KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szaúd-Arábia atombombát kapott ajándékba Amerikától?!

Dr. Ing. Sebestyén Teleki István

Olvastam olyan híreket, de nem hittem a szememnek, hogy a szaúdi hadsereg Jemenben Neutronbombát robbantott . A neutronbombát a levegőben robbantják fel, olyan magasságban hogy a lökéshullám ne okozzon kárt az infrastruktúrában, csak az élőlényeket pusztítsa ki. Ezt nevezik a “tiszta bombának”. Az infrastruktúra kell majd az új gazdának, és az új dolgos, szorgalmas népnek! A régi rebellis nép, gyerekeivel, asszonyaival és öregeivel együtt, a radioaktív sugárzásoknak köszönhetően különböző szörnyű, és elburjánzó daganatok következtében kínok között meghal.

A következő -2016 februári-, filmben egy szaúdi politológus (és tv-moderátor) Dammam Al-‘Anzi kérdéseket tesz fel és kijelentéseket fogalmaz meg  az arab nyelvű Russia Today-TV-ben a szaúdi honvédelmi miniszternek (?), melyből kiderül, hogy a szaúdiak valóban rendelkeznek atombombával. Sőt, még az is kiderül, hogy a nagyhatalmak tudnak erről!!!

A válasz, hogy a szaúdiak, amennyiben az irániak megfélemlítés céljából atomrobbantási tesztet hajtanak végre, akkor -NO PROBLEM- mi is végrehajtunk egy robbantást.

Ennek az egésznek valóban III. vh-us íze van! Német nemhivatalos aggodalmak szerint még csak az hiányzik, hogy Erdogan is kapjon egyet ajándékba!!!

https://www.youtube.com/watch?v=hF6KRSIhMlA

Amennyiben a videó eltűnik a youtube- ról, akkor letölthető marad a NIF új-zélandi szerveréről:

https://mega.nz/#!s0kyzL6T!ot_Lf1R1OPuZ5LJ4AygdeU52HCh0fRCvQKMYNLr4mGQ

Forrás: Vágatlan Hirek Svájc

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor az Európai Parlamentben: Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak (élő)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük