Rendszerváltás készül vagy csak orbáni „forradalom”?

Bizonytalanság keletkezett a radikális táborban. Nem tudni, hogy mennyire érdemes támogatni az új kormányt. Támogatása elsietettnek és károsnak is bizonyulhat, ellenzése éppúgy. Ha azonban felvázolunk egy minimális programot, amely nem ütközhet a háttérhatalom túl nagy ellenállásába, és végrehajtása pozitív eredményeket ígér, lesz mivel mérnünk. Ezzel a radikálisok is egy körülhatárolható szerephez jutnak, netán döntő stratégiát alakíthatnak ki.

Minden látszat ellenére a bizonytalanság az új kormányt is jellemzi. Orbán Viktor ezért is beszélt miniszterelnöki székfoglaló beszédében újra, s most már nem csak a szavazófülkék, hanem a pártja által képviselt „új irány” „forradalmi” jellegéről. Habár ő kevés tartalomnak is képes komoly látszatot adni, ezt még Mesterházy Attila is átlátta és jogosan üres fogásnak minősítette. A nagy ívű tervek túlságosan általános jellege a szerénység hangoztatása ellenére nem államférfiúi széleslátókörűséget, hanem csak megfelelni akarást, rosszabb esetben hiú pózolást rejteget. A szavazófülkék „forradalmának” emlegetése inkább erre utal. Hiszen tudjuk, hogy a Fideszhez pártolók nagy száma csak a látszólagos alternatíva nélküliség következménye volt. Azért látszólagos, mert a Jobbik a kádári szocializációjú átlagember számára túl radikálisnak tűnt, hiszen a mindenható manipuláció korában „a nép azé, aki megdolgozza”. Lassan ugyan érzi, hogy a rendszerváltással valami félresikerült, de konfliktuskerüléses beidegződései miatt még mindig a leszerepelt politikai elitet látja tapasztaltabbnak, megbízhatóbbnak. Ezért is fölösleges a radikálisok részéről a Jobbik eredményét kevesellni, mert a magyar társadalom tudatállapota egyszerűen nem tett többet lehetővé. Feladata a jövőben továbbra is egy kicsit fából vaskarikát készíteni, azaz a túléléshez elkerülhetetlen radikalizmust egy radikalizmustól rettegő társadalomnak érthetővé tenni. Ezt a „zsákutcás mentalitást” használja ki az uralkodó politikai elit, s korunk ördögien megtévesztő ideológiáihoz hűen hivatkoz(ott)ik éppen Bibóra, aki szerint pedig a demokrata éppen az, aki nem fél. Ez bizony nem mondható el Orbán Viktorról sem, s itt nem 2006. október 23-ára és rendkívül gyenge ellenzéki szerepére szeretnék emlékeztetni, hanem egy a jövőt illetően sokatmondó televíziós fellépésére kb. három hónappal a választások előtt, amikor saját (Hír TV-s) barátai faggatására az MSZP országromboló politikájáról csak azt merte mondani, hogy ő ezt már tényleg nem érti, úgy látszik ők tényleg semmihez sem értenek. Akkoriban az országban már szinte minden gondolkodó ember tudta, hogy ez az országromboló politika nagyon is tudatos volt. Mindez a háttérhatalomnak való megfelelni akarásra utal és nem arra, hogy komolyan gondolja a számonkérést. Pedig aligha volt még magyar politikus, akinek a sors annyiszor felkínálta, hogy megtegye a nemzet kibontakozásához szükséges (minimális) lépéseket.

Melyek is lennének most ezek? Az adósságcsapda végső szorításában vergődő ország joggal várhatná el az új kormánytól, hogy, utalva többek között elődjének korruptságára, újratárgyalja azt. Ha például Ecuador ezzel célt tudott elérni, miért ne sikerülhetne nekünk? (Ecuador új kormánya 2008 decemberében úgy döntött, hogy nem fizeti vissza az IMF-től felvett kölcsönöket, mert ezeket az IMF és az előző kormányok korrupt módon erőltették az országra. A nemzetközi közvélemény is hatékonyan kiállt Ecuador és a fejlődő országok mellett. A kamatos kamatrendszer abszurditása következtében a fejlődő országok évente kb. 300 milliárd dollárt utalnak át a „fejletteknek”, ami kb. a négyszerese a tőlük kapott segélyeknek.) Magyarországnak még több jogalapja van adóssága (legalább részbeni) eltörlésére, mert a kommunista rendszer folyományának tekinthető és (érvényes) történelmi alkotmányunk ellenében törvénytelenül jött létre. Sajnos az új kormány ilyen lépéseket nagy valószínűséggel nem fog megtenni. A magyar politikai elit már régen a térség legkártékonyabb módon kollaboráns elitje, s ezen a negatív hagyományon Orbán Viktor se mer gyökeresen változtatni. A pénzkibocsátás újbóli nemzeti kézbe vételét, mint kiutat, már meg sem említem, pedig ehhez még csak kétharmados többség sem szükséges. Pedig ezzel semlegesíthető lenne offshorelovag Simor káros, a magyar vállalkozókat ellehetetlenítő pénzpolitikája is. Kormányunk még nem ejtett szót a helyi pénzek felkarolásáról, amelyek gazdaságfejlesztő és közösségteremtő ereje nem elhanyagolható. Mivel ez EU-konform is, reméljük sor kerül rá.

Történelmi alkotmányunkról lapunk hasábjain már gyakran szó esett, erre most nem térek külön ki, habár a legfontosabb kérdésről van szó. Mint magam is hangoztattam, lényege Isten jelenléte legfőbb alapelveinkben. Ha tehát egy kormányfő beiktató beszédét azzal zárja, hogy „egyedül Istené a dicsőség”, de ősi alkotmányunk helyreállítását kerüli, mint macska a forró kását, előbbi kijelentése pusztán álszent megtévesztésnek tekinthető. Azonban az „új alkotmány” hosszú menetrendje alatt a probléma nem lesz tovább megkerülhető, s remélhetőleg a jeles alkotmányjogász Dr. Tóth Zoltán József államtitkári kinevezése kompromisszumkészség jeleként fogható fel. Ha nem így lenne, a nemzeti radikálisok ellenállása elengedhetetlen.

Az új kormánynak is – talán legfőbb – érdeke, hogy a gazdaságilag elnyomorított társadalom minél gyorsabban komoly javulást tapasztaljon. Gazdasági helyzetünk radikális megváltoztatásához a nemzetközi helyzet rendkívül ellentmondásos, azonban nem olyan reménytelen, mint első pillantásra látszik. A fősodor-média hallgat azokról az óriási veszélyekről, amelyeket a pénzoligarchia egyre intenzívebben gerjeszt, s ami a gátlástalan fedezetlen pénzkibocsátás következtében egy mindent elsöprő hiperinflációba torkollhat. Ez is csak a háttérhatalom érdekeit szolgálná, mert az alsó és a középosztály végzetesen elszegényedne. Kína, Oroszország és az olajban gazdag arab államok rettegnek ettől a fejleménytől, mert hatalmas dollártartalékaik elértéktelenednének. Magyarországnak óriási lehetőség kínálkozik, hogy ezekkel az országokkal hosszú lejáratú szerződéseket kössön, mondjuk élelmiszer szállításra, adósságának átvállalása fejében. Az élelmiszerárak gyors növekedése az utóbbi években valószínűleg tovább fog tartani. A terv sikeréhez természetesen felül kell vizsgálni az élelmiszeripar privatizációját és legalább a legkirívóbb esetekben (pl. Varga István jogellenes mellőzése) orvosolni. Másik nagy lehetőség a Síklaki István által kigondolt un. Fehér Program, ami a hazai termékek vásárlását és ez által a hazai termelés és jólét növelését segítené elő. Ha ez netán nem lenne EU-konform, az ország katasztrofális helyzete miatt átmeneti felmentést kell kérnünk a gátakat jelentő szabályok alkalmazása alól. Háttérként természetesen mindkét programhoz egy hazai bankhálózat is szükséges.

Csak helyeselni lehet az új kormány tervét a devizahitelek forintosításáról. Arról azonban egy szó sem esett, hogy a külföldi tulajdonú bankok azon szabálya, mi szerint egyoldalúan megváltoztathatják a velük kötött szerződéseket, s ami a válságot erősen súlyosbította, teljesen abszurd, sehol a világon ilyen nem létezik, tehát azonnal eltörlendő.

Mint láthatjuk a Gondviselés még súlyos hibáink, mulasztásaink ellenére is tartogat számunkra elég lehetőséget a kilábalásra. Termálvizeink, energiakészletünk, találmányaink kiaknázásáról nem is beszélve. A Jobbik parlamenti jelenléte óriási lehetőséget nyújt, hogy a kormánypártot a prioritásokra figyelmeztessük.

Emlékeztetni szeretnék a cikkeimben sokszor emlegetett kulturális offenzíva szükségére. Radikálisan és gyorsan meg kell változtatnunk a hazánkról kialakult, s a balliberális elit által tudatosan gerjesztett negatív képet, mert nemzetközi megértés, szimpátia, szövetségesek nélkül nem érhetünk célt. A magyar kultúra ehhez minden eszközzel rendelkezik, csak élni kellene vele. Trianon 90. évfordulója alkalmából emlékeztetni kellene az aláíró államokat, hogy a szerződés felülvizsgálandó, ha az utódállamok nem teljesítik kötelezettségeiket. Ezeket azonban folyamatosan megszegték. A Magyarok Világszövetsége már egy évvel ezelőtt elindított egy ilyen petíciót, de az csak akkor lehetne hatékony, ha kormányunk is mögé állna. Mivel ezt önszántából nem fogja megtenni, szervezzünk népszavazást e célból! A legfontosabb talán kishitűségünk legyőzése, hiszen a pénzközpontú, álracionális világrend csődjének meghaladásához éppen a magyar történelem és kultúra kínálja az alternatívát.

Kormányfőnknek pedig nemzetünk vészhelyzetében kívánjuk, ha nem is Nagy Imre sorsát, de azt igen, hogy hasonló elszántsággal álljon ki a magyar érdekek mellett. Ez valóban forradalmi tett lenne.

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Bizonytalanság keletkezett a radikális táborban. Nem tudni, hogy mennyire érdemes támogatni az új kormányt. Támogatása elsietettnek és károsnak is bizonyulhat, ellenzése éppúgy. Ha azonban felvázolunk egy minimális programot, amely nem ütközhet a háttérhatalom túl nagy ellenállásába, és végrehajtása pozitív eredményeket ígér, lesz mivel mérnünk. Ezzel a radikálisok is egy körülhatárolható szerephez jutnak, netán döntő stratégiát alakíthatnak ki.