KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Stoffán György: A magyar vallás bátor tanúságtétele, helytállása

A keresztény egyházakat és felekezeteket is elérték azok a modernista, Krisztus tanításával ellenkező újítások, amelyek Európában és a világban vadásszák le a lelkeket, sátáni aberrációikkal is csábítva egyházi közösségeket, papokat, püspököket. A keresztény egyházak és felekezetek legfőbb vezetői mindenkinek kedvezni akarnak az 1789-es francia szabadkőműves, és az 1917-es lenini szellemiség szerint. Németország vezet ebben a renegát, eretnek szellemiségben, de egyetlen európai egyház sem mer ellenkezni, Róma püspökének olykor igencsak félreértelmezhető „hitigazságaival”.

Minden európai egyházi vezető úgy tesz, mintha tökéletes rend és egység uralkodna, noha csak a berkeken belüli megfélemlítés és parancsuralom tökéletes… semmi más. Az engedelmesség mindent felülír. Még Jézus Krisztus a családot, az emberi magatartásokat és a Teremtés logikáját érintő, ránk hagyott tanítását is. Nem beszélve a liturgia és imádságaink megváltoztatásáról, átértelmezéséről, és Máriát, az Istenszülőt sem kímélik ezek az újítások. Ugyanakkor megjelentek az egyházon belüli renegátok, eltiltott papok, akik éppen úgy beépítettek, mint azok, akik mélyen hallgatnak, de ők a helyi egyházvezetést ócsárolják és igyekeznek hiteltelenné tenni a nemzeti egyházak vezetőit, mereven ragaszkodva olyan hagyományokhoz is, amelyeket maga XII. Pius pápa sem tartott már időszerűnek. Emellett a protestáns testvérek folyamatos alázása, megvetése is az ő feladatuk. Az ok most kiderült!

A káosz tehát nagy, és sajnos az újabb generációk lelke ennek a renegát káosznak lesz az áldozata, hiszen belenőnek a népéneket elhagyó, gitáros buli-misék, alázat és imádás nélküli, a szentségeket „nasiként”, a szomszédasszony kezéből magukhoz vevő liturgiába.

Most azonban magyar, keresztény nemzeti közösségünk református ága tanúságot tett Krisztus mellett. Egyértelmű és visszavonhatatlan tanúságot, amelyről mi katolikusok mielőbb példát kell, hogy vegyünk!

Történt ugyanis, hogy a GEKE, azaz, az Európai Protestáns Egyházak Közössége 2024. augusztus 27. és szeptember 2. között Nagyszebenben rendezi meg IX. Nagygyűlését. Ám, „a tagegyházaknak megküldött teológiai munkaanyag viszonylagossá teszi a Szentírás tanítását, és a rendkívül megosztó gender-ideológia tanítását keverné bele egyházi tanainkba, mint konkolyt a búza közé. Egyházkerületünk több ízben is kérte a munkaanyag megtárgyalásának napirendről való levéltelét, erre azonban nem került sor.” – írja Bogdán Szabolcs János, nagyváradi református püspök, majd így folytatja: – „Partiumi magyar reformátusokként mércénk egyedül a Szentírás (Sola Scriptura), következésképpen egyházunk bioetikai tanítása, illetve a Romániai Református Egyház Zsinata Teológiai Bizottságának kapcsolatos határozata értelmében elhatárolódunk a GEKE munkaanyagának Biblia-relativizáló tartalmától, és a nagygyűléstől való távolmaradásunkkal tiltakozunk az egyházaink ékes rendje elleni, durva ideológiai támadástól.

Ez is érdekelheti:  Biden szabad kezet készül adni Zelenszkijnek az Oroszország elleni rakétatámadáshoz

Egyházkerületi Közgyűlésünk úgy döntött, hogy egyházunk képviselői mindaddig nem vesznek részt a közös értekezleteken, fórumokon, hovatovább a nagyszebeni küldöttgyűlés munkálatain sem, amíg ez az életidegen szemlélet nem kerül le a GEKE napirendjéről.

Következésképpen azt kérjük mindazon szolgatársainktól, akik meghívót kaptak az GEKE nagygyűlés bármely kísérő eseményére, hogy maradjanak távol az eseménytől.” (forrás: Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapja)

A partiumi püspök felhívása után az Erdélyi Református Egyházkerület, mind a velük szolidaritást vállaló Magyar Református Egyház Generális Konventje tagegyházai is megtagadják a nagyszebeni részvételt.

A protestáns felekezetek hithű csoportja a következő bevezetővel adta hírül a „magyar vallás”, azaz, a reformátusok Krisztushoz való hűségéről tanúskodó döntést: „(…) Továbbá az azzal kapcsolatos reményünket is kifejezzük, hogy a nyugat-európai protestáns népegyházak (elsősorban „testvéregyházak”) felől érkező egyre agresszívebb ideológiai-teológiai nyomásgyakorlás ellen a magyar reformátusok (és reményeink szerint nem csak ők) a jövőben is hasonló határozottsággal lépnek fel, nem engedve a „párbeszédre”, „eszmecserére” és „dialógusra” való hivatkozás örve alatt megvalósuló kényszerítésnek, és ha szükséges – márpedig az –, megtérésre hívják a nyugati egyházi közösségek vezetését és tagságát (és bátorítják ezen egyházak hitvalló kisebbségét), ha pedig nem járnak sikerrel, erőteljesen korlátozzák az ezekkel az egyháztestekkel történő gondolatcserét és együttműködést.”

(Forrás: https://www.evangelikalcsoport.hu/

A magyar evangélikusok részt vesznek a nagyszebeni „szinodális összejövetelen”, amelynek, általunk, katolikusok által már megismert internacionalista célját e helyen nem ismertetem.

Öröm megtapasztalni – és kötelező társulni –, azt a hűséget és tántoríthatatlan Krisztus-hitet, amellyel a magyar reformátusok szerte a Kárpát-medencében tanúságot tettek. Ezzel a 21. században, a magyar református testvérek gyakorolják a Szent László-i magyar kereszténységet… mert nem hajtották meg a gerincüket tragikus, sátáni korunk, Istent és Jézus tanításait megtagadó, a Szentírást relativizáló ideológiát képviselők parancsai előtt.

Deo gratias! S.D.G!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Gyűlölködő „keresztények”

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük