Sértett, primitív, haszonleső és gazember politikusoktól hemzseg az EP bal térfele – és ez némileg azért meglepő

Azt gondoljuk, aki fontos posztra került, az értékes, hozzáértő, megfelelő ember. Legyen bár orvos, tanár, burkoló, kőműves; ha pedig politikus, akkor hazaszerető, a közösség érdekeit képviselő, értelmes, a világ működését felfogó, nem korrupt, nem rosszindulatú, nem megvehető, de legalábbis nem komplett idióta.

És de.

Nagyon gyorsan tovatűnnek az ilyesmiről szőtt naiv, gyermeki elképzelések. A magyar parlamentről, honi viszonyainkról régóta vannak tapasztalataink, az európairól is gyanítottuk egy ideje, különösen, amióta részeseivé váltunk, most már tudjuk is. Ha bárkinek maradtak még illúziói, az elmúlt napokban ezek tovatűntek…

Idehaza persze régóta ismerjük azt a végtelenül nívótlan, érvek és értelem híján hőzöngő brancsot.

Most kiderült, hogy az EP-ben pont ilyen színvonaltan, erkölcstelen, sőt bűnöző elemek (a terrorista Ilaria Salis, a vakcinák ügyében machináló Von der Leyen) vegyülnek a személyes indulatait egy egész népre kivetítő, vérig sértett Weberrel.

Képzeljük el, ha erre válaszul rázendítenek a túlsó karéjban a Giovinezzára.

Tévedés azt hinni, hogy ha valaki fontos, felelősségteljes, döntéshozó helyzetbe kerül, akkor a hivatal mellé eszet is ad neki a Jóisten. Hát nem. Szegény V. Ferdinándról legalább kimondva-kimondatlanul tudta mindenki, hogy gyengeelméjű, viszont, ellentétben a hasonló kvalitású Daniel Freunddal, ő legalább jóindulatú volt.

Szemben a tizennyolc évesen trónra lépő, vérgőzös Ferenc Józseffel, aki magánál magasztosabb, erkölcsösebb, hasznosabb és derekabb embereket küldött a halálba, pusztán azért, mert megtehette.

Sértett, primitív, haszonleső és gazember politikusokból sosem volt hiány, a szerencsétlen – s ezért az egész országon bosszút álló – Károlyi Mihálytól Rákosin át Kádárig bőven tülekedtek a kormányrúdnál. Az erőt, a lehetőséget, a hatalmat károkozásra használók hosszú sora mellett ott vannak még a szürke eminenciások, akik tehetségtelenségükkel, rosszindulatukkal, személyes kis haszonleséseik érvényesítésével töltik napjaikat, és igyekeznek gáncsolni azokat, akik tennének valami értelmeset.

Akadnak, akik személyes sértettségük miatt országuk vagy a kontinens jövőjét viszik tévútra. Még mindig itt van nekünk Gyurcsány, aki nem képes elviselni, hogy Orbán intellektuálisan, erkölcsileg, sikerekben, elismertségben föléje nő; szerinte kormányozni nagyszerű dolog, de ugye, tudjuk, nem tett semmit, még ha majd beledöglött is. Azóta is ez a beledöglős semmittevés a kenyere. És van már epigonja is, kicsit savanyúbb, kicsit sárgább,

Manfred Weber, aki érthetően haragszik Orbánra az elvesztett stallum miatt, bár, mint azt Orbán világossá tette, az egészet Weber provokálta ki pökhendi, megalázó nyegleségével (nem akart a magyarok szavazatával elnök lenni). Von der Leyent, akit senki sem vesz komolyan, amerikai vakcinagyártó cégek, befektetők, s ki tudja, miféle háttéremberek rángatják, Charles Michel is rühellte, a török elnök meg félreültette a kanapéra. Hogy miért Orbánra haragszik mégis, rejtély, talán benne, az erős, független férfiban látja saját ellentétpárját.

Sok percemberke most az orbáni fellépés farvizén igyekszik magát pozicionálni. Magyar Péter testőr-beállása a miniszterelnöki beszéd idején, hogy nadrághátteret biztosítson a szónoknak, legalább stílszerű, mert a közvetítésben a feje nem, csak a gatyája látszott. Nála is szánalmasabb volt a focipályára befutó magamutogatóktól elirigyelt népszerűséget meglovagoló Gyekiczki (ezt most meg kellett néznem a Wikipédián) Márton, aki szánalmasan nyafogó hangján előadott gyenge kis performanszával némi meghökkenést ki is váltott a miniszterelnökből, mert az ő szintjén azért komolyabban játsszák ezt a játékot.

Elég, ha a Nagy Imre temetésen százezrek (és a tévé nyilvánosságával milliók) előtt elmondott kemény beszédére gondolunk, amivel lényegesen többet kockáztatott, mint ez a nyavalygó kamaszgyerek, aki ha – mondjuk – felgyújtja magát, mint Jan Palach vagy Bauer Sándor, az erős üzenet lehetett volna, amin már érdemes elmerengeni. Palach és Bauer áldozata – ha késve is, de – megváltoztatta a történelem menetét.

Ez talán nem fogja átrendezni a politikai erőviszonyokat. Mindenesetre, ha igaz, hogy a magyar ember csak a propagandisták agymosása miatt szavaz jobbra, akkor ezek szerint a jobboldali propagandisták sokkal tehetségesebbek, mint balliberális riválisaik. Hiába magyaráz, fenyeget vagy győzköd megannyi ellenzéki hérosz Alföldi Róberttől Nádas Péterig, Nagy Ervintől noÁrig, Bödőcstől Gálvölgyiig, nem bírják visszamosni az agyakat.

Az a variáció persze az ő fejükben meg sem fordul (mert ennyire lenézik azokat, akiktől a szavazatokat várják), hogy valaki saját kútfőből, saját tapasztalatokra, saját érzelmekre támaszkodva választ pártot. És nem sajtótájékoztatókon szaladgál mérgezett egér módjára, hanem a Corvin közbe megy, ha annak van ideje.

Ungváry Zsolt – Mandiner