mely a business-ben a legjobban érdekelt ! Megismétlem: 

 
Az Iszlám Állam terroristáival az olajüzlet nem jöhetne létre a NATO tudomása nélkül, de tulajdonképpen maga a NATO és Törökország az, mely az üzletet bonyolítja ! 

Ha a mai cikk szerint az orosz műholdak is látják, amint 12ezer olajszállító teherautó működik közre az olaj Törökországba csempészésében, akkor ezt a NATO-nak is látnia kell és együttműködésével kell történnie….. 


Tulajdonképpen az első számú csempész, aki az Iszlám Állammal üzletel, az maga Bilal Erdogan, a török elnök Recep Erdogan fia. 

Az orosz légierő elpusztított eddig 2000 olajszállító teherautót, mely a csempészútvonalakon közlekedik és az ISIS használatában áll. Múlt héten Oroszország 17 ilyen konvojt semmisített meg és számos olyan infrastruktúrát mely az iszlamista terroristák olajkitermelését szolgálja.

Korábban Oroszország az ENSZ-ben már bemutatta a bizonyítékokat, melyek azt bizonyították, hogy Törökország azért lőtte le az orosz vadászrepülőt, mert kőkeményen érdekelt és sáros az Iszlám Állammal való együttműködésben. 

“Az Iszlám Állam terrorista csoport napi 1,5 millió dollárt keres tiltott olaj kivitellel, mely többsége Törökország kezébe kerül”– közölte Vitalij Csurkin az ENSZ oroszországi állandó képviselője.

A szénhidrogének értékesítése illegális szervezetek közvetítésével történik. Az olajcsempészek készpénzért vásárolnak a kitermelés helyszínén, mondta az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén az orosz diplomata. Ők a határokat szabadon átléphetik, mert közvetlen kapcsolatot alakítottak ki az Iszlám Állam Levante városban székelő vezérkarával. A legtöbb olajat Törökország vásárolja, ahol tovább értékesítik, már hivatalos formában. Az olajat több ezer közúti tartálykocsival szállítják Törökországba Karkamis, Akcakale határátkelőhelyeken. Cserébe számos török ​​vállalat, köztük Serii Konya, Sam Otomotiv és az Antiochia, vesznek részt az Iszlám Államnak történő utánpótlás szállításban, mondta a találkozón Csurkin.

És ha azt is belevesszük, hogy muzulmán országként rendkívül nagy az országban az iszlám fanatizmus támogatása, az aggodalmaink nem alaptalanok, hogy Szaúd-Arábia és Katar mellett Törökország is az ISIS-ISIS-féle Iszlám Kalifátus megteremtésében érdekelt… Főleg mindaddig, amíg segít a kurdok irtásában és felszámolásában, mely mindig a törökök első számú célja volt…..

Teszi mindezt a NATO színeiben, az Európai Unióba tartva, a bevándorlási-inváziót ütőkártyaként zsarolásra használva egy totálisan impotens európai bürokráciával szemben….vagy inkább mellett…….

UPDATE:  Friss mai videó: olajszállító konvojokat bombázott az orosz légierő Szíriában:

Forrás: http://vilaghelyzete.blogspot.hu/ és
További folytatás a cikkben… 
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás