KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés őszi ülésszakának első plenáris ülésén 2025. szeptember 22-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Semjén Zsolt a Szőlő utcai álhírbotrányról: Az ügy a kormány megbuktatására irányuló akció része

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, az ATV Egyenes Beszéd adásának vendégeként beszélt a Szőlő utcai otthon ügyének legújabb fejleményeiről.

Semjén Zsolt az Index által közölt interjúban határozottan visszautasította a vádakat: szerinte azok nem igazak, hanem lehetetlenek. Elmondta, hogy soha nem járt gyermekvédelmi intézményben, és a Szőlő utcai intézménynek még csak a közelében sem volt. Kiemelte, hogy a szóban forgó létesítmény fiatalkorúak börtöne, és az ügyben nem érintettek sem fiatalkorúak, sem kormánytagok.

A politikus állítása szerint Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott volt igazgatóját személyesen soha nem látta, így az ellene felhozott vádak — fizikai és jogi értelemben egyaránt — képtelenségek.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy Juhász Péter Pál lányokat futtatott, ezért szerinte az ügynek nincs köze a fiatalokhoz. A bűnös viszony fogalmával kapcsolatban kifejtette, hogy ez a katolikus egyház tanításaival ellentétes szexuális viszonyt jelent.

Semjén Zsolt szerint sok információ az internetes pletykákból ered. Példaként említette, hogy R. Róbert is onnan vette az értesüléseket. Hozzátette, hogy politikai szereplők aktív közreműködésével vált a téma széles körben ismertté. Emellett felidézte, hogy Magyar Péter elevenítette fel, hogy Kunstár Béla, a bicskei ügyben gyanúsított kapcsolatban lehet vele, de valójában nem is beszéltek egymással.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy egy szervezeten keresztül hívták meg előadást tartani egy napközis táborba, és szóba hozta azt is, hogy számos gála fővédnöke volt, miközben személyesen nem jelent meg — ugyanakkor szerinte Kunstár Béla egy szervezetben szerepelt. Később véleménye szerint kiderült, hogy olyan papok is kaptak kitüntetést, akik később pedofíliával buktak le, majd újra leszögezte:

nem ismer senkit, aki a Szőlő utcában lakott.

Semjén Zsolt felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt már volt vizsgálat a Szőlő utcában. Szerinte Juhász Péter Pál a szigorú törvényi előírások — a személyes átvilágítást előíró szabályozás — miatt bukhatott le. Hangsúlyozta, hogy semmi köze nincs Juhász Péter Pál kinevezéséhez.

Ez is érdekelheti:  Az ukrán képviselő megerősítette Szijjártó Péter Zelenszkij megszállottságáról szóló megjegyzését

A politikus azt is elmondta, hogy nem készült arra, hogy a parlamentben felszólaljon, ám erkölcsi megfontolásból felállt, mert szerinte a helyzet „fajsúlyos”.

Kijelentette: ha a kormány ennyire súlyos bűnben lenne érintett, akkor nem maradhatna fenn, sőt az állam szétesése is fennállhat.

Megerősítette, hogy ő a legkeményebb pedofilellenes politika híve, fontosnak tartja a gyermekek védelmét, és szerinte Magyarországon a vonatkozó törvény végrehajtása az egyik legszigorúbb az EU-ban.

Semjén Zsolt kritizálta az internetes terjedést is: szerinte influenszerek és Káncz Csaba révén jutottak el a hírek a politikusokhoz, majd a parlamentig. Állítása szerint álhírt építettek, szerkesztettek meg és juttattak el a politikai színtérre. Véleménye szerint az ügy a kormány megbuktatására irányuló akció része, külföldi érdekek bevonásával; a nemzetbiztonsági bizottság vizsgálata majd dönthet erről.

Jelezte, hogy feljelentések és jogi lépések készülnek, lesz következmény, majd Magyar Péter felszólítását abszurdnak és viccnek nevezte.

Kérdésre válaszolva azt is

kijelentette, hogy nem merült fel a felfüggesztése, mert szerinte nincs ügy; ezért állítása szerint nem is beszélt Orbán Viktorral a Szőlő utcai botrányról.

Hangsúlyozta továbbá, hogy hogy Tuzson Bencénél tények jelentek meg, fiatalkorú sértett nincs az ügyben. Nincs konkrét vád, vádló, forrás, csak ítélet – fogalmazott.

Semjén Zsolt szólt arról is, hogy az interneten az ő megöléséről is vitatkoznak; bár ezt elviseli, figyelmeztetett: ha ezt meg lehet tenni minden alap nélkül, akkor beláthatatlan következményei lehetnek, a rágalmazó pedig súlyos jogkövetkezményekkel nézhet szembe.

hirado.hu

Kiemelt kép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés őszi ülésszakának első plenáris ülésén 2025. szeptember 22-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!