KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: illusztráció

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az szja-mentességről

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

Hangsúlyozták, a kedvezmény minden édesanyának jár, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként legalább három gyermek után jogosult, vagy legalább 12 éven át jogosult volt családi pótlékra. A kedvezmény akár felnőtt gyerekek után is igénybe vehető. A közleményben kifejtették:

érvényesíthető egy összegben a jövő évi adóbevallásban vagy akár már év közben is, ehhez új adóelőleg-nyilatkozatot kell leadni a munkáltatónak, kifizetőnek.

Nyilatkozni 2025. október 1-től lehet, legkényelmesebben az ONYA-ban, így a kedvezmény már az októberre vonatkozó, november elején kézhez kapott fizetésben megjelenik.

A kedvezmény a törvényben meghatározott, munkával szerzett jövedelmekre, így például a munkabérre, a vállalkozói kivétre, a megbízási szerződéssel, vagy őstermelői tevékenységgel szerzett jövedelemre is érvényesíthető. Ez azt jelenti, hogy

a háromgyerekes édesanyák keresete teljes egészében mentesül az szja alól

– hívták fel a figyelmet a kommünikében.

A háromgyerekes anyák kedvezménye minden más kedvezményt megelőz, először ezt kell érvényesíteni az adóalapból. De a háromgyerekes szülőknek jár a családi kedvezmény is, amely havonta további – 990 ezer forinttal csökkentve az adóalapot – a gyakorlatban 148 500 forint megtakarítást jelenthet. Azt az összeget pedig, amit az szja-ból (családi adókedvezményként) nem tudnak igénybe venni, családi járulékkedvezményként is érvényesíthetik – írták a közleményben.

A kedvezményről minden további részlet megtalálható a 73. számú információs füzetben

– tájékoztatott a NAV.

 

Kiemelt kép: illusztráció

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!