Szondi György és serege a végsőkig harcolt a hazáért és a kereszténységért

„Történelmünk tele van hősökkel, hazafiakkal, vértanúkkal, kik, mint ő, nemzetünknek áldozták életüket… De a legnagyobbak, a legkiválóbbak közt is kevesen vannak, kik egyéniségük bájával, férfias jellemük varázsával, egész életük kristálytisztaságával, önfeláldozásuk nagyszerűségével oly igaz rokonszenvet élesztenének, mint Szondi György.”
(Acsády Ignác Szondi Györgyről)

Újabb nagy hadjáratról dönt Szulejmán Magyarország ellen

1552 kora nyarán újabb sötét viharfelhők gyülekeztek a három részre szakadt Magyar Királyság egén. Miután Szulejmán oszmán szultán napra pontosan a mohácsi csata tizenötödik évfordulóján, 1541. augusztus 29-én csellel megszállta Budát, és János király özvegyét, Izabella királynét a csecsemő János Zsigmonddal együtt Erdélybe száműzte, végleg három részre szakadt az ország.

 

1541 után „Tündérország” ugyan megtarthatta a formális függetlenségét, de a Porta kényszerű vazalluásává vált. János király egykori bizalmasa, az erdélyi helytartói tisztséget betöltő Fráter (Martinuzzi) György barát belátta, hogy a török megszállás romba dönti az országot.

Ezért 1549-ben a Porta háta mögött titkos megállapodást kötött I. (Habsburg) Ferdinánddal, amiben vállalta, hogy Erdélyt Ferdinánd birtokába adja, hogy ismét egyetlen korona alatt egyesülhessen az ország.

 

I. Ferdinánd, hogy érvényt szerezzen a nyírbátori szerződésnek, 1551-ben Battista Castaldo császári hadvezér parancsnoksága alatt csapatokat küldött Erdély, valamint a Tiszántúli területek megszállására. Szulejmán, amikor tudomást szerzett Fráter György „cselszövéséről”, éktelen haragra gerjedt, és büntetőexpedíciót indított az „árulás” felszámolására.

 

György barát azonban nemcsak kitűnő diplomatának, hanem kiváló hadvezérnek is számított, aki Lippa és Temesvár között tönkreverte az Erdély megszállására készülő török sereget.

A sokoldalú tehetséggel megáldott pálos szerzetest, aki talán képes lett volna a további török terjeszkedés feltartóztatására is, I. Ferdinánd 1551. decemberében orvul meggyilkoltatta, mivel túl veszélyes személynek tartotta saját hatalmi ambícióira.

 

I. (Kanúni) Szulejmánt, az Oszmán Birodalom fejét és az iszlám világ kalifáját módfelett bosszantotta az 1551-ben elszenvedett katonai kudarc, valamint komolyan aggasztotta az a lehetőség, hogy a Porta vazallusa, Erdély Ferdinánd birtokába kerüljön.

 

Az 1520. szeptember 30-án történt trónra lépése óta következetesen Habsburg-ellenes külpolitikát folytató padisah ezért elhatározta, hogy 1552-ben újabb nagy hadjáratot indít Magyarország ellen, hogy megakadályozza Ferdinánd országegyesítő törekvéseit.

Elenyeléssel fenyegeti az oszmán félhold a Felvidéket

Szulejmán a Magyarország ellen felvonuló török had élére Kara Ahmed pasát nevezte ki főparancsnoknak, aki mint szerdár, e minőségében a szultán helyettesének számított. Szokollu Mehmed ruméliai beglerbég Drinápolynál (ma Edirne, Törökország) csatlakozott a török főerőhöz, jelentős létszámú hadtestével.

 

A hadjárat legfőbb célja Erdély, valamint a Ferdinánd koronája alá tartozó Felvidék egyesülésének megakadályozása, továbbá a hódoltsági pozíciók megerősítése, illetve kiterjesztése volt. A haditerv szerint Kara Ahmed szerdár főseregének a Temes vidékét, Hadim Ali pasa budai beglerbégnek pedig az északi végvári vonal fontosabb erősségeit, Hontot, Hollókőt, Bujákot és Drégelyt kellett elfoglalnia.

 

Az 1552-es nagy nyári hadjárat „megkoronázása” pedig a Felvidék kulcsa és Észak-Magyarország legfontosabb stratégiai jelentőségű erőssége, Eger elfoglalása lett volna.

 

Szulejmán 1543-as hadjárata, Esztergom bevétele után, Drégely erőssége az Észak-Magyarországot védő első végvári vonalba került. A hegyek között fekvő sasbércszerű erősséget a mongol betörés után, a 13. század közepén, a IV. Béla király parancsára végrehajtott országos várépítések során emelték.

 

A 16. század derekára a drégelyi vár azonban már reménytelenül elavultnak számított; magas de vékony falai nem nyújtottak megfelelő védelmet a kor ostromtüzérségével szemben. Ezzel Szondi György, az 1544-ben Váradi Pál esztergomi érsek által kinevezett várkapitány is maximálisan tisztában volt.

Vitézségének és hűségének köszönhetően lett várkapitány

Az 1504-ben egy mezővárosi polgárcsalád sarjaként megszületett Szondi Györgyöt gyermekkorában Révay Ferenc alnádor vette a pártfogásába. A nagyhatalmú Ferdinánd-párti főúr taníttatta meg a betűvetésre, és a vitézi mesterségre is.

Szondi György rendkívül kötelességtudó, tehetséges fiatalember volt,

aki saját erejéből és kiemelkedő vitézségének köszönhetően küzdötte fel magát várkapitánnyá. Katonai karrierjében az 1543-as török hadjárat számított fordulópontnak, ugyanis Esztergom valamint Nógrád bevétele után Váradi Pál érsek őt nevezte ki a felértékelődött fontosságú Drégely várkapitányának.

 

Kinevezését példás szervezőkészségének, katonai tudásának és vitézi hírnevének köszönhette.

Drégely ekkor az esztergomi érsek tulajdonában állt, aki vadászkastélyként használta

a török hódítás miatt az 1540-es évektől frontvonalba került régi várat. Váradi Pál, aki tisztán látta a további oszmán terjeszkedés veszélyét, mindent megtett annak érdekében, hogy az egykori lovagvárat a kor követelményeinek megfelelő erőddé építsék át.

 

Az érsek 1549-ben bekövetkezett halála után a vár a király tulajdonába került, ezzel pedig a további építkezések és a várvédő katonaság sorsa is bizonytalanná vált. Az udvartól csak rendszertelenül érkezett meg a katonák zsoldja, de a vár megerősítését célzó korábbi építkezések is félbeszakadtak. Tovább növelte a gondokat, amikor a vártoronyban tárolt puskapor villámcsapás miatt felrobbant, súlyos károkat okozva a falakban.

 

Szondi György számos levelet írt I. Ferdinándnak, több katonát és anyagi segítséget kérve az uralkodótól a vár megerősítéséhez. A szükségesnél azonban sokkal kevesebbet kapott, ennek ellenére is megtett mindent, hogy amennyire csak lehetséges, védhetővé tegye a drégelyi erősséget.

Nyomasztó túlerejű ostromló sereg érkezik Drégely alá

1552 tavaszán, a fenyegető török felvonulás árnyékában Szondi György mindössze tizenhat lovas és hatvan gyalogos katona felett parancsnokolt, akiket még egy pattantyús (tüzér) és három várőr egészített ki.

A közvetlen török veszély miatt Szondi segélykérő levelet írt a nyitrai püspöknek, Selmecbánya városának,

továbbá az udvari kamarának. I. Ferdinánd áprilisban jóvá is hagyta negyven hivatásos gyalogoskatona Drégelyre vezénylését, Selmecbánya pedig 26 zsoldost küldött Szondi megsegítésére.

 

Thurzó Ferenc nyitrai püspök – aki személyesen is megszemlélte a várat – pedig kőműveseket és építőanyagot küldött az erődítési munkálatok befejezésére, de ezt idő híján már nem lehetett elvégezni. Június elején, amikor elesett Veszprém, sejteni lehetett, hogy onnan Hadim Ali a felvidéki bányavárosok ellen vonul, így Drégely lesz a következő célpont.

A török közeledésének hírére Bekefalvy György alkapitány faképnél hagyta Szondi Györgyöt, akinek ezért egyedül kellett megszerveznie a védelmet a nyomasztó oszmán túlerővel szemben.

 

Hadim Ali pasa július első napjaiban tízezer fős serege élén, ostromágyúkkal felszerelkezve érkezett Drégely alá.

A budai beglerbég csapatai július 6.-ra fejezték be a vár körbekerítését.

A törökök lezárták a Ságra és Gyarmatra vezető utakat, hogy se a bányavárosoktól, se pedig nógrádi területről ne kaphasson segítséget a várkapitány.

 

A kétségbeejtő erőviszonyokon pedig sokat lehetett volna javítani, ha a Léván tétlenül várakozó császári katonaság még időben Drégelyhez vonul. A császári csapatok parancsnoka Erasmus von Teuffel tábornok azonban nem adta ki a Drégely felmentésére vonatkozó parancsot, bár megtehette volna. ( Von Teuffel nem sokkal később a törökök fogságába került, akik Isztambulba hurcolták, és kivégezték.) Szondi várkapitánynak így alig 130 emberrel kellett szembenéznie Hadim Ali pasa tízezres seregével.

Kétszer is véres fejjel futottak vissza a falak alól Ali pasa harcosai

Szondi és vitézei, amennyire csak tehették, igyekeztek megnehezíteni a török ostromgyűrű kialakítását. Felgyújtották a vár előtt felhalmozott szénabálákat, és pusztító puskatűzzel árasztották el a falak mentén felvonuló török katonaságot.

Július 6-án este megérkezett Ali pasa is a táborba,

aki azon nyomban beüzent a várba Szondinak, az erősség harc nélküli átadására szólítva fel a várkapitányt. A pasa szabad elvonulást ajánlott fel a védőknek, cserébe a vár feladásáért.

 

A várkapitány visszautasította Hadim Ali ajánlatát, megüzenve a pasának, hogy a túlerővel nem törődve, ha kell, az életük árán is megvédik a várat. Szondi üzenete után a törökök felgyújtották a fából és földből épült elővárat, másnap reggel pedig hozzáfogtak az ostromárkok kiásásához, valamint tüzelőállásba vontatták a Budáról magukkal hozott ágyúkat.

A török faltörő lövegek számára könnyű célpontnak minősült a gyenge és vékony falakkal rendelkező egykori lovagvár.

 

A török tüzérek, a topcsik július 7-én és 8-án is egész nap ágyúzták a várat, amelynek több szakaszon leomlottak a falai. Ali pasa könnyű zsákmánynak gondolva a lerombolt erősséget, kiadta a parancsot a rohamra.

A leomlott falréseken beözönlő törököket azonban nem várt erős ellenállás fogadta.

Szondi és maroknyi csapata oroszlánként küzdve gyilkos kézitusában először visszaszorította, majd kiverte a törököket a várból, akik súlyos veszteséget elszenvedve, rendezetlen sorokban, pánikszerűen futottak vissza a sáncok közé.

 

Ugyanígy jártak másnap, július 8-án;

Szondi és a hős várvédők másodszor is megfutamították a nyomasztó túlerőben lévő muszlim ostromlókat.

A kudarcon feldühödött Ali pasa ezért elrendelte, hogy az összes ágyúval megállás nélkül folytassák a nagyrészt már romba dőlt falak lövetését.

A pasa teljesítette a hős várkapitány végakaratát

A pasa, aki csodálattal adózott magában Szondi és vitézei hősies elszántságának, a szomszédban fekvő falu, Oroszi plébánosát küldte be a várkapitányhoz, hogy jobb belátásra bírja, és rávegye a vár átadására.

 

Hadim Ali megígérte, hogy a védők bátorságuk elismeréseként, szabadon, a fegyvereikkel együtt távozhatnak, ha feladják Drégelyt. Szondi György azonban a létszámban erősen megfogyatkozott vitézeivel együtt megfogadta, hogy utolsó leheletig tartani fogják a várat, ezért ismét elutasította a budai pasa ajánlatát.

 

Előhozatott két török foglyot, akikkel a pasához küldte két gyermekkorú apródját, Hadim Ali kegyelmére bízva a fiatalokat, arra is megkérve a beglerbéget, hogy őt magát a halála után illő módon temetesse el.

A romok közé szorult védők tudták, hogy elérkezett számukra az utolsó óra. Az értékesebb bútorokat és tárgyakat összehordták a várudvaron, majd felgyújtották. Szondi György ezután elbúcsúzott két szeretett lovától, majd leszúrta a paripákat, hogy ne kerüljenek török kézbe. Július 9-én délelőtt a pasa kiadta a végső rohamra vonatkozó parancsát.

 

A nyomasztó túlerőben lévő török gyalogság ismét betört a romok közé, de ez az utolsó és rendkívül véres küzdelem több óráig eltartott a védők elkeseredett, halált megvetően bátor ellenállása miatt.

Szondi vitézei közül senki sem adta meg magát, hősiesen küzdve mind egy szálig elestek.

A várkapitány rengeteg törököt levágott, de a túlerő végül őt is legyűrte.

A gyilkos összecsapás után Hadim Ali pasa megkerestette a kapitány holttestét, akit mint hős ellenfelet, Szondi György utolsó kívánságát teljesítve teljes török katonai pompával, fényes külsőségek között temettetett el, és a sírjára vitézsége előtt adózva, zászlós lándzsát tűzetett.

Az alacsony sorból származó, tiszta jellemű és hazájához mindenekfelett hű várkapitány a reménytelen helyzetben is példát mutatott kitartásból, hazaszeretetből valamint a bátor önfeláldozásból. Szondi György hősi küzdelme ezért vált az utókor emlékezetében az önfeláldozó hazaszeretet máig élő példájává.

ELTER TAMÁS

Forrás: Origo.hu