SZÁMVETÉS – egy tanulságos összeállítás Horthy 17 évéről
Tizenhét év. Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztító tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de megtelhet nemzetet felemelő építkezéssel, mint máskor: az 1832-es reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized.
Épp ennyi, tizenhét évünk adódott – hatalmas csapások sora után – végre újból egy független Magyarország felépítésére. Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült. Hazánk lakossága e másfél évtizednél alig több idő alatt 1.639.479 fővel növekedett. Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára: 13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett. Új kórházat 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma. 2628 km. elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk – magyar találmány alapján. Dieselmozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk! Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel. Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását. Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat. Ingyenes gyógyszert kapnak az egyre növekvő számú cukorbetegek. Budapest (gyógy)fürdővárossá vált. Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál. Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást. A köz szolgáinak (közüzemek dolgozó, köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti, üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját. Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult. Politikai téren önállóságra törekedtünk. Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust.
No persze nem az 1990-2007 közötti tizenhét évről szólnak ezek az adatok, hanem egy másik időszakról. Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort, és Trianont elszenvedő Magyarországot – vagyis a 1920 és 1937 közötti, a még új világháborútól mentes korszakról szól az írás. Adataim pontosak. A boldog Kádár-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből szemelgettem őket, legfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológiából (Akadémiai Kiadó). A milliószámra előforduló munkás-mozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz horthy fasiszta érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját jegyzetanyagomat is. Lássunk ezekből is egyet! Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén – a Csobánc utcai elemi iskola tanítónője -275 pengő nyugdíjra volt jogosult. Egy pengő ma 1200-1300 Ft-nak felel meg, bár az írásom megjelenésig ez még változhat gyurcsányilag. Unokája (kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas szakmával) mintegy a negyedét-ötödét kapja ennek a nyugdíjnak. Jó-jó – mondhatja az iskolázott olvasó – de az elnyomó értelmiség (tanítónő) kivételezett helyzetben volt, a szegény munkások pedig folyamatosan nyomorogtak. No, jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségizvén (Antall József volt az osztályfőnökünk) kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam évekig, s tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól, hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt (Herr Dréher/r/), és glaszékesztyűben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba, Ganz-Mávagba – s az általa gyártott diesel-vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést.
Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár csónakházában, sportolt a kötelezően (úgy bizony!) előírt s felépített gyári sportpályán – tehette, mert a feleségének nem kellett dolgoznia. Gyermekei pedig – óh, borzalom! – a hazáról tanultak az iskolában. A hazáról. Természetesen – mai szóval – “vesztesei” is voltak e kornak. Gyámolításukra ott voltak az ONCSA-házak, az ínség-akciók, a tehetségmentő szolgálatok… Tehettünk, amennyit tehettünk. Hisz ne feledjük: ebből a tragédiákkal induló 17 évből 3-4 év a Nagy Gazdasági Világválság – épp a közepén! Hogyne lettek volna “vesztesek”! Hisz az egész Magyarország vesztes volt!
És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy-fasizmussal? Mindenekelőtt szögezzük le: a fasizmus és nácizmus két különböző dolog, elemi tudatlanság és gonosz indulat összekeverni a kettőt. Horthy alatt nálunk se fasizmus, se nemzeti szocializmus nem volt! Szálasi más eset: az valóban náci típusú rendszer volt. Később, és idegen hatalom katonai megszállása alatt. (Csupán zárójelben, dőlt betűkkel fűzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született meg: a nemzeti szocializmus ikertestvére, a nemzetellenes szocializmus). Nem volt hivatalos ideológia a történelmi jog- és szokásrendszer durva leváltására, majd erőszakolt helyettesítésére. Nem uralta egy, egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék: 1500 lap, s ebből mintegy 400 politikai jellegű jelent meg e korban! És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot. Csupán az értékeket tisztelő, azokat megőrző s továbbadó konzervatív világ volt. Beszélő a neve: értékkonzervatív.
Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már csak azért sem, mert a XX. század elejéről van szó. A mai fogalmak visszavetítése egy más korra elemi tudatlanság vagy gonosz indulat – valószínűleg mind a kettő! Mai politikailag korrekt mércénk szerint valóban antidemokratikus a szélsőséges pártok korlátozása. Akkor nemzetet mentett. Valóban volt cenzus (1920-tól 50 %), viszont nem döntötte el végzetesen az ország és a nemzet sorsát néhány tányér levessel vagy lejárt szavatosságú tésztacsomaggal, esetleg a nyugdíjasoknak adott 500 Ft-os utalvánnyal vásárolt szavazat. Tekintélyuralmi rendszer? A Kormányzó csupán egyszer küldhette vissza megfontolásra a képviselőháznak a törvényjavaslatokat – emlékezzünk Göncz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel! A puszta tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős akaratú magyar vezető!
Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt.
Csak azt kérem: adjátok tovább!
Czikó Árpád
Privat-Forstoberrat
NIF
Köszönet és tisztelet a kitűnő írásért! A mai politikai pockok,a Kormányzó Úr cipője talpáig sem érnek fel! Sem szakmailag,sem emberileg. Az ő szlogenjük abból áll,hogy lopj, hazudj,gazdagodj és mindez leöntve nemzeti mázzal. Ilyen sertés garnitúra nem volt még a politika vágóhídján.
Igen az Ő kormanyzása a haza a nemzet jó értelemben vezetéséről szolt, és nem az ország kifosztásáról szolt. Igazi haza szerető ember és politikus volt! A kormányzása kezdetekor 2000 hold szántója és erdeje volt, 1944-ben lemondatásakor is 2000 hold volt a tulajdonában. Kormányzo Úr egy igazi hazáját szerető magyar volt, ki meg érdemelné hogy élet munkásságát az iskolákban tanitsák, mivel volna mít tanulni tőle haza szeretetből és emberségből minden Magyarnak föként a mai politikai elitnek. Tóth Ferenc írásával teljesen eggyet értek.
Végre valaki hitelesen megírta, hogy mekkora teljesítmény volt a Horthy-korszak vezetőitől a megmaradás, a kibontakozás, az életben maradás! 1938-ban az életszínvonal egyenlő volt a fejlett nyugati országokéval, ezt tudom a szüleimtől. Pedig Trianonban ki akartak végezni mindörökre!
“Pedig Trianonban ki akartak végezni mindörökre!” – ha odafigyelünk ma is érzékelhetjük ugyanazt törekvésüket.
H.B.
“A barátainktól ments meg Uram minket. Az ellenfeleinkkel elbánunk már magunk is.”
Csak aztán az Ő aláírásával szentesített törvény alapján gyűjtötték össze a zsidókat, deportálták , vitték 437ezer honfitársunkat gyerekeket és nőket is mint az állatokat marhavagonokban megöletni !!A Pesti gettóban lévők meg csak azért úszták ezt meg, mert a vezérkari főnöke javaslatát elfogadva , így bízhattak abban, hogy a főváros amerikai szőnyegbombázása elkerülhető !!
T.Sütő László!
Ezt a maszlagot hozzák elő folyton,aminek semmi köze a valósághoz! A Kormányzó Úr legalább százötvenezer zsidó életét mentette meg,ha nem többét! A mai napig szívják a tisztességes Magyar Emberek vérét és háborognak,uszítanak,hogy lelkiismeret furdalása legyen a Magyaroknak. Hát, NINCS!
Ha visszamennének a hazájukba,ami nincs,mert akkora erszény még nem született,ez az ország pár év alatt egy igazi élhető ország lenne.
Csatlakozom T.F. nevű hozzászóló véleményéhez – hazánk paraziták nélkül második Svájc lehetne.
H.B.
4./ „(…) A legfontosabb tanulság, hogy tanulni kell, újra és újra tanulni és tanítani. Nem szabad hagynunk, hogy szellemi és erkölcsi aljanép határozza meg a saját ‘ízlése’ szerint az értékeket! Mert ez nemcsak a magyarság ellen való gyalázatos és alattomos háború, hanem a világ tájékozatlan és védtelen embereit veszélyezteti. És ez a veszély már nagyon gyakran valódi életveszély! (…)
” 89-ben skodával hozta le az aligai párt üdülőbe gyurcsány,orbánt. Ma milyen vagyonuk van? Vagy a fideSS -es polgármestereknek.pl.mészároslőrinc. De lehetne sorolni kuncét,szabótamást,kokajanit,rogántónit,hunvaldgyurit,stb. Persze kikérik maguknak,meg is ehetik!. Az egész pályafutásuk arról szólt,amit ma ellophatsz,ne halaszd holnapra. Közbe óbégatnak egymásra,nehogy a másiknak több jusson. A “kisembernek meg bekötött pénztárgép az apeh-hez. Ki hogy él úgy ítél !!
Ezek merik a szájukra venni a Kormányzó Urat! Olvassák el ami az életéről szól,hajoljanak meg előtte és ha szólni mernek róla, azt Méltóságos Úrként kezdjék!
Tisztelt úram az ön irása tökéletessen megfelel a valoságnak,
És valoban pontossak az adatok, de akkora már az emberek,
fejébe megtelepedet, hogy Horty Miklós hozaárúló volt, de
Ez igy nemigaz ha többet mernek kiadni arrol a 17, évröl,
Akkor a nép rájön hogy pecsapták öket az elöző kormányok,
Mert akkor elismernék a mostani kudarcukat és az nekik,
nem lenne kedvező, Viszont a meg érdemelne egy emlék-
művet, az aki a Magyarország gazdasságából 17, év alatt,
élvonalbeli nemzetté emelte, Magyarországot,
NEMZETI INTERNET FIGYELŐ
Igazságot!!! (Horthy Miklós emlékének)
Posted on 2015/02/12 by Nifadmin
A kormány határozatait, rendeleteit konkrét személyek készítik elő. A döntések sikere, a társadalmunkkal való megértetése nagymértékben e tisztviselők műveltségétől, felkészültségétől, a megoldandó problémák súlyának megértésétől, a hibás döntések következményeinek felméréséhez való képességétől függ.
Talán éppen ezért nem egy probléma megoldásában, az igazság helyreállításában a kormány nem meri bevállalni a felelősségét. Húzza–halogatja a kérdéshez való hozzáállásának kinyilvánítását.
Bármilyen döntés, határozat előkészítése, annak minősége visszavezethető egy-két konkrét személyhez. Horthy Miklós nyilvános, hivatalos elismerése (“rehabilitálása”) végeredményben a kormánytól függ, s azon belül bizonyos mértékben konkrét beosztású személyektől. Nem kell Sherlock Holmes, vagy Poaro nyomozó ahhoz, hogy kiderítsük azoknak a nevét, akik ellenzik, illetve gátolják az igazság helyreállítását. Hisz minden beadványnak, javaslatnak, leírt szövegnek van egy konkrét szerzője.
Gondolom, célszerű publikálni rövid ismertető tényeket a Kormányzó úr személyéről, nemzetünk érdekében kifejtett pozitív tevékenységéről, és ismertetni a nagyközönséggel az ellenzők nevét, betöltött pozícióit és magyarázatukat (kimagyarázkodásukat). Hisz jogunkban áll név szerint megismerni ezeket az embereket, és azt is, ki irányítja, mi vezérli őket… mitől, kiktől tartanak, kik elvárásainak igyekeznek megfelelni?!
De, hogy ezek első sorban nem az igazságot, és nem a Nemzetünk érdekeit szolgálják, az nyilvánvaló..
v. Kövér György
NIF Kárpátalja
Tisztelettel, szíves figyelmébe ajánlom mindazoknak, akik tudatlanságukból kifolyólag,tiszteletlenül nyilvánulnak meg, néhai Horthy Miklós Kormányzó Úr személyéről az alábbi könyvet. A kossuth könyv kiadó 1962-ben megjelent,Horthy Miklós titkos iratai című könyvet.
Azoknak felettébb, akik tisztelték és felnéznek Emberi nagyságára.TF
“1944 július 5.-én Horthy Miklós kormányzó Úr parancsára,Koszorús Ferenc ezredes által vezetett 1.páncélos hadosztály megakadályozta,hogy baky lászló belügyminiszter a csendőrséggel deportálja a budapesti zsidóságot.