Szilágyi Ákos: Ne féljetek!

“Nem azt mondtam, hogy könnyű lesz, hanem azt, hogy megéri.” Ismerjük az örök érvényű ígéretet.

Tekintsünk a jelen világunkra, mint egy lebombázott, s még bombázás alatt levő városra, mondjuk a II. világháború borzalmai közepette szenvedő Drezdára. A vetítés, amit a szem lát, mást mutat. Az épületek érintetlenek. A szupermarketek polcain minden megtalálható és el is érhető, amiről emberfia csak álmodhat. De a lélek, a lélek látja, hogy a lelkek vannak lebombázva és zombiként hajtják végre a megírt programot.

Nekünk kell majd lehajolni értük, mint anno a romeltakarításnál a törmelékért és újra építeni őket. Aki lát, az látja a pusztítást. Akik látnak, azok szerencsére sokan vannak. Akik szólni is mernek, azok már kevesebben.

De ne csüggedjetek! A világ nem veszett el, csak veszettül lebombázták. A lelkeket nehezebb újraépíteni, mint a köveket. Ez egy eleddig ismeretlen feladat lesz. De akkor, kijőve az óvóhelyről, Drezda is egy soha nem látott feladat volt, reménytelen és félelmetes.

A Sátán kreatív lény.

Ott, Drezdában, hiába mondtuk volna a lakosoknak, hogy ne csüggedjenek. Ez a porig rombolt város óvodások viccelődése a 2021-hez képest. Nem is értették volna jóslatainkat, hisz ha akkor a jövőbe pillanthatnak, csak egy soha nem látott gazdagság tárul a szemük elé, amiből képtelenség megérteni a sokkal nagyobb bajunk lényegét, a gyönyörű képek mögött rommá bombázott lelkeket.

Nem értenék, mert a Sátán akkori harcmodora nem terjedt ki a lelkek rombolására. Ott, akkor, csak a külvilág vált porrá és hamuvá. Most a belvilágunk omlott össze.

Nekünk ez az újjáépítési feladat jutott és bár folyik még a bombázás és végtelenül reménytelennek tűnik a helyzetünk, azt mondom, amit a mi Urunk üzen folyamatosan és amit – lássuk be-, gyakran értetlenségünk övez a rendre, egyre érthetetlenebb élethelyzeteink okán: ne féljetek!

Az Úr megpróbál, de nem hagy el.

Gyakran hallom és gyakran engem is elkap a világvége hangulat. Nincs remény. Bevégeztetett. Gyerekeket – erre a világra? A jövő elborzasztó.

Ezt akarja a Sátán tőled, tőlem, tőlünk hallani. S lám, milyen jó tanítványokká is válunk elkeseredett pillanatainkban. Gondolhatná valaki, hogy egy kőkorszakig visszabombázott város lakói nem gondolkodhattak-e ugyanígy?

Drezdában is születtek és fogantak gyermekek a legpusztítóbb bombázások alatt is. Minden kornak megvannak a próbatételei. Az írás azt mondja: nem teszek több terhet a válladra, mint amennyit elbírsz. Nem azt mondja, hogy annyi terhet, hogy kényelmesen sétálgassál vele. Nem! Meg fogsz rogyni, bele fog görnyedni a hátad, jajgatni és néha még káromkodni is fogsz, de csak annyi lesz a teher, hogy kibírd.

Isten próbákat állít eléd és nem csapdákat.

A különbséget a hited mutatja meg. Nem tesz rád elviselhetetlen terhet.

Nem mutatta meg a drezdaiaknak sem a jövőt, a mi jelenünket. Az már elviselhetetlen lett volna számukra akkor, ott, a megsemmisült életük romjain állva. Ezért a jövőért egy drezdai sem tett volna egy fél téglát sem arrébb.

A mai jó hírem, a mai félelmetes örömhír, hogy nekünk sem mutatja meg előre az Úr a Sátán nekünk szánt, távoli jövőképét. Az most, itt is sok lenne. Ha megmutatná, senki nem menne ki a Pride ellen tüntetni. Senki nem emelné fel a szavát a migráció ellen. Nem kell, hogy láthassuk, elég ha tudjuk, lesznek nekik dedikált küzdelmei a jövő generációinak is.

Elég a napnak a maga baja – mondja az írás.

Ez hát a feladat.

Mi, magyarok hálásak lehetünk a sorsnak. Nem vagyunk egyedül. Kormányunk ugyanezzel a Sátánnal megy szembe, amivel nekünk, egyénenként is, napról-napra meg kell küzdenünk. A Sátán azt akarja hallani, hogy feladtad. Nem kell a jövő, nem kell az élet. Azt akarja hallani, hogy önként és hangosan megtagadd az Urat.

A nyugati civilizáció már ezt harsogja egy bő évtizede, egyre hangosabban. S lám, akadnak még országok, amelyekben minden támadás ellenére sem állnak be ebbe a kánonba. Vannak országok, ahol még nem győzött a korszellem, ahol a vezetők makacsul ragaszkodnak az élet kultúrájához. Ahol a Sátán küldöttjei helyett, saját gyermekeikben látják jövőnket. Mi itt élhetünk. Vajon felfogjuk-e ezt a csodát, ezt a privilegizált helyzetünket? A Nyugat-Európai kisembernek könny szalad a szemébe, ha Magyarországra gondol, ahol még szólni lehet a józanság nyelvén, nem csak visszafogottan, halkan sóhajtozni.

A Sátán gyurcsányista ellenzéke szorongatja Eger várának kulcsait és csak arra vár, hogy a kapuhoz kerülhessen és azt szélesre tárva beengedhesse a haldokló nyugat csúszómászóit, akik már a tisztességes fegyverfogásra is képtelenek. Csak árulásra és ármánykodásra képesek példát mutatni.

Reményik Sándortól idézek néhány sort.

“S akkor – magától – megnyílik az ég,”

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.”

Csak annyit tennék hozzá: Ti csak menjetek, ha majd menni kell, s tegyetek úgy, ahogy tenni kell és ne féljetek, mert értelmet kap majd minden.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)