Dr. Téglásy Imre: Fide(s), sed cui, vide! – Bízz, de nézd meg, kiben!
Bízz, de nézd meg, hogy kiben! – tartja a latin mondás, amit 1988–1989 idején, a rendszerváltó bizakodás hajnalán használt Fodor Gábor, a Fidesz „Szőke Hercege”, a párt akkoriban talán legnépszerűbb arca. A szlogen azt sugallta, hogy a választóknak érdemes bizalmat szavazniuk az új, politikai nemzedéknek, de bölcsen meg kell válogatniuk, hogy kinek szavaznak bizalmat.
A FIDESZ harminc éves, sokrétű hitelvesztése után sokakban vetődik fel ma már a kérdés: mit (nem) várhatunk a FIDESZ-től, miért (ne) bízzunk benne?!
Ó, boldogságos Magyarország, bár ne hagyná már félrevezetni magát!”
– intette a Magyarok Boldogasszonyának felajánlott országát 1321-ben az olasz költőóriás, Dante Alighieri. E 700 éves figyelmeztetésével az Isteni Színjáték Paradicsom című énekében máig érvényes politikai éleslátással óvja drága hazánkat a további romlástól.
De mit is jelentett ez az aggódó sóhaj 700 éve és mit üzen nekünk ez a jajkiáltás ma?
Dante a Sas képében megjelenő igazságos lelkekkel beszélget, akik sorra veszik Európa uralkodóit, és élesen bírálják őket a bűneikért. A politikus-költő szerint a veszély forrása a „félrevezetés” vagy „rossz kezelés”, amit mai magyarra fordíthatnánk akár az “álnok manipuláció” kifejezéssel is. Dante arra utal, hogy a jobb, boldogabb, szinte szent küldetésre kiszemelt Magyarország többet érdemelne azoknál az uralkodóknál, akik hazánkat a balsors felé lökdösik, akik méltatlanok a legfőbb világi hatalomra, vagy idegen érdekeket szolgálnak. Ilyen alaknak tekintette kortársát, a László néven uralkodó magyar királyt, akit “lomha” és „kéjvágyó” uralkodónak tartott, s aki ezért méltatlanná vált a Szent Koronára. Dante azért nevezi Magyarországot „boldognak” (olaszul „beata”-nak, ami szentet is jelent), mert úgy látta, hogy országunknak van az esélye és méltósága a felemelkedésre, de le kell ráznia magáról a rossz kormányzást és a belső pártviszályokat, le kell lepleznie a politikai csapdákat és azt a korrupciót, amely a korabeli Európa többi részét (például Franciaországot vagy Nápolyt) már elemésztette.
Dante szemében a magyar Szent Korona szakrális jelentőségű hatalmi jelkép volt. Soraival azt üzeni a magyaroknak: ne hagyják, hogy méltatlan uralkodók tegyék tönkre az országot!
Nem kell különösebb politológiai képzettség ahhoz, hogy napjaink hatalomgyakorlóinak személyében felfedezzük a Dante “színjátékának” Paradicsomába törtető, vezetésre méltatlan, lomha, erkölcsileg romlott, áruló politikusokat. Az ilyen alakok helye inkább a Pokol legmélyebb bugyrában bűnhődő Júdás mellett lenne. Hiszen ezek a pokolfajzatok nemzeti létünkkel együtt a közjót is súlyosan veszélyeztető válsághelyzetekbe sodorják. Az ilyen hitvány hatalomgyakorlók átvilágítását tehát bármelyik józan, bölcsességgel felruházott honfitársunk el tudja végezni.
Van azonban olyan politikai csapda, amit csak nemrég dolgoztak ki, majd élesítettek is a teljhatalmukat veszélyeztetve érző kormánypártok. Ez pedig az a lépten-nyomon hangoztatott szólam, hogy a felfelé ívelő Mi Hazánk, akkor lehet csak igazán nemzeti (ezt a minősítő jelzőt is kisajátították!), ha „patrióta” szavazatmaximálásuk érdekében a radikális nemzeti oldal, vagyis a Mi Hazánk visszalép a magát jobbközépre pozicionáló FIDESZ-KDNP alakulat javára. Ejtsünk hát néhány szót arról is, hogy egy ilyen mérgező hatású „áfium” bevétele esetén a milyen építkezési és hitelességi kihívásokkal kell számolnia a Mi Hazánknak!
A legfőbb veszély az, hogy egy ilyen önfeladás végzetes arcvesztéssel jár. A választók ugyanis azért támogatnak egy pártot, mert az egyedi, mindenki mástól jól elkülöníthető értékrendet, politikai stílust és/vagy szakpolitikai megoldásokat képvisel.
Ha a Mi Hazánk – vagy akár az őt csapdába csaló politikai ellenfél, köztük néhány különalkura (értsd: árulásra) kész „hegedűshadnagy” – arra biztatja pártjának szavazóit, hogy szavazzanak egy jobbközép formációra, akkor a radikálisabb vagy elkötelezettebb támogatók joggal érezhetik, hogy a pártjuk „beolvad” vagy „elárulja” azokat az alapvető értékeit, amelyek érvényesüléséért ők életükön és vérükön kívül még sok-sok “zabot is” adtak… (Iskolapélda erre Vona Gáborék árulása!)
Ha a Mi Hazánk most beismeri, hogy nem képes önállóan érvényesülni, később már nehezebb, vagy teljességgel lehetetlen lesz meggyőznie a szavazóit arról, hogy az őket asszimiláló kormánykoalíció helyett, mellett ők még mindig valódi alternatívát kínálnak.
A politikai elemzések gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a visszalépő párt szavazatait automatikusan átadják a támogatott pártnak. Csakhogy a valóságban a szavazók nem afféle „birtoktárgyak” vagy nem olyan ingóságok, amiket a pártvezetésből álló “tulajdonos” az egyik polcról a saját önkénye vagy tetszése szerint egy másik polcra tehet! Egy ilyen meg nem gondolt gondolat és tett a megalázottság, becsapottság érzését váltja ki a szavazók tízezreiből, mert így őket másodosztályú vagy éppen osztályba sem sorolható, tehát csak afféle hasznos idióták tömegként kezelik.
Vannak olyan, magukat jobboldaliként aposztrofáló szirénhangú közszereplők, akik újabban ezt fuvolázzák, ne merészeljünk nagyot álmodni, hanem legyünk inkább kicsik, húzódjunk inkább a nagyok szárnya alá. Az efféle „józan” nemtelenek ravasz csapdát állítva zsákutca felé terelgetik a hazafias mozgalmat. Az általuk szajkózott önfeladás tényleges és végleges vereséghez vezet, hiszen az esetleg rájuk hallgató párt kishitűségével a saját mozgalmát ítéli halálra!
Az elképzelhető, hogy a FIDESZ mint jobbközép párt a Mi Hazánk visszalépése után hatalomgyakorlói szerephez jut, de az esetleg hozzá riszáló kisebb pártot attól kezdve csak biodíszletként kezelné. Legyen erre kijózanító példa, hogy a falánk FIDESZ feneketlen bendőjű kisgömböce hogyan falta föl az MDF-et, a Kisgazdapártot és a KDNP-t is! Miért is szánna ennél vonzóbb véget az esetleg csatlósi szerepet vállaló Mi Hazánknak?!
A „kisebbik rossz” logikájára épül az a visszalépés melletti, szintén megtévesztő érvelés, mely szerint így „megakadályozható a baloldali/liberális győzelem”.
Egy ilyen önfeladással járó és a FIDESZ gyomrában történő felszívódás rövid távon hozhat ugyan némi választási taktikai nyereséget (mandátumot), de közép- és hosszú távon a párt politikai relevanciájának csökkenéséhez, teljes megszűnéséhez, azaz abortálásához vezet. Annak a pártnak, amelyik „kiszolgálja” egy nagyobb, közép felé húzó szövetségesét, gyakran a saját választói bázisának lemorzsolódásával kell megfizetnie a Big Brother győzelmének árát.
A Mi Hazánk Mozgalom és a Fidesz viszonyában tetten érhető a fellazítás és zavarkeltés szándéka is. Az úgynevezett „elvesző szavazatok” narratívája klasszikus választástechnikai érv, amellyel a szavazók nagy részének elfordulása miatt megrettenő, de jelenlegi teljhatalmához ragaszkodó Fidesz próbálja magához vonzani a kisebb, hozzá ideológiailag némiképp hasonlító pártok szavazóit.
A FIDESZ kisgömböci kannibalizációja azt a tudatosan kialakított eljárást jelöli, amikor a nagyobb szereplő a saját térfelén lévő kisebb pártok kárára növekszik, gyakorlatilag „felfalva” azok szavazóbázisát. A Fidesz ebben az esetben nem az ellentétes oldalról (pl. elkötelezett baloldaliaktól) próbál szavazatokat szerezni, hanem a „szövetséges” vagy „hasonló” karakterű formációktól. Ilyen volt korábban a KDNP és a kisgazdák, illetve ilyen elemésztő árnyék vetül a mai Mi Hazánkra is.
Az „elvesző szavazat” fidesznyik narratívája arra épít, hogy a választó ne a szívére (ideológiai azonosság a kicsivel), hanem az eszére (hatékonyság a naggyal) hallgasson. Ezzel azonban a nagy párt magába szívja a kicsik életerejét. Mivel a magyar választási rendszer a győztest kompenzálja és bünteti a töredezettséget, a nagy párt érvelése szerint a kicsire szavazó állampolgár valójában az ellenzéket segíti. Ez a pszichológiai nyomásgyakorlás a fent említett politikai kannibalizáció (avagy agresszív expanzió) klasszikus eszköze, amit a szépítő-szépelgő FIDESZ a centrális erőtér stratégiájaként igyekszik eladni. E posztbolsevik doktrína igazi olvasata azonban az, hogy ez a párt nem koalíciós partnerként, hanem egyeduralmi (hegemón) szerepben gondolkodik, ezért minden más alternatívát kiiktat a saját maga által uralt térfélen. Ennek lényege, hogy középen egy mindenkinek megkerülhetetlen tömb áll, tőle jobbra és balra ugyanis csak „életképtelen” kispártok maradnak, amelyek nem, csak azért hiteltelenek, mert – úgymond – „képtelenek egymással összefogni”, hanem azért is hiteltelenek, mert híveiket nem hajlandók átvezényelni a FIDESZ narancsos zászlaja alá.
Az a jobboldali kötődésű választóknak címzett felszólítása, hogy „ne dobd ki a szavazatodat” érvrendszerével arra csábítja az állampolgárt, hogy ne a számára legrokonszenvesebb, hanem inkább a „túlélésre leginkább esélyes” (azaz a legnagyobb) jobboldali pártot válassza. Ennek esetleges megtörténtével aztán végleg a saját karámjába tereli és ott el is sorvasztja a kisebb versenytársak jobb sorsra méltó szavazóit. A Mi Hazánk szempontjából tehát az esetleges visszalépés nem csupán matematikai kérdés, hanem a pártot a túlélési esélytől megfosztó, megbocsáthatatlan hiba lenne.
A Mi Hazánk egyik legfontosabb politikai tőkéje a „harmadik út” képviselete: az az üzenet, hogy ők az egyetlen valódi nemzeti alternatíva mind a Fidesz-kormánnyal, mind a balliberális ellenzékkel (vagy az újabb kihívókkal, például a Tisza Párttal) szemben.
Ha a Mi Hazánk visszalépne a Fidesz javára, azzal utólag is igazolná azokat a már ma is széles körben hangoztatott politikai vádakat, miszerint az ő szerepük nem több, mint hogy hűséges csatlósként szolgálják ki az oldtimer Fidesz-KDNP koalíciót. Ez lerombolná a párt önálló arculatát és hitelességét a protest-szavazók (a rendszerkritikus jobboldaliak) szemében.
A Mi Hazánk számára az egyéni körzetekben leadott minden egyes (“töredék”) szavazat igenis értékes, fontos! Az el nem nyert egyéni mandátumok után járó töredékszavazatok ugyanis nem elvesznek, hanem hozzáadódnak az országos listához, segítve a pártot az 5%-os küszöb átlépésében vagy többletmandátumok szerzésében is. A Mi Hazánknak – szavazóbázisa átlagéletkorát – figyelembe véve bőven van még ideje a kitartó, rendületlen építkezésre. A Mi Hazánk Mozgalom politológiai értelemben is szakképzett alelnöke, Dúró Dóra képviselő asszony képviselőtársaival együtt nyilván jól tudja, hogy számukra a párt hosszú távú fennmaradása fontosabb, mint egy-egy fideszes egyéni győzelem. Számukra a visszalépés tehát korántsem lenne értelmes áldozat a közös, „nemzetinek” mímelt, de azt az ötször kétharmados többséggel és a sok “csúnyát” fügefalevéllel eltakaró Fidesz kollégistáinak. A Mi Hazánk csata előtti behódolása nem csak fegyverletétel, hanem egyben stratégiai öngyilkosság is lenne. Megkérdőjelezné a ma még önálló és tiszta karakter mozgalom holnapi létjogosultságát. Az efféle “beriszálás” nyomán a párt honanyái és honatyái politikai prostituáltakként szégyellhetnék magukat megcsalt választóik előtt.
A KDNP beolvasztása a Fideszbe – bár a retorika szintjén „bajtársi szövetségről” van szó – szomorú példája annak, hogyan képes egy domináns párt hosszú távon felszívni egy kisebb szervezetet anélkül, hogy azt formálisan megszüntetné. Ugye, mi nem ezt a balsorsot akarjuk?! Ugye, mi megfontoljuk Dante ma is időszerű intését: Ó, boldogságos Magyarország, bár ne hagyná már félrevezetni magát!”
Dr. Téglásy Imre, 12 gyermek édesapja
#MiHazánk #Fidesz #TéglásyImre #Dante #Politika #NemzetiOldal #NIF
