KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Sorra pusztulnak az USA méregdrága, 30 millió dolláros drónjai

Legutóbb pénteken lőttek le egy MQ-9-est, a tettesek vállalták a felelősséget.

Pénteken reggel az amerikai légierő egyik MQ-9-es drónja lezuhant Jemenben – közölte egy amerikai katonai tisztviselő a CBS szerint. Az Irán által támogatott húszi lázadók vállalták pénteken a felelősséget a drón lelövéséért. A portálon azt írják: a húszik november óta két másik MQ-9-est is lelőttek, mindkettőt Jemen partjainál. Az elsőt november elején, majd egy másikat februárban.

A Kongresszusi Kutatószolgálat szerint minden egyes drón nagyjából 30 millió dollárba kerül.

A Jemen partjainál és Jemen felett repülő drónok részei az amerikai hadsereg azon erőfeszítéseinek, hogy segítsenek megvédeni a kereskedelmi és katonai hajókat a húszik folyamatos támadásaival szemben. Az Izrael és a Hamász közötti háború kitörése óta a húszik több mint 100 kereskedelmi vagy katonai hajót támadtak vagy fenyegettek meg a Vörös-tengeren vagy az Ádeni-öbölben. A húszik azt állítják, hogy támadásaikkal Izrael Hamász elleni háborúja és az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás ellen tiltakoznak, de amerikai tisztviselők szerint a csoport által célba vett hajók közül soknak nincs köze Izraelhez.

MandinerKiemelt képen: egy MQ-9 Reaper távirányítású repülőgép (drón). © Isaac Brekken/Getty Images

Ez is érdekelheti:  Elfogadta a 2025-ös költségvetést a parlament

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Sorra pusztulnak az USA méregdrága, 30 millió dolláros drónjai

Itt várjuk hozzászólását!