Több száz traktorral Prága belvárosába vonultak a tiltakozó cseh gazdák
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák a mezőgazdasági minisztérium épületéhez vonultak, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
A tiltakozó akció mögött néhány kisebb gazdaszervezet áll, míg a nagyobb országos szövetségek elhatárolódtak tőle. A tiltakozó gazdák szeretnének találkozni Marek Vyborny szakminiszterrel és átadni neki a követeléseiket tartalmazó levelet. A mezőgazdasági tárca vezetője a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azonban azt mondta, hogy ezek a gazdák akciójukkal politikai célokat követnek, ezért nem velük kívánja megvitatni a cseh mezőgazdaság problémáit.
„Nem látom okát annak, hogy ezen tiltakozók képviselőivel megbeszéljem azokat a konkrét lépéseket vagy változásokat, amelyeket a mezőgazdaságban tervezünk. Számomra a három nagy agrárszervezet a partner, és azokkal fogok tárgyalni” – jelentette ki Marek Vyborny, aki partnereinek a Cseh Agrárkamarát, a Mezőgazdasági Szövetséget és a Magángazdák Szövetségét nevezte meg. A miniszter ugyanakkor nem kérdőjelezte meg, hogy a cseh mezőgazdaság súlyos gondokkal küszködik.
Marek Vyborny mindezek ellenére délelőtt kiment a minisztériuma elé, és átvette a tiltakozók levelét. A gazdák azt követelik, hogy Csehország lépjen ki az Európai Unió által kidolgozott Green Deal megállapodásból, könnyítsen az adminisztratív terheken, és általában nyújtson nagyobb támogatást a mezőgazdaságnak.
Bár a miniszter kijelentette, hogy foglalkozni fog a gazdák követeléseivel, azok hangosan kifütyülték, és kormányellenes jelszavakat skandáltak. A CNN Prima News kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: több javaslatot tervez beterjeszteni a kormány elé, egyebek közt azt, hogy a mezőgazdasági támogatások adómentesek legyenek. Karel Havlícek, az ellenzéki ANO mozgalom alelnöke erre reagálva azt mondta, hogy támogatnák ezt a javaslatot.
Petr Fiala kormányfő a közösségi X-hálózaton megjelent nyilatkozatában politikai akciónak minősítette a tüntetést. Azt állította, hogy a tiltakozás szervezői között „több oroszbarát személyiség” is van, akiknek nem tetszik a kormány Ukrajnát támogató politikája.
A hétfő reggeli órákban mintegy 500 mezőgazdasági gép és kíséretükben mintegy 150 autó érkezett több irányból Prágába – tájékoztatott Vlasta Suchánková, a közép-csehországi rendőrség szóvivője. A gazdák képviselője ezer traktorról és más technikáról beszélt, de a közszolgálati televízió értesülése szerint sokan végül is lemondták a tiltakozáson való részvételüket.
A mezőgazdasági gépek megjelenésének következtében fennakadások voltak a Prágába vezető főutakon, illetve a belvárosi autó- és villamosforgalomban, néhány főbb útvonalon pedig csak egy-egy sáv járható.
Bohuslav Sobotka prágai főpolgármester szerint néhány kisebb közlekedési baleset is történt, de súlyosabb következmények nélkül.
Kiemelt kép: Tüntetnek a gazdák Prágában / Fotó: cz24.news
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…