KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tegyünk a magyar kisvállalkozók jogfosztottsága ellen! (2. rész) – videóval

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hálásan köszönöm a nagyszámú levelet és kommentet, amelyeket magyar kisvállalkozók kiszolgáltatottságával, hatósági vegzálásával, jogfosztottságával kapcsolatban írtak nekem ez évi első közleményemre reagálva.

Ahogy ígértem a megosztott tapasztalatokat feldolgozom és nyílt levél formájában megküldöm a NAV elnökének, valamint más illetékes állami vezetőknek. A levelet a 3. részben természetesen közzéteszem. Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy sokan félreértették a felhívásomat és úgy gondolták, hogy „olcsó pártpolitikai módszerként” a jelenlegi kormányt akarom gyalázni valamiféle „lázítással”. Ahogy azt az eredeti közleményemben is hangsúlyoztam, sajnálatos meggyőződésem, hogy a magyar kisvállalkozóknak a multikkal, külföldiekkel, valamint egyes magyar oligarchákkal szembeni hátrányos megkülönböztetése, valamint támogatásuk hiánya s ezzel szemben a rendszeres hatósági vegzálásuk pártokon és kormányokon átívelő jelenség a rendszerváltás óta folyamatosan.

Nemzeti jogvédőként és európai parlamenti képviselőként kötelességemnek érzem, hogy ez ellen a jelenség ellen fellépjek és a magam szerény eszközeivel segítsek abban, hogy megerősödjön a magyar kisvállalkozók helyzete és ezáltal végre kialakuljon egy valódi polgári demokrácia, jelentős és öntudatos, jogokkal felruházott középosztállyal. Ez is fontos eleme az úgynevezett „európai normáknak”, amit oly sokan és sokszor emlegetnek.

Két évvel ezelőtt a „Szíved Joga”országjárásom részeként előadást tartottam a kisvállalkozók jogairól és az ezzel kapcsolatos állami kötelezettségekről, emberi jogi megközelítésben. Úgy gondolom, hogy ez az előadás változatlanul aktuális – bár attól tartok, hogy a címzett kisvállalkozók azóta nagy számban hagyták el az országot…

Addig is tehát, amíg az Önök segítségével összeállított levelet megfogalmazom és elküldöm az illetékeseknek, kérem tekintsék meg és osszák meg másokkal is a mellékelt (rövidebbre vágott és „újratöltött”) videót, amelynek címe: „Az állam kötelezettségei a magyar kisvállalkozók támogatására”.

Köszönettel és szeretettel:

Morvai Krisztina

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó: Rajtakapták a magyar bajok fő felelősét! Óriási szenzáció! – 1. rész

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Tegyünk a magyar kisvállalkozók jogfosztottsága ellen! (2. rész) – videóval

  1. No, akkor nézzük a másik oldalt. Nagyon nagy rendet kellene rakni kis Hazánkban. Évek óta a fodrászok nem adnak számlát. Puszival búcsúznak, s már a következő vendéget nyomják a székbe, sűrű locsifecsi közepette. Kis vegyesboltban a tulajdonos-eladó arról panaszkodik mennyi adót fizet, miközben nem hogy pénztárgépe, de még számlatömbje sincs. Festő. Százezerért úgy-ahogy kifest, majd egy gyors ciaoval elbúcsúzik.Vízszerelő. Próbálkozik először használt csövekkel, a dugulást nem hárítja el, de hasra ütve mond egy összeget, s rohan, mert aznap még három helyre megy. A felsoroltak mind nagyon jól szituáltak, és szidják a másikat, hogy adót csal. Aztán, ha a NAV meglátogatja őket, dühödten arra kíváncsiak ki nyomta fel őket, mert kitekerik a nyakát. Akik igénybe veszik szolgáltatásaikat, mind szerény, becsületes emberek, akik át sem látják a rafit, mert magukból indulnak ki.

  2. „no akkor nézzük a másik oldalt”
    pintérnek,1.5 milliárd volt a „tisztességes adóalapja az elmúlt évek valamelyikében . mészáros lőrinc ennyit „felejtett ki az adóbevallásából.
    Az ország összes fodrásza,vízvezeték szerelője 100 év alatt nem tud „eltitkolni annyi bevételt, amennyit a fideSS a kormányzása alatt eltüntetett. Nem a „megélhetési bűnözőkkel, van a legnagyobb gond, mert lassan így hívják a kétkezű Munkásembert,hanem azokkal „akik százezreket rabolnak,azok lészen bírái annak,ki ,hogy éhen ne halljon,lopni kényszerül.

  3. A bűn, az bűn! Akkor is, ha öt forintot csal, lop, és akkor is, ha milliárdokat. A piti, lopásra hajlamosokat az írigység vezérli, és ha már nem tud sokat lopni, kaparj kurta alapon becsapja azokat,akik becsületesek. Ilyen hozzáállással sohasem tisztul meg a közélet, pedig ideje lenne -, de nagyon!

  4. „a bűn, az bűn!
    Ez igaz, enni meg muszáj! De ha valaki a munkájáért pénzt kér,(” a munkásnak jár a bére.(szt.írás) és nem adja oda másnak,hogy eltapsolja hülye stadionokra, „vallási csoportok urizálására, pusztán a családjának akar normális Emberhez méltó életet,mert a hatalom egyébként ellehetetleníti,az nem bűn,hanem Erény!
    Ez pedig tény! Ahogy a hatalomnak a saját „hívei a fontosak,és azokról gondoskodik is,függetlenül attól,hogy hitványak e,legalább annyira,ha nem fontosabbak azoknak,akik a családjukról gondoskodnak.

  5. Kedves Anna!

    Én előbb a terheiket csökkenteném.

    Ha ellopják a mindenféle kitalált adókkal a pénzüket, akkor ez a reakció. Ez természetes.

    Szerintem mindenki szivesen adózna, ha lenne miből.

    Ezt az országot nem csak agyilag kellene helyre tenni.

    Mindenkinek és mindenkinek lelki sérülése van. Ez nem tőlünk van. Ezzé tett bennünket a feledésre okot adó valamennyi kormány.

    Mindenki szeretne áfa nélkül vásárolni, mert a kevés fizetésből tobb maradna. A fodrász is olcsóbban dolgozik számla nélkül.

    Sajnos ezzé tettek bennünket! De azért elmondom, hogy ez senkinek sem jó. Ebből következik a rettegés.

    Ez is lehet céljuk. Rettegjünk, féljünk, depresszió….stb, kevés nyugodt család van -e vidéken.

    A nyugodt családok talán ott vannak, akik milliárdokat tüntetnek el.

    Nagyon szeretném, ha egy kis vállalkozó is kommentelne.

    Atilla

  6. „a kapitalizmus a pénzkölcsönzésből nőtt ki. A pénz kölcsönzés tartalmazza a kapitalizmus alapötletét.Nézd meg a talmud oldalait és megfogod látni,hogy a zsidók a pénzkölcsönzésből művészetet csináltak. Korán megtanítják őket,hogy fő boldogságukat a pénz birtoklásában lássák,a pénzben rejlő minden titoknak a mélyére hatoltak. ők lettek a pénz urai és a világ urai.”( Sombart Werner német zsidó közgazdász )
    Hogyan lehetne versenyre kelni velük,amikor minden hivatalban,vezetésben az ö embereik ülnek,az adótól,az államapparátuson keresztül, a rendőrségtől,a bíróságokig mindenhol. És nem csak Magyarországon! „vagy mindenkit uralni akarnak,vagy azt akarják,hogy az egész emberi nem gyűlölje őket.” (Voltaire) Itt a gójok csak vesztesek lehetnek,akár kisipar,kiskereskedés, vagy bármilyen tevékenységben amiben ők pénzt látnak. A kétkezi munkától undorodnak,azt meghagyják,de aki végzi, annak az ellehetetlenítésében serénykednek.

  7. Kedves Ferenc!

    Nincs talmud, nincs kapitalizmus.
    Csak Mi vagyunk!

    Képzeljük el nélkülük az életet…

    Van adósságunk. Mindenkinek van. Már rég kifizettük. De még tartozunk. De nem fizetünk semmit.
    Elveszik a házunkat, az ingóságainkat, …más nincs.

    És? Akkor jönnek a népek. Mert jönniük kell. Már nem a középkor és az új kor hajnala van.
    Még az is okosabb, akinek nem kellene okosabbnak lennie.
    A történelem ismétli magát. Ezt mondják.
    Szerintem; annak is végének kell lennie.
    Mindig az élet folyamán módusulunk, mások vagyunk egy kicsit, mint anyáink, apáink voltak.
    Szeretjük őket, de mi már valamelyest módosultunk. Nem is keveset. Ez nem lineáris folyamat.

    Ezeket a változásokat a környezeti befolyás váltja ki. „már elhagytuk a harmadik szökési sebességet is”, humorosan..

    Ha minden jó, akkor ritkán van robbanás szerű változás.
    Ha nem jó sok embernek, akkor gyakrabban.
    Most a gyakrabbnál vagyunk.

    Nem csak Magyarok vannak a világon, nem csak mi érezzük a hálátlan világot, több milliárdan vagyunk.

    Nem tudok mondani olyan nemzetet, lehet, hogy ott a „mélyen”
    az esőerdő rejtekében még élnek érintetlen törzsek, akiket nem érintett meg az a talmudi valami, ami bennünket halálra itélt. Ők boldogok. Nics netjük, pénzük sincs.
    Családjuk, közösségük, boldogságuk van.
    Hülye vagyok? Az! De nem bánom. Én élem az életem, mindenki le van.., boldog lehetek, míg hagynak.
    És, akkor jönnek a törvények.., elveszik a boldogságomat, életemet..életünket, mert valakiknek kell az életem, életünk.
    Nem adom, nem adjuk.

    Akkor?

    Atilla

  8. Kedves Atilla!
    Amit mond,abban igaza van,amit feszeget az már a sors kérdése. Mindenki adott feladattal érkezett ide. Egyénként ,egyéni feladattal,amit önként vállalt, nem alá vagy fölé rendelt szereppel. Ezt csak az ember képzeli magáról. A „létezésnek egyformán fontos mindenki. Kötelességünk,hogy amit vállaltunk teljesítsük és tegyünk ahhoz némi többletet, amiként érkeztünk, majd vonjuk le a következtetést,ha elérkezett az ideje. De az Embernek nem lehetősége,hanem kötelessége az elméjén keresztül a lelkivilágán minőségileg javítani.(hogy embert felülmúló Ember váljon belőle) Persze idáig sem könnyű eljutni,hogy az ember ezt felismerje. Ahol fény van ott megjelenik az árnyék is. A sötétség,mint olyan nem létezik,az csak a fény hiánya. Ahol csak egy gyertya fénye is van,a sötétség elillan. Ezért tud létezni a „sötétség nálunk is,mert a környezetében nincs „fény. Azok, akik hatalmon vannak, NAGYON sötétek. A hasonló a hasonlót vonzza,ezért tart a világ,ott ahol van. De minden tetteknek következménye lesz,és minden következményekből új tettek lesznek a világ végezetéig ,mely visszhangzik az egész univerzumon keresztül. Amit az ember tesz mással,ugyan azt kapja majd vissza. Ez a „karma törvénye. Hogy ezt „bizonyos vallási(?) csoportok nem ismerik,vagy nem akarják tudomásul venni, az az ö ostobaságuk, de „ez így működik. A „pillanatnyi haszonért, túl nagy az ár az „örökkévalósághoz képest.
    Nincs mitől tartania,hiszen ha tisztában van vele,hogy halhatatlan lélek,szabadon jár, kel, világok között,senki és semmi nem árthat magának,csak saját maga ,akkor kezdődik az igazi Szabadsága. Ha eljön az ideje, levetem ezt a rozoga testet,hogy újra cseréljem és folytassam azt, ami mindig is voltam,vagyok és leszek a világ végezetéig!
    „Én már voltam Ábrahám előtt is,de visszafogok jönni”.

    1. Kedves Ferenc!

      Remek komment.
      Minden szavával egyetértek, oly annyira, hogy vagy az ön suggalatára , vagy más honnan szerintem hasonlót írtam.
      De az írásom elött olvastam az ön kommentjét.

      Atilla

Hozzászólás a(z) Tóth Ferenc bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük