Szijjártó üzent Pressmannek: „Kéretik nem gyarmatként tekinteni ránk!”
A külügyminiszter szerint a kormányt lehetetlen eltántorítani a békepárti álláspontjától.Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatót, ahol az amerikai nagykövet előző napi bejelentésével kapcsolatos újságírói kérdésre reagálva hangsúlyozta: Magyarország a háború szomszédságában található, míg az Egyesült Államok egy óceánnal odébb, így ebből fakadóan nyilván eltér a két kormány helyzetértékelése.„Nincs az a mennyiségű plakát, nincs az a mennyiségű sajtótájékoztató, nincs az a mennyiségű ellenzékbe öntött dollár, amely a magyar kormányt eltántorítaná a békepárti álláspontjától, tehát kár ezzel próbálkozni”
– figyelmeztetett, majd úgy fogalmazott:És kéretik nem gyarmatként tekinteni ránk senkinek a világon, hanem országként. Az ebből fakadó tiszteletet igenis elvárjuk mindenkitől, függetlenül a gazdasági erejétől, az elhelyezkedésétől vagy az adott ország méretétől”
– tette hozzá.
Magyarország és Lengyelország között testvériség van
Az e heti moszkvai látogatását követő lengyel nagyköveti nyilatkozatra reagálva pedig azt közölte, hogy Magyarország és Lengyelország között nem pusztán barátság, hanem testvériség van, így bár a háború kapcsán valóban különböző megközelítést alkalmaz a két kormány, a lengyelek mindig számíthatnak a magyarok támogatására, és ez fordítva is igaz.
„Természetesen nincs az a konfliktus, amely ezt a testvériséget szét tudná bontani vagy felül tudná írni. Látszik, hogy kulturált hangnemben tudunk beszélni egymással. Nem minősítgetjük egymást akkor, amikor eltérő megközelítéseket alkalmazunk”
– mutatott rá.
MTI
Kiemelt képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (fb)
És kéretik nem gyarmatként tekinteni ránk senkinek a világon, hanem országként. Az ebből fakadó tiszteletet igenis elvárjuk mindenkitől, függetlenül a gazdasági erejétől, az elhelyezkedésétől vagy az adott ország méretétől”
– tette hozzá.
Magyarország és Lengyelország között testvériség van
Az e heti moszkvai látogatását követő lengyel nagyköveti nyilatkozatra reagálva pedig azt közölte, hogy Magyarország és Lengyelország között nem pusztán barátság, hanem testvériség van, így bár a háború kapcsán valóban különböző megközelítést alkalmaz a két kormány, a lengyelek mindig számíthatnak a magyarok támogatására, és ez fordítva is igaz.
„Természetesen nincs az a konfliktus, amely ezt a testvériséget szét tudná bontani vagy felül tudná írni. Látszik, hogy kulturált hangnemben tudunk beszélni egymással. Nem minősítgetjük egymást akkor, amikor eltérő megközelítéseket alkalmazunk”
– mutatott rá.
MTI
Kiemelt képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (fb)
Mementó 2006 emlékmű













Kedves Péter! Ha tetszik ha nem Magyarország már egy gyarmat Trianon óta!Gyarmatokon vannak összeszerelő üzemek többek között!