Romániának semmi nem elég, most már a Tiszáig nyomulna előre

A választások ideje ez az esztendő Romániában. Négy megmérettetés is lesz – uniós, helyhatósági, parlamenti és elnökválasztás –, és várhatóan a nacionalista pártok előretörésére lehet számítani, amelyek akár komoly vereséget is mérhetnek a mostani román kormánypártokra. A szélsőségeseknek Románia összes szomszédjával szemben területi igényei vannak. Most a Tiszántúl is kellene nekik.

Hibás azt gondolni, hogy azért, mert a hivatalos Bukarest a nyugati elvárásoknak megfelelve támogatja Ukrajnát, ez mindenkinek tetszik. Szó sincs róla, sőt kijelenthetjük, hogy a románok jelentős része éppen hogy ellenzi ezt. Sokan, az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján ellenszenvvel fogadták Klaus Joahnnis román államfő szavait, amikor kijelentette: Románia pedig mindaddig folytatni fogja Ukrajna feltétel nélküli támogatását, amíg erre szükség lesz. Sokatmondó, hogy az évfordulón ukrán nemzeti színekkel világították meg a kormány és a parlament bukaresti épületét.

Ugyanakkor létezik egy másik Románia is, amely nem híve Ukrajna feltétlen támogatásának. Egy felmérés szerint a román választópolgárok 64 százaléka gondolja úgy, hogy nem kéne fegyvereket szállítani a szomszédos országba.

A román politikára jellemzően, nyilván a közvélemény többségének nyomására, megkezdődött a ködösítés, hogy vajon Románia valóban szállít-e fegyvereket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök támogatására. Némi zavar támadt a rendszerben, amikor néhány nappal az Ukrajnát ért orosz támadás második évfordulója előtt, Kijev nyilvánosan köszönetet mondott a román fegyverszállításokért.

A román elit saját, néhol burkolt, néhol pedig nyílt nacionalizmusa és a kollektív Nyugat elvárása közé szorult.

Azt nem mondhatta Brüsszelben, hogy csak humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának, illetve természetesen beengedi az onnan érkező menekülteket, mert akkor rásütik, hogy „orbánista” és a magyar példát követi. Ez az unió nem hivatalos protokollja szerint egyenlő a „kiátkozással”, a kegyvesztéssel és minden olyan negatív következménnyel, amely hátrányosan érinti a hatalmon levő politikusokat. Viszont a romániai politikai elit a hazai többséggel sem mehet szembe, hiszen idén négy választás – uniós, helyhatósági, parlamenti és államelnöki – is lesz Romániában.

A választások éve keleti szomszédunknál a Románok Egyesüléséért Szövetségről (AUR) szól. Túlzás lenne azt mondani, hogy az AUR a semmiből lépett a politika színpadára, de négy éve még senki nem hallott a pártról. Tény viszont, hogy nagyon gyorsan megerősödött. Ez annak a következménye, hogy a szélsőségesen nacionalista, idegengyűlölő, magyarellenes, a NATO-ból és az EU-ból való kilépést hangoztató párt, éppen a fent említett nacionalizmus „felhangosítása”okán volt képes rövid idő alatt jelentős támogatói tábort kiépíteni.

Az AUR ma már kormányzásra készül, egy ideje folyik a párt „kifehérítése”, igyekeznek a korábbi szélsőséges kirohanásaikat a közvéleménnyel feledtetni

És mi a választási programja az AUR-nak? A Nagy-Románia létrehozása. Az úgynevezett Nagy-Románia az első világháború után jött létre, a román nyelvű Moldovából, a Magyarországtól elcsatolt Erdélyből, a Bánságból és a Partiumból, valamint a Bulgáriától elvett Dél-Dobrudzsából és az Osztrák–Magyar Monarchiától megszerzett Bukovinából. Az AUR célja, hogy első körben egyesüljön Románia és Moldova. Ezen kívül meg akarják kaparintani a történelmi Moldovának azt a részét is, amely ma Ukrajnához tartozik. Itt van a kutya elásva.

Petru Clej, a G4Média román újságírója tavaly megjelent véleménycikkében úgy látja: Romániában létezik egy irány, amelynek képviselői szembemennek Ukrajna háborús támogatásával, azért, mert állításuk szerint Kijev – pontosabban a Moszkva – 1940 és 1944 között több román területet elcsatolt. Ezeket a területszerzéseket aztán az 1947-es párizsi békeszerződésben szentesítették, így az adott régiók a Szovjetunió részévé váltak.

És itt a szélsőségesek nem is akarnak megállni. Az AUR egykori tagja, jelenleg az ugyancsak szélsőséges Mentsétek meg Romániát Szövetség (SOS) szenátora, Diana Ivanovici Șoșoacă, tavaly törvénytervezetet is benyújtott, hogy a két világháború között Romániától elcsatolt területek visszaszerzésének érdekében. Ez persze konszolidált európai körülmények között elképzelhetetlen lenne, de mi van akkor, ha Ukrajna szétesik?

Így már érthető, hogy a románok egy része, a közismert oroszellenesség dacára, miért nem akarja, hogy Ukrajna fegyvereket kapjon, Kijev vereségére játszanak.

Az SOS és az AUR tovább is megy, mert, mint a térképen látható, az összes szomszédjával szemben területi igényei vannak. Magyarország esetében szerintük Románia keleti határa a Tiszánál húzódik. Ezt az ötletet már Trianonban is felvetették, akkor a nagyhatalmak szerencsére másként döntöttek.

A nacionalizmus nem áll távol a többi párttól sem, csak hát taktikai okok miatt – Brüsszelben nem nézik jó szemmel az ilyesmit –, ezt a politika hátsó zugába rejtették. Most azonban „vérre” megy a játék, mert egy idén áprilisi felmérés szerint az AUR népszerűsége a fiatalok körében már elérte a 23 százalékot, ezzel a párt az első helyen áll ebben a generációban. A kormánypártok el akarják kerülni, hogy csak az ellenzék uralja a nacionalista teret, ezért beszálltak a „versenybe”.

„Továbbra is hiszek Moldova Romániával való egyesülésében. Vagy az EU-n belül fog megtörténni, vagy találunk más megoldást. Ez egyértelmű! Moldova Románia segítségének köszönhetően fenntartható. A románok a Moldovai Köztársaságban élnek. A történelem igazságtalanságot követett el. A jelen pedig a múlt következménye” – mondta a minap Marcel Ciolacu román miniszterelnök.

Oroszország a leghatározottabban ellenzi – ez a legenyhébb kifejezés – Románia és Moldova egyesülését. Nagy-Románia nem opció Moszkva számára. A Szovjetunió szétesése után Moldova függetlenné vált, de a Dnyeszteren túli, túlnyomórészt oroszok lakta terület kikiáltotta függetlenségét. A szakadár államnak ugyan nincs nemzetközi elismertsége, de kétezer orosz katona azért ott maradt. Putyin orosz elnök tavaly februárban visszavonta azt a moszkvai rendeletet, amely elismerte Moldova szuverenitását a Dnyeszteren túli területekre. És mit mondott idén februárban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter? „Moszkva nem hagyja magára a Dnyeszteren túli állampolgárait.”

Lehetetlen, hogy Bukarestben ne állna össze a kép. Persze, hogy összeáll, de a román politikai elit bízik amerikai szövetségesükben. Az lehet, de azért bele kéne gondolni abba is, ha Moszkva kiterjeszti közvetlen hatalmát a Dnyeszteren túli területekre, akkor Ukrajna hátába és a román, egyúttal a NATO-határ közelébe kerül.

Románia a tűzzel játszik.

G. Fehér Péter – Magyar Hírlap