KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Savenkova – a kislány, akit halálra ítéltek (Mondd el! – Faina Savenkova története – teljes film)

Egy kislány Luganszkból. Ő Faina Savenkova. Ebben eddig nincs semmi különleges, főleg azoknak, akik nem tudják, hogy van egy régió (magyarul inkább megye), ami valaha Ukrajnához tartozott és Luganszknak hívják. Sokan nem is tudják, hogy milyen pokolban éltek ott az emberek 8 évig, mert a saját akkori (ukrán) kormányuk katonai akciókat hajtott végre a saját állampolgárai ellen – bombázta őket.

2014 óta az ukrán állam katonai egységei azért kezdték bombázni Luhanszk városát, mert az ottani lakosság nem volt hajlandó elismerni a nem sokkal korábban, nyugati érdekek miatt, puccsal Ukrajnára kényszerített bábkormányt. A Donbassz részét képező Luhanszkban túlnyomórészt oroszok laknak, akik 2014-ben még ukrán állampolgárok voltak, de nem fogadták el a törvénytelenül hatalomra került új ukrán kormányt. Válaszul ez a kormány katonailag megtámadta az ott élő saját állampolgárait. Ez folyamatos katonai támadás volt 2022-ig.

Ennek következtében több mint 10 000 ártatlan civilt öltek meg, köztük rengeteg gyermeket.

Faina Savenkova alig volt 5 éves, amikor ez a borzalom elkezdődött. Gyermekként ő is, mint mindenki más, átélte azokat a borzalmakat, amelyekről a Nyugat nem beszélt és mindmáig nem is akar beszélni. Időközben eltelt 11 év. Faina már majdnem felnőtt, de a szörnyű fájdalmat okozó emlékek a mai napig meghatározzák a gondolkodását, mély nyomokat és sebeket ejtve, benne élnek.

Faina felidézi az emlékeket, a múlt emlékeit és a bombázásokat, amelyeket gyermekként élt át. Alig volt tízéves, amikor úgy érezte, hogy le kell írnia a gondolatait. Mesék és novellák formájában mesél a gyermekként megélt valóságról, egy olyan valóságról, amelyet a világban sokan nem akarnak megismertetni, és amelyről maga a világ sem akar tudni.

Faina úgy írt és ír ma is, mint gyermekkorában. A borzalmak áldozatául esett gyermekek lelkéről írt. Írt a mindennapi szenvedésről, amelynek ő is részese volt. Faina Savenkova egyedi gondolataival felkeltette a figyelmet Oroszországban és szerte a világon. Néhány könyvét és publikációját már lefordították más nyelvekre is.

Fainát nem támogatják szponzorok, őt nem „építették fel“. Saját magának szerzett hírnevet. Faina Savenkova nem egy legyártott „műanyag” termék, aki mások érdekeit, céljait szolgálja. Ő egy önálló, erős akarattal és gondolatokkal rendelkező személy. Nincs szüksége senki irányítására, és nem is tudja őt senki sem irányítani. Ő egy fiatal, erős lány, aki céltudatosan saját akarata szerint irányítja az életét.

Faina egyszerűen a valóságot írja le.

A fiatal lány Faina, nem akart mást, csak békét, és ez lett a legnagyobb bűne. Ezért akarják őt elpusztítani, fizikailag megsemmisíteni. A fényképével és személyes adataival együtt felkerült a „Béketeremtő” (Mirotvorec) nevű ukrán internetes oldalra. Ez az oldal olyan embereket mutat be, akik az oldal adminisztrátorai szerint Ukrajna ellenségei, és ezért az életükkel (!!!) kellene fizetniük. Ez egy lista azokról, akiket az oldal tulajdonosainak és kezelőinek a véleménye szerint meg kellene gyilkolni (!!!). Ez azoknak a listája, akiket az ukránok és az oldal kezelői halálra ítéltek. Ez a gyilkosoknak egyfajta listája a célpontjaikról. Faina 11 évesen került fel erre a gyilkosságra felbujtók által üzemeltetett honlapnak a listájára. És ez komolyan ijesztő, mert sokan azok közül, akik korábban ezen az oldalon szerepeltek, már nem élnek. Meggyilkolták őket. Köztük van Daria Dugina újságíró, Alekszandr Dugin orosz író és filozófus lánya, valamint Oles Buzina, aki szintén újságíró, az egységes és oszthatatlan Oroszország mellett kiálló hazafi. Faina ellen szinték követtek el merénylet-kísérletet. Igen, megpróbálták megölni Fainát (hivatalosan egy kísérletről tudnak, de nem hivatalosan… Mondjuk, több kísérlet is volt, de ezek száma nem nyilvános, azonban e szöveg szerzője tud néhány kísérletről, de nincs engedélye arra, hogy ezekkel kapcsolatban részleteket közöljön), és az élete még mindig állandó veszélyben van.

Faina az az őszinte ember, akit a „bátor” ukránok, akik álszent névvel és hamis címmel „Béketeremtő“-ként üzemeltetik a honlapot, még egy gyereket, egy tinédzsert is képesek megölni. Faina egy olyan fiatal lélek, aki soha senkit nem vádolt meg semmivel, csupán nem érti, miért kell ennek a tragédiának megtörténnie, és miért kell ártatlan embereknek, köztük gyerekeknek és időseknek meghalniuk csak azért, mert bűnözők, bohócok, színészek és drogfüggők, valamint globalista, nemzetellenes erők útjában állnak.

Félnek Fainától. Tehát Faina számukra ellenség. Faina a gonosz ellensége.

Ez a film róla és az ő életéről szól, bemutatja, kik segítették és bátorították, kik ismerték fel azonnal tehetségét és őszinteségét.

A dokumentumfilmet a Russia Today Doc készítette Klim Poplavsky vezetésével. A NIF (Nemzeti InternetFigyelő) nemzetközi közösségének segítségével készült el a film magyar feliratos változata. Külön köszönet Dimitri Simulmannak, aki aktív szerepet játszott a film átiratának magyar fordításában. Külön köszönet a Szent István Légió Közösségének, akik támogatták a fordítást és további információkkal szolgáltak.

A magyar egy újabb nyelv a sok közül, amelyen mostantól megismerhetjük Faina Savenkova életét és munkásságát.

Imádkozunk mindannyiukért.

Imádkozunk értetek, és kérjük, hogy az Egyetlen és Mindenható Isten Szent Szűz Mária és Szent István király közbenjárására őrizzen meg titeket!

 

 

Szépe Áron

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!