KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stoffán György: Horthy Miklósról és Önökről… (Nyílt levél Lendvai Ildikónak)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tisztelt Elnök Asszony!

Levelem megírására, az Ön sajnálatos kommunista öntudatáról tanúskodó ízetlen megnyilvánulása ösztönöz. Elöljáróban le kell szögeznem, hogy Horthy Miklós kormányzó személye nem lehet politikai csatározások alapja, indoka, érve, oka és ellenérve. Horthy Miklós kormányzó a mai pártok és a mai ország vezetés számára mintakép, etalon kellene, hogy legyen.

Amit Ön mond, miszerint államfői hivatalának kezdete a „fehérterrorral” kezdődött és a „deportálásokkal ért véget”, egyszerűen hazugság, csúsztatás, tudatlanság. Ám, ha ezen a mezsgyén haladva kísérjük végig az Önök immár kilencven esztendős magyarországi létét, működését, akkor Horthy Miklós kormányzót sokszorosan példaképként kell Önök elé állítani. Hiszen ama bizonyos „fehérterror” csupán az Önök ostoba vagy mélyen magyarellenes történészei szerint volt az, aminek nevezni méltóztatnak. Ez nem volt más, mint egy vérforraló, gyilkos kommunista diktatúrában résztvevők elleni indokolt és jogos megtorlás, amelyet egyébként maga Horthy Miklós állított le, s helyette a bűnözők számonkérését a továbbiakban törvényes jogi eljárásokban rendelte végrehajtani.

Miért is volt jogos az Önök által „fehérterrornak” nevezett néhány hónapos, de az Önök gyilkos hadjáratát megtorló „önkényeskedés”? Mert az Önök elődei Tisztelt Elnök Asszony röpke 133 nap alatt olyan bűnlajstromot állítottak össze önmaguk ellen, amelyet a mai viszonyok között a hágai nemzetközi törvényszék elé kellene vinni, és amire ma azt mondják; emberiség ellen elkövetett bűncselekmények sorozata. Közalkalmazottakat, egyszerű polgárokat, postatiszteket, katonákat, papokat (keresztényeket és zsidókat egyaránt), szerzeteseket öltek halomra az Önök szellemi elődei, de Horthy Miklós a nép Önök iránti gyűlölete ellenére is, a jogi eszközöket kötelezte alkalmazni, s félreállította azokat, akik törvénytelenül álltak jogos bosszút a tömeggyilkosokon, azaz, az Önök elődein. Itt kezdődött az Önök uralma.

Horthyt Önök azért gyűlölik, mert 25 éves kormányzósága idején nem engedte az Önök ma is tapasztalható népnyomorító és tudatromboló, elnemzetietlenítő szellemiségét terjedni, s nem engedett teret a felforgató, értékromboló kommunista söpredéknek. Ezért kerülhetett börtönbe, majd megegyezés alapján szovjet száműzetésbe az Önök későbbi nagy ideológus pártvezére, diktátora, Rákosi Mátyás. Igaz, a másik szocialista politikust, Szálasit is börtönbe vetették ebben a korszakban, mert minden olyan eszmét, amely a nemzetre veszélyt jelentett, a kormányzó gyökerestül akart kitépni a magyar tudatból.

E 25 év után Önök visszajöttek, és tovább folytatták azt a gyalázatos és magyarellenes politizálást, amelyet 1919-ben kényszerűen és fogvicsorgatva befejeztek a szegedi kormány megalakulását követően. Ám, az 1945-ös visszatéréskor az 1919-ért való bosszúállás is sarkalta Önöket arra, hogy futószalagon öljék le a volt hatalom hivatalnokait, értelmiségét, katonatisztjeit, papjait, és Esztergom érsekét, nem kímélve a többi egyház vezetőjét sem. Hétszázezer magyart küldtek Önök a Gulágra, s Isten a megmondhatója, milyen kárt okoztak azzal, hogy az egyházi iskolákat bezárták, a szerzetesrendeket feloszlatták, a betegápoló szerzeteseket kitették a kórházakból… Önök milliónyi magyart és a magyarokkal együtt élő nemzetiségit gyilkoltak meg, aláztak porig, tettek tönkre, deportáltak, s vették el – lopták el – javaikat.

1956 után Önök olyan megtorlást hajtottak végre ártatlanokon, kiskorúakon, nőkön és férfiakon, amely szintén a háborús, az emberiség ellen elkövetett bűn fogalmát kimerítik. Önökkel nem az volt a legnagyobb baj, hogy kommunisták, hanem az, hogy magyargyűlölők. Sőt! Önök nem csak magyarokat öltek és gyaláztak meg, hanem olyan zsidókat is, akik éppen, hogy csak visszaértek a nemzeti szocializmus által épített lágerekből… máris tovább kellett menniük a szocialista lágerekbe, ahonnan már nem volt visszatérés a számukra. Hol van ezekhez a bűnökhöz az Önök által gyalázott Horthy kormányzó bűnlajstroma?

Tisztelt Elnök Asszony!

Emlékszik-e, ha egyáltalán tanult effélét – arra, hogy kinek a parancsára szüntették be a deportálásokat? Emlékszik-e Ön arra, Elnök Asszony, hogy ki mentette meg Koszorús Ferenccel a budapesti Gettó lakosait? Tud-e arról Elnök Asszony, hogy amíg lehetett, a Kormányzó parancsára hány ezer üldözött lengyel és zsidó talált menedékre ebben a hazában?

Önökkel szemben Horthy nem gyűlölte és nem sarcolta a magyarságot, hanem szíve minden dobbanásában ott volt a vállalt feladat súlya, és a magyarság iránti elkötelezettsége. Hosszú történelmi felvilágosítást kellene Önnek tartanom, de nem teszem. Hiszen Önök ismerik a valóságot, de soha nem fogják elismerni, mert a kommunista történelemhamisítás, a hazudozás, a tények szemrebbenés nélküli tagadása az Önök egyetlen fegyvere. És persze a nemzetellenesség… – amit nem abban látok, hogy a Magyar Gárdát és a Jobbikot Önök betiltják vagy sem, hiszen ez csak egy ingyen cirkusz, hanem abban, amit Önök a gazdaságpolitikájukkal és az egészségpolitikájukkal ártanak ennek a népnek. Abban látom a nemzetellenességet, hogy Önök erkölcstelenül lopják meg a nemzetet, szolgálnak ki úgy Uniós és egyéb érdekeket, hogy egyetlen szóval sem igyekeznek megvédeni a nemzeti érdeket. Felteszem a kérdést Önnek Elnök Asszony: – Hány olyan negatív dolgot tud felsorolni Horthy Miklós ellen, amilyen erkölcstelenségeket Önök nap-nap után elkövetnek, ami pénzt uram-bátyám módra maguk között elosztogatnak, ellopnak… Hány olyan minősíthetetlen, és saját ország-vezetéséről szóló beszéde volt a Kormányzónak, mint amilyen Balatonöszödön Gyurcsány Ferencnek, amit Ön is és a párt minden prominense lehajtott fejjel és ellenkezés nélkül, bűnpártolóként, bűnsegédként hallgatott végig. Önök mindent megtartottak abból, amit 1919-ben célul tűztek ki. A párt neve változhat ezerszer is, de Önök soha semmiben nem fognak változni, mert az az eszme, amit Önök a magukénak tartanak, mindaddig létezni fog, amíg a normális, értékalapú, erkölcsös, tisztességes, hazaszerető szellemiség is létezik. Önök a normálisnak az ellentéte, s ezt jól tudják, érzik és félnek is emiatt. S ez a páni félelem mondat Önnel és párttársaival is efféle ostobaságokat, amelyeket a későbbi Kormányzó Budapestre való bevonulásának 90. évfordulóján mondott.

Lehet fasisztázni, és a világ előtt fasisztának kikiáltani mindenkit, aki nem kommunista, azaz, nem az Önök szellemiségét követi. Horthyra azonban azt nem lehet mondani, még tévedésből sem, hogy fasiszta lett volna.

Hogy indokolt-e a fehérlovas emlékező vonulás ma a Horthy Miklós úton, nos, ebben nem vitatkozom sem Önnel, sem mással, mert szerintem ez az úgynevezett megemlékezés is csupán egy színdarab-részlet, egy felvonás azon színdarabból, amelyeket Önök rendeznek, hogy közben fasisztázhassanak.

Tehát, hogy Horthy Miklós hol és milyen körülmények között kezdte kormányzói hivatását és milyen ívet írt le pályafutása, jó volna Önnek is tanulmányoznia, mert bizonyára azt a keveset is elfelejtette már, amit az iskolában tanult, a sajátos kommunista szemlélet szerinti oktatásban.

Az Önök pályáját azonban röviden lehet összefoglalni: – Önök 1919-ben tömeggyilkosságokkal kezdték nemtelen és nemzetellenes diktatúrájukat, majd 25 év békés Magyarországából (Horthy-korszak) a háború után a Szovjetunió érdekeit és egy nemzetidegen eszmét kiszolgálva – és ezzel a magyar népet kiszolgáltatva – gyilkosságsorozattal folytatták, s közvetett gyilkosságsorozattal folytatják a mai napig hazugságokkal teli – vagy csak hazugságokból álló – diktatúrájukat. Horthy Miklós fasisztázása is ennek a folyamatnak a része. (Emlékeztetnem kell Önt, hogy bár a Kormányzó igyekezett rendet tartani az országban, Önök eközben is tudtak ártani. Fürst Sándor és Sallai Imre aktívan vett részt a biatorbágyi viadukt felrobbantásában, s a Hiller István által megtartani és őrizni javasolt szellemiséget valló spicli, terrorista, Ságvári Endre több rendőrt is megölt szolgálatuk teljesítése közben.)

Kérem Tisztelt Elnök Asszonyt, hogy egyes egykori magyar vezetőket ne keverjen bele a mai, eddigi történelmünkben a legaljasabbnak nevezhető napi politikába, mert ez méltatlan és a fent írtakat igazoló cselekedet. S kérem Önt arra is, hogy gondolja át mai és egykori saját tevékenységét, MSZMP-s pártszolgálatát, amely szolgálattal egy gyilkos és velejéig romlott, bűnös múltú, és bűnös jelenű magyarellenes politikát segített, és segít, irányít ma is. A történelmet meg lehet hamisítani, de a tények azért tények maradnak, amelyeket csak ideig-óráig lehet titokban tartani. Bizonyára sem Ön, sem én nem éljük meg, hogy a késői utókor hogyan ítéli meg Horthy Miklós kormányzói pályáját, s hogyan az Önét és pártjáét. Ám, bizonyos vagyok abban, hogy a Kormányzó felé billen majd a történelmi mérleg pozitív nyelve.

Maradok tisztelettel:

Bécs, 2009. november 22.

Stoffán György író, újságíró

Nemzeti InteretFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Stoffán György: Horthy Miklósról és Önökről… (Nyílt levél Lendvai Ildikónak)

  1. Bécsből biztosan tisztán lehet látni a helyzetet… Horthy egy régi arisztokrata rendszer sarja volt, akinek hirtelen meg kellett olyan kérdésekkel is birkózni, amelyekkel előtte nem. Volt, amit jól teljesített, volt, amit nem, de erre máshol is van példa.

  2. És olvasom ezt a Stoffán nevű közírójukat is… Ennek az úrnak végre ideje lenne eldönteni, hogy horthysta vagy a kivégzett hungarista, Szálasi híve vagy esetleg Orbán Viktoré.
    Szerintem totális ideológiai csődben van ez a szegény ember – vagy egyszerűen csak provokátor.

  3. Stoffán Úr!Megint „letaglózott!!Ez igen!A cikk nagyon jó,egyetlen egy „pici” hibája van csak,hogy Ön megint a „tál közepébe csinált”!!!Egy pár cikkére már előzőleg reagáltam,és ezt most ismét megteszem,ha nem veszi zokon(ha igen,akkor sem érdekel,mert a véleményem ki fogom mondani,ahogy eddig is tettem!!) Szóval az a „pici” hiba,hogy úgy állitja be a megemlékezést,mintha az maszop rendelésére történt volna. Kérem,és nyomatékosan kérem Önt,hogy NE ÁLLITSON VALÓTLANSÁGOT A JOBBIKRÓL,ÉS NE ESSEN ABBA A HIBÁBA,AMIT A FIDESZ ÁLLIT,HOGY A JOBBIK ÉS A GÁRDA A MASZOP KIVÁNSÁGÁRA JÖTT LÉTRE!!!Próbálja már meg végre elhinni,hogy azok az emberek és a Gárda a SZIVÉRE HALLGATVA ,és nem „megrendelésre” emlékezett a Kormányzó Úrra.Ez a kis kérésem van Ön felé.A többi stimmel, és .Szebb Jövőt,valamint gyors ébredést kivánok Önnek és az Önhöz hasonló gondolkodásúaknak.No nem a magunkfajtáknak,mert mi tudjuk,hogy hol a helyünk,és megismétlem :Magyar az aki Szivében is az,és nem csak mondja,!!!Ezt ÉREZNI KELL,NEM LEHET CSAK ÚGY MEGVENNI!!!.

    1. Nem arról van szó,hogy a Jobbik az MSZP kívánságára jött volna létre,hanem arról,hogy az MSZP (majd később a Fidesz) közbenjárásával erősödhetett meg ennyire.Én elképzelhetőnek tartom,hogy az MSZP kihasználva a Jobbik megjelenését, egyfajta „fasiszta mumust” akart létrehozni,hogy ezzel riogassa a népet és az ellenzéket,csakhogy kissé túlzásba vitték. Ennek eredménye,hogy most a Jobbikkal kell versenyezniük,és nekik már nem maradt elég pénzük hatalmuk a botrányok terelgetésére.
      Számomra elég szembetűnő a Jobbik és a Fidesz összefogása (melynek célja valószínűleg az,hogy kitúrják a komcsi MSZP-t a parlamentből). A szavazók megnyerése miatt űzik a kis színjátékokat,de aki akar,az mögé tud látni.

    2. Drága Évaanyu!
      Ilyenkor mondja az ember, a nők….. De inkább nem fejezem be! Olvasás közben ne azt higgye, amit gondol, hanem azt értse, amit olvas!
      Az ikertornyok lerombolásának okaiig nem akarom elvezetni Önt, de azt ennyi idő után remélem,már csak tudja, vagy szerzett valamiféle információt róla, hogy a TV ostromnál és 2006 október 23-án a Dohány utcai zsinagóga adott helyt – többek között-, a rendőröket fizikailag is megtámadó provokátorok beöltöztetéséhez?
      Mindegy.
      Ne ott keresse a bajt, ahol nincs!
      Miért nem a NOL, a STOP, a Népszava,az Index,a kérdezd a rabbit, a zsidó.hu-n vagy még százszám sorolhatnám, kéri számon a szerzőket? Eddig még egyiken sem találkoztam a nevével…
      Jelzem, a Jobbik, mint Magyarország jövendő kormányzópártja, nem így, hanem sokkal méltóságteljesebben fog adózni vitéz Nagybányai Horthy Miklós emlékének.
      Amit ön kifogásol, ki kell ábrándítanom. Politikai pártként NEM A JOBBIK, pontosabban politikai pártként a Jobbik nem nyilvánult meg a rendezvényen.
      S hogy egy, a bekezdésben írt gondolatra utaljak: Mutassa már meg nekem, az írás melyik sorában vagyon leírva a „Jobbik” szó?
      Köszönöm.
      Szebb Jövőt!!!

  4. Én nagyon szeretem csirkefarhát Lendvai kanális hercegnőt.A cikk eleje számomra erős:Tisztelt………
    Mondjuk én egy bunkó szélsőséges vagyok,tehát így kezdtem volna:Őskövület bolsevik Lendvai ex-cenzornak!

  5. Gratulálok a cikkéhez,továbbra is ilyen hangnemben írjon nekik.Itthon nagy a hallgatás róla

  6. Egyetértek Évaanyu-val. Ez a cikk egyszerre szidja az MSZ(M)P-t és a Jobbikot. Úgy érzem Stoffán elvakult Orbánhívő. Borzalmas, hogy az emberek többsége még most se látja mi megy a háttérben. ÉBREDJETEK!

Hozzászólás a(z) Johannes Hatvany (Frankfurt a. Main) bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük