KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Slattyogunk a diktatúra felé? – avagy Jogállam: a meg nem értett diktátorpalánta zsenialitása?

paragrafusEz botrányos! Ezt nem én mondom, hanem a miniszterelnök. A kormányfő – mint tudjuk – nem a teketóriázás embere. A minap is erről tett tanúbizonyságot, amikor a Törvényhozás Házában gyakorlatilag pillanatok alatt ledegradálta a Nagy Francia Elsötétedés óta egyik legnagyobb vívmánynak tartott, a demokratikus jogállamiság alapjait képező ún. hatalmi ágak szétválasztásának nevezett valamit.

Ki tudja, talán ráeszmélt, hogy az egész úgy baromság, ahogy van? Talán ő is belátta végre, hogy fent említett esemény, mármint a tömegvérengzésbe forduló, királyi fejeltávolítással végződő, meglehetősen hosszan elnyúló csetepaté semmi másra nem volt jó, minthogy az emberiség nyugati mintájú berendezkedését választó részét végzetesen leszakítsák a szakrális talapzatáról, ahogyan azt Bogár prof oly találóan szokta volt mondani.

Nem tehetek róla, de a nagyságos vezérlőfejedelem, aki mára a választásokat nyert fülkeforradalmárok keserű kenyerét kénytelen enni nap, mint nap, miközben az ő szeretett népe elkezdett lázadozni ellene, szintén nap, mint nap, nos, a kormányfő egyre inkább kezd emlékeztetni engem az „Egyszer volt, hol nem volt…” című amerikai sorozat, a kitűnő Robert Carlyle által megformált, minden hájjal megkent Zörgőfürge nevű karakterére. Varázslat és bűbáj, no meg némi fondorlat árán, de Zörgőfürge mindig eléri, megkapja, amit akar. Esetenként még a történet legrázósabb figuráján, a mesebeli gonosz királynőn is túltesz.

Zörgőfürgének van egy rendkívüli képessége, mindig megtalálja az elveszett lelkeket. Bizonyos mértékig korrektnek mondható, hiszen a vele üzletelőknek, vagyis azoknak, akik áruba bocsátják a lelküket, mindig elmondja: minden varázslatnak ára van. Nofene! Tán a mesevilágban is dúl a kapitalizmus? Ingyen ebéd, akarom mondani, ingyen varázslat nincs, azt mindig ki kell fizetni!

Hogy szavamat szamba ne öltsem, meglehetősen kínos pillanatokat élhettünk át a minap, amikor a kormányfő…, de inkább idézzük a Portfolio.hu tudósítását:

 

Orbán nyílt hadüzenetet intézett az energiacégekhez

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában kifejtette, hogy botrányosnak találja azt a bírósági döntést, ami megengedné az energiaszolgáltatók számára, hogy magasabb díjakat állapíthassanak meg a januári díjcsökkentéshez képest. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kormány ezt nem fogja hagyni, és újabb jogszabályokat alkotnak annak érdekében, hogy a rezsiterhek még nagyobb mértékben csökkenhessenek, a cégek pedig kevesebbet keressenek. (…)

A kormányfő a bíróság döntését egyszerűen botrányosnak minősítette. Hozzátette, a milliárdokat kereső cégek összefogtak Magyarország ellen, de a kormány nem fogadja el a kialakult helyzetet. Hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentés még nagyobb lesz, és a cégek még kevesebbet fognak keresni Magyarországon. (…)

A kormányfő hangsúlyozta: Ez itt Magyarország. A piacgazdaság szabályait tiszteljük, a tisztességes profitot elfogadjuk, de azt nem, hogy a cégek családok milliót ellehetetlenítsék.

Forrás: Portfolio.hu

Csak a rend kedvéért, rögzítsük, hogy mi is történt valójában!

Ismét emblematikus pillanathoz érkeztünk. Eddig csak Francisco merte venni magának a bátorságot, hogy az egyik (törvényeket végrehajtó) hatalmi ág – igaz, akkor már bukott – képviselőjeként, megfenyegessen egy másik (törvényeket bíráló) hatalmi ág képviselőit, nevezetesen az ügyészség tagjait, most a miniszterelnök úr is erre az útra lépett. Érdekes pikantériája a dolognak, hogy a harmadik hatalmi ág, a törvényhozás házában a törvényeket végrehajtató hatalmi ág fejeként minősítette a törvényeket bírálók által meghozott ítéletet.

És itt van az eb elhantolva, Istenben szeretett felebarátim! Ezt a szörnyeteget, melyre oly sokszor hivatkoznak, s melyre oly kényelmes, könnyed, leegyszerűsítő és nemtörődöm megoldás hivatkozni, ők, a politikai osztály szabadították ránk. Ezt a szörnyeteget pedig úgy hívják: JOGÁLLAM.

Ez is érdekelheti:  A katolicizmus igazi reformációja

Mielőtt még megbotránkozna a tisztelt Olvasó, javaslom, forduljunk ismét ékes, édes anyanyelvünkhöz. Ízlelgessük a „jog” és az „igazság” szavakat! Gondolkozzunk el azon, melyik a fontosabb, melyik szó az, mely inkább fundamentális vonatkoztatási szintként szolgál a számunkra?

Ilyen az, amikor a hivatalos regula minden mást megelőz. Pedig már az ókor, Szophoklész Antigonéja óta tudjuk, hogy az ember által írott jog betűje az isteni vagy természeti törvényekhez, szabályokhoz, alapvetésekhez képest csupán a „futottak még” kategóriájába sorolható, alkossák meg azokat bármilyen nagyszerű jogászi koponyák is. Emberi, s mint ilyen, tökéletlen. A megfelelő helyén és idején kellene kezelnünk, de mi rendre nem ezt tesszük. Manapság az igazság alapul a jogon, holott ennek éppen fordítva kellene lennie, a jognak kellene az igazságon.

A jelen helyzetet az egyik internetes fórum marlin nevű hozzászólója foglalta össze talán a legközérthetőbben:

Dávid Ibolya óta tudjuk, hogy Magyarországon nincs igazságszolgáltatás!
Magyarországon jogszolgáltatás van, ami ugye azt jelenti, hogy erősebb kutya (ba. . . .)
ballag el a csonttal!!

Asszem ehhez nincs mit hozzáfűzni. Legfeljebb csak annyit, komoly visszásságot szül az ún. kis-emberben, s ily forma vónék magam is, amikor a jogállamra hivatkozva különböző szankciókkal nehezítik vagy lehetetlenítik el a polgárok kezdeményezéseit, vagy tiltakozásait, ellenben amikor az államhatalomnak áll érdekében, kodifikációs úthengerként gázol át a paragrafusokon úgy, hogy a kétharmados felhatalmazást birtokló jogalkotóknak még csak a szemük sem rebben. Ebben a módszertanban talán a jelenlegi kormányzat ment el a legmesszebbre, attól sem riad vissza, hogy akár öt percenként hozzányúljon (nem is akárhogyan!) az ők maguk által is alapvető fontosságúnak, mi több, iránymutatónak szánt – így is nevezték el – ALAPTÖRVÉNYHEZ.

Ugye valamennyien érezzük, hogy itt valami nagyon nagy baj van?

A miniszterelnöki sikerpropaganda mellett arról is győzködnek bennünket fáradhatatlanul, hogy a nép sorsának jobbítása érdekében kizárólag a jelképéül egy hazánkban nem őshonos déligyümölcsöt választó politikai csoportosulás tud érdemben bármit is tenni. A megtestesült önzés kézzelfogható bizonyítékaként a 2010-es erőfelmérő óta elég egy pillantást vetni a szónoki pulpitusra, melyen az olvasható: CSAK A FIDESZ! Még a jelképük sem magyar!

Erre az apró, ám annál kínosabb stilisztikai megbicsaklásra érzett rá zseniális módon a radikális párt, kifigurázva a politikába mára beleöregedett egykori fiatalokat és egykori demokratákat, amikor saját pulpitusukra, egyfajta kommunikációs riposztként csak annyit biggyesztettek oda, tisztázandó és helyére teendő az értékrendet: CSAK A NEMZET! Asszem erre mondják azt, hogy a lényeg a részletekben lakozik.

A nagy francia elsötétedés óta eltelt évszázadokat követően a hatalmi ágak szétválasztását egyfajta szent és sérthetetlen tabuként kezelték, hiszen az a polgári, no, pláne a parlamenti demokrácia társadalmi berendezkedésének alapjait biztosító garanciarendszer. Ez érinthetetlen. Legalábbis eddig, azt hittük. Amikor a kormányzópárt érdekei úgy kívánják – ha egyelőre csak retorikai szinten, egy-egy bírálat vagy minősítés erejéig is, de – neki lehet menni annak az alapvetésnek, mellyel kapcsolatban a közembernek (értsd: a politikai osztály éppen regnáló tagjain kívül mindenki másnak) még csak pisszenni sem szabad. Mondjuk úgy, hogy a miniszterelnök parlamenti megnyilvánulása ebbe az irányban mutat. Mert hát nehéz lenne ezt máshogy értelmezni.

A nagyságos vezérlőfejedelem neheztel a profitéhes energiaszolgáltatókra, mert az ország és az emberek érdekei helyett a saját zsebük megtömésével vannak elfoglalva. Túl azon, hogy az E.ON meg a többi hasonszőrű vállalat nem szociális intézmény – attól még mutathatnának némi könyörületet, vagy mai divatos szóval élve, mondjuk szolidaritást – a lakosság felé.

Ez is érdekelheti:  Aljas jobbikos támadások az egyház ellen – most Erdő Pétert gyalázzák a proli, náci-kommunisták

Miért is?

(Gőzleeresztési fázis: Ember, te hol élsz? Hol éltél eddig? Honnan gyüttél, a Holdról? Ne szórakozzunk mán egymással! Te teljesen hülyének nézel bennünket, hogy ilyeneket mondasz?)

Az eset szempontjából azt kell mondanunk, hogy a kormányfő által a nagy nyilvánosság számára előadott „szolidaritás a társadalom felé” című kommunikációs panel által képviselt értékrend a mai rabló-kapitalista társadalmi berendezkedés közepette sajnos huszadrangú, ha úgy tetszik, technikai részletkérdés csupán. A lényeg az, soha nem feledkezhetünk meg arról, hogy a politikai osztály által ránk szabadított szörnyeteg, a jogállam esetében csak és kizárólag az ember által kreált, s ezért többféleképpen értelmezhető törvények írott betűje az, ami számít! Csak ez, és semmi más! És ez még akkor is így van, ha a mindenkori miniszterelnöknek ez éppen nincsen ínyére, és rosszallását fejezi ki ezzel kapcsolatban.

Mindeközben a tudatlan pórnépet, amely természetszerűleg nincs, és nem is lehet tisztában a Lisszaboni Szerződés nevű irománnyal, mely manapság kvázi az Európai Unió alkotmányának szerepét tölti be, és játszi könnyedséggel írja felül a nemzeti jogalkotást, beleértve az adott nemzetállam alaptörvényét és alkotmányát is, sikerpropagandával, és holmi szabadság-harcoskodással ámítják. Pedig tudvalévő – uniós tagságunkból fakad –, hogy ez a küzdelem módfelett egyenlőtlen, esélytelen és eleve kudarcra van ítélve. Úgy is mondhatnám, lenyomnak minket, mint a bélyeget. Ezért nyerhettek pert első fokon a szolgáltatók a kormány ellen.

Már nem vagyunk önmagunk, csupán egy nagyobb birodalom gyarmati sorba kényszerített kisebb tartománya, de az is csak addig, amíg hagyják, vagy amíg végképp fel nem számolnak bennünket az oly régóta várt csődeljárás során. Legalábbis ez a szándékuk.

Nincsenek érzések, nincsenek értékek, nincsenek alapvetések. Csak és kizárólag az ember által kreált írott törvény, a többféleképpen értelmezhető jog betűje van. Ebben a világban, mammon világában nem az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember uralkodik, hanem az ember által „teremtett” absztrakció, a jog.

Mi más felelhetne meg legjobban egy embertelen, lélektelen és istentelen köztársaság működtetőjének, mint a kibúvókkal és kiskapukkal teletűzdelt, alkotójának köszönhetően tökéletlen, egyszersmind a szilárd támpontot adó viszonyítást a szabadon értelmezhetőség oltárán játszi könnyedséggel feláldozó jogállam? Most értjük csak meg az Internacionálé szörnyű aktualitását:

„A Föld fog sarkából kidőlni, semmik vagyunk, s minden leszünk.”

Ez ugyanaz a metodika! Mindenféle értelemben kihúzzák alólunk a talajt, nem marad számunkra szilárd viszonyítási pont, ahol megvethetnénk a lábunkat. Így válik aztán igazán érthetővé, hogy a hatalmi átrendeződés közepette miért éppen Horn Gyufa és elvtársai ragaszkodtak minden körülmények között az alkotmánybíróság felállításához.

1867-ben Habsburg* kérésre kivették az Aranybullából az ún. ellenállási záradékot. (Ha a hagyomány állításának hinni szabad, nekik, mármint a nevüknek és telhetetlenségüknek köszönhetjük „habzsol” szavunkat.)

Ez azonban ide édeskevés. Magyarországon ugyanis – ellentétben más nemzetek gyakorlatával – a nép és a király egyenlő, a Szent Korona egyenrangú tagjai. Egymás nélkül egy tapodtat se! A Kende-Gyula kettős vezetési módszertana köszön vissza ezer évek távolából.

Ellentétben a mai gyakorlattal, ahol az egyharmados szavazati arány kétharmados felhatalmazást biztosít a falakon belül. Így eshet meg aztán, hogy jogilag jogosan, így is, úgy is, de mindenképpen tetszés szerint értelmezhető a jog, mindig csak és kizárólag úgy, ahogy a hatalmon lévők érdekei megkívánják, méghozzá ezúttal is játszi könnyedséggel.

Ez is érdekelheti:  Cs. Szabó Béla: Lehet, hogy igaza volt a Cilleiknek?

A jogállam szent, sérthetetlen és – a politikából végképp kiábrándult többség számára – a szó mindenféle értelmében megfellebbezhetetlen. Úgyis veszíteni fogsz! Hacsak, ügyesen nem lavírozol a paragrafusok közepette. De sokszor még ez sem elegendő. Lásd Dr. Halász József politikai pártokkal kapcsolatos beadványát.

A miniszterelnök sem ma jött le a falvédőről. Úgy tűnik, rendelkezik azzal a bölcsességgel és ismeretanyaggal, hogyha megkésve is, de érzékelje a Mária Terézia által is vallott irányelv manapság is meglévő aktualitását, mely szerint: „Etetni kell a birkát, ha nyírni is akarod!” Természetesen nem holmi megkésett lelkiismeret furdalásról, sokkal inkább a választások közeledtéről és a politikai ellenzék által beindított permanens kampány fokozódásáról van szó. Az Európai Unió felől a kormányzat figyelme immáron a magyar választópolgárok felé fordul. A rezsicsökkentéssel megkezdődött a kormányzati pozíció bebiztosítása a következő választási ciklusra. Ugyan szűk keretek között, és gúzsba kötve szabdságharcolgat ez a kormány, de az időhúzásra játszva, a jelek szerint mégis bejöhet ez a taktika. Ennek érdekében saját képükre, majdnem azt írtam, hasonlatosságukra, formálják a jogszabályokat, ha kell, az alapvetőeket is. Akár öt percenként. Meg is van az eredménye. A Portfolio.hu híréből idézünk:

Most már tényleg elegünk lett Magyarországból

„Mint tudják, Magyarország korábban nagyon jó hely volt a pénzügyi szolgáltatások számára, most viszont egyfajta rémálommá vált” – mondta Enrico Cucchiani az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója. Ezért készen áll arra, hogy csökkentse jelenlétét az országban – tudósít a Reuters.

A hírügynökség beszámolója szerint az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója, Enrico Cucchiani a gyorsjelentést követő elemzői tájékoztatón Magyarországról külön szót ejtett, elsősorban a jelenlét lehetséges csökkentése kapcsán. Ezen az elemzői tájékoztatón Cucchiani annyit jegyzett meg, hogy egyáltalán nem találja túlzónak az országgal kapcsolatban mondottakat. „Mindenki meglehetősen aggódik az ország miatt” – tette a hozzá a bankvezér.

„A negyedik negyedévben nagyon fontos felismeréshez érkeztünk, továbbra is kihívásokkal teli környezetre számíthatunk, ezért terveket készítettünk a működés agresszív átstrukturálásáról” – árulta el Enrico Cucchiani. Hozzátette, hogy egy ezzel foglalkozó csapatot küldött az Intesa Magyarországra, és ahogyan az MTI fogalmaz: „a magyarországi helyzet olyan embert próbáló, hogy a bank végül csökkentheti jelenlétét”.

Forrás: Portfolio.hu

Hazánk rémálommá vált a pénzügyi szolgáltatások számára, mondja a fő hallja kend. Ez magyarra fordítva annyit tesz: van remény! Egy fecske ugyan nem csinál nyarat, de már elkezdtek szedelőzködni. Miközben az ékesszólását vesztett egykori néptribun megpróbálkozik a lehetetlennel, nevezetesen egy seggel próbál megülni két lovat, bazseválni a fényességes európai portának, ugyanakkor muszájból üveggyöngyöket szórni a népnek is, hogy csituljon, a nagy kérdés csupán az,  mekkora lesz a szükségképpen elszenvedett ún. járulékos veszteség, mely járulékos veszteséget minden kétséget kizáróan, nekünk kell majd megfizetni. Tönkrement egzisztenciákban, szétment családokban, ne adj’ Isten emberéletekben.

A választ ma még nem tudjuk, mindenesetre az energiaszolgáltatók miatt már nem kell aggódnunk. A nevükben még mindig, ám szellemiségükben már régen nem fiatal demokraták sitty-sutty, pillanatok alatt csőre töltötték a jogállam nevű fegyvert, értsd: elvégezték a szükséges törvényi módosításokat. Csak egyre kell vigyázni, de arra nagyon! Ahogyan tudvalevő, lásd: kapanyél, a dolgok – ugyan ritkán, de – visszafelé is elsülhetnek!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Slattyogunk a diktatúra felé? – avagy Jogállam: a meg nem értett diktátorpalánta zsenialitása?

  1. Pécsi polgárokra oda szoktam figyelni. Mivelhogy én is ott láttam meg a napvilágot. Néha nap .mint valami rég elfeledett szakrális gejzírből, elő tör onnan Janus Pannonius elfeledett igazsága ,ami igazi kuriózum manapság ,magyar földön.
    Nem is akarom a tisztelt kolléga úr ( sajnos névtelen ) sorait szaporítani inkább kiegészíteném azt annyiban,hogy lassan lassan talán rájön miniszterelnökünk, hogy olyan ő mint az a király akinek a kis kukta mutatja meg egy marék liszttel, hogy hová lesz az a temérdek pénz amit– hát hogy is mondjam csak — illene tisztességesen leosztani hogy ebédet tudjunk főzni … Ugye tudjuk a mesét ? Elfogy a liszt közön kézen az udvarban…

    Ha rám figyelne a miniszterelnök úr elárulhatnám , hogy nem csak a magyar bíróságokkal van baj , hanem legfőbb ” haderővel „a rendőrséggel is, akik állítólag az államhatalom alá tartoznak. Legalább is egykor így volt …
    Tudtommal a rendőrség még nem egy különálló hatalmi ág !? Valamikor lehetett még nekik parancsolni , utasításokat adni amit végre is hajtottak…

    Nos, sokat nem szaporítva a szót : Engem is kiraboltak ( többedszer )mint sok más honfitársamat. S képtelen vagyok azt elérni, hogy fogadjanak a Szekszárdi Rendőr Főkapitányságon ,hogy a nyomozást segítő információimat átadhatnám … Figyelemmel arra, hogy tudom kik az elkövetők. Csakhogy furcsa módon a ” hatalom ” erről a világért sem akar hallani. Megvárja amíg az utolsó bizonyítékok is eltűnnek…

    Mondhatnám másként is: Elszabotálják a rendet a rendőrök ! Hát nem furcsa ez ? Az ám hazám ! Lassan valóban élhetetlen lesz az ország.

    Mi másra is gondolhat az a földi halandó akinek amúgy közlekedés közben már levegőt is szabályosan kell venni, mert annyi járőr figyeli , bünteti nappal, mivel éjszaka járőrök alszanak , hogy a gengszter urak zavartalanul tudjanak rabolni .Hogy is mondták ezt az régen az okos romaiak pontos latinsággal :Kinek áll érdekében ?

    Javasolnám : ne restelljük a nevünket.Hiszen olyan kevés jó név van mostanában…

    Barkuti jenő

  2. Csak lassan a testtel azzal a rezsicsökkentéssel! Míg a lakosságnak csökkent ~10%-al, addig a kkv szektornak RHD és egyéb számlaelemekben helyenként 40%-al emelkedtek a díjaik. Ez éves szinten a több millió FT-is eléri. Gondolom nem fogják emelni az áraikat. Ha külföldinek szállítanak be, minden további nélkül ott is emelhetnek. Munkahelyeiket is megtartják, tehát nem gond.
    Ami a pénzintézetekkel kapcsolatos, az szintén érdekes. Én hallottam az államtitkári választ, miszerint „a bankadót eleve úgy terveztük, hogy a lehető legnagyobb ügyfélkörre terüljön szét, így minimalizálva az egy családra eső költségeket”. Ez lefordítva nekem azt jelenti, hogy a bankadót azért neveztük el annak, hogy ne hőzöngjetek a ti újabb terhetek ellen.
    A diktatúra pedig? Egy ideje már látom, hogy a végső cél újra a diktatúra bevezetése, de úgy, hogy 1; az emberek maguk kérjék, 2; a vezetők szigorúan a zsidó nép (a faji megkülönböztetés csak erre az egy fajtára és csak pozitív irányba lehetséges, mit lehetséges, kötelező) egyedeiből kerüljenek ki.
    eSzeL

  3. Tisztelt Öntudatos Szófosó!
    Erre felé a meg nem érettet éretlennek mondják, már mint magyarul. Mert ugye ha érett, akkor nem lehet nem megérett! Ha már az eleje tisztázatlan, mi várható a folytatásban, nem is szólva a végéről. A lényeg székelyül tán húsz mondat.

    tétlény

    1. Tisztelt tétlény!
      Én magam nem vagyok székely, valószínűleg ezért nem tudom húsz mondatban leírni, amit mondani szeretnék. De az is előfordulhat, hogy túl sok mindent szeretnék egyszerre elmondani, s ez általában soha nem szokott sikerülni. Ez csupán annyit jelent, hogy van még mit tanulnom, van még hova fejlődnöm.
      De ha Önt ennyire irritálja ez a fajta nyelvezet, az egymás után, rendezett szóképekben elhelyezett betűk ily nagy mennyisége, avagy netalán tán magával az olvasás ilyetén módon való hosszas tevékenységével vagy annak folyamatával adódnak gondjai, Kis bácsi örök érvényű mondatát szeretném a becses figyelmébe ajánlani, mely imígyen hangzik: UGORGYUNK! Egyszerűen ugorja át a néha napján kitett írásaimat, Sok más, nálamnál jóval kimagaslóbb, írói vénával megáldott honfitársam publikál még ezen az oldalon, biztosan talál majd közöttük igényeinek és elvárásainak megfelelőt.

      Maradok tisztelettel: 1 öntudatos pécsi polgár

  4. „A rezsicsökkentéssel megkezdődött a kormányzati pozíció bebiztosítása a következő választási ciklusra…

    Két ember beszélget:
    – Te ez a felcsúti vezér mekkora színész!
    – Igen, én is szeretném minél több darabban látni!
    oiproks

Itt várjuk hozzászólását!