KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Reiner Péter: „Új Ember, új világkép”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Rámeredtem ma délben a „Nemzet Televíziójára”, vagyis a szegény, megboldogult Horváth Balázs által ennek megálmodott Duna Televízió adására, ahol egyenes közvetítést láthattunk a Syma Csarnokból, ahol az MSZP-nek nevezett bolsevik utódpárt miniszterelnök-jelöltje mondta el székfoglaló beszédét

Nem érdemesítem a beszéd elmondóját arra sem, hogy egyszerinél többet említsem nevét, pláne „programját”, mert hogy ilyennel nem rendelkezik.

A Mesterházy Attila nevű ember formájú ordítozó alak néhány olyan fogalmi rendszerbe tévedt bele, melyet jószerivel nem is érthet.

Ilyenek, mint: emberi méltóság, szabadság, jogállam, diszkrimináció, nemzet, tizenöt millió magyar, világkép, jövőkép, bizalom, sőt még azt is mondta, hogy „elég volt a korrupcióból”, de nem folytatom tovább!

A beszéde közben a lábára szerelt kilométeróra számlálója egyre gyorsabban pörgött, annak vége felé pedig egységfrontot hirdetett a Fidesszel, a szélsőjobb közös megállítása érdekében, míg legvégül, szinte önkívületben hörögte a híveinek látszó, vörös tábláik mögé bújó, a kamerával látható módon nem szívesen szembenéző sörivók és virsli zabálók felé:

”KI HAJLANDÓ VELEM JÖNNI?”

A Duna Televízióban még két fiatal munkatárs magyarázta el a nézőknek a tuttit a Political Capitaltól és a Nézőpont nevű „közvélemény befolyásolóktól”.

Barátaim, a színjáték hallatán eszembe jutott Recsk, a gulágok munka- és megsemmisítő táboraiban fogva tartottak és meggyilkoltak százezreinek halálhörgése, a megalázottak, kisemmizettek, földönfutók generációinak soha el nem halványuló emléke és üzenete. Tilos felejteni!

De eszembe jutottak az engem verő nagyváradi szekus-internacionalisták botütései, a most ordítozó jelölt és a nemzetünket, az emberi méltóságot, a jogállamiságot, a közbűnt piedesztálra emelő elődjét Gyurcsányt látványosan és demonstratívan megölelő embernek látszónak az a  kérdése, hogy ki tart vele.

Közben lelki szemeim előtt ismét robbannak a könnygázgránátok ezrei, az 1956-os Forradalom 50. évfordulójára emlékező százezres tömeg között és ismét suhognak az ÁVÓS fedett arcú pribékek viperái és a bosszú motiválta embervadászat ártatlanok ezreinek porbasújtása, kalodába zárása és a bűnök sikeres letagadása, jogrendszerüket kiszolgáló ügyészeik, bíráik segítségével, szemhunyásával.

És ez az alak ordítja ma pofátlanul, hogy tizenöt millió magyar miniszterelnök jelöltjének tartja magát.

Eszembe jut, hogy jövő héten, febr. 22-én hétfőn, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője Gaudi Nagy Tamás megalapozott felülvizsgálati kérelmét kezdi tárgyalni a budai csalogány utcában a Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiuma, a bolsevista hatalom rendőrpribékjei által az ártatlan Gárdisták százait jogalap nélkül megalázó és fogdákba hurcoló intézkedései tárgyában.

Milyen érdekes az új világképét kereső és meghirdető önjelölt ezt a tényt kifelejti nemzetmentő beszédéből és „keresztes háborút” hirdet a hazánkban éledő, állítólagos szélsőségesség ellen, miközben elfelejtkezik arról, hogy Nemzetünkre nincs nagyobb valódi veszély, mint az általa is képviselt eddigi szélsőséges hatalom tovább gyakorlása.

Honfitársaim, ne hagyjátok magatokat befolyásolni az álságos, mellébeszélő, ígérgető és valamennyiünket örökösen átverő szirénhangoktól!

Mondjátok el mindenkinek, főleg a bizonytalankodóknak, a tanácstalanoknak, az otthonaikból hamarosan százezrével utcára kerülőknek, a milliósnál nagyobb számú tartósan munkát keresőknek, a meglopottaknak, a megalázottaknak, hogy a szívükre hallgassanak, hogy minél többen menjenek el arra az országosan megszervezett több, mint négyezer politikai találkozó valamelyikére, ahol bármilyen lényegi, sorsukat alakító kérdést feltehetnek és hiteles válaszokat kaphatnak a nemzetünkért valódi felelősséget vállaló új, fiatal és valóban hiteles politikai mozgalom, a Jobbik képviselő-jelöltjeitől, akik egyedül rendelkeznek hiteles nemzetmegmentő programmal, a hatalmukat mindenáron folytatni akaró parlamenti pártoktól eltérően.

Hazánk vigyázz, nehogy utolsó esélyként, még egyszer a vörösök lehetőséget kapjanak, ébredő nemzettárasaim vigyázzatok, legyetek büszkék elődeitek honépítőinek évezredes hagyományira, soha többé ne engedjétek vissza a hatalomba a szörnykorszak képviselőit, örököseit!

Adjon az Isten Szebb Jövőt végre Drága Magyar Hazánknak, Nemzetünknek!

Budapest 2010. február 20.

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Reiner Péter: „Új Ember, új világkép”

  1. Teljes mértékben egyetértek és megtisztelő volt önnel kezet fogni tavaly Kerepesen Reiner Úr!
    Remélem közel a szebb jövő!Adja Isten!

  2. Kétségtelen, jó gyomra van, kedves Péter!!Én is néztem úgy Kb 10 másodpercig, a hangjától a falra másztam,forgott a gyomrom,feláltt a hátamon a szőr, stb….

  3. Elégedetten néztem a különleges előadást ! Címet is adtam neki: „Csimáz ugrál a vörös posztón”!
    Hogy miért voltam elégedett?
    Mert ez a volt nemi szőrzetre emlékeztető szakállú lény ordináré módon kisérelt meg elkábítani engem!
    Az a sok képtelenség amit összehordott nem is érdemel egy szót sem. Csak az ahogyan csinálta, bizton állithatom, hogy nincs olyan normális maszop szavazó aki ezután a műélvezet után a csimpázra szavazna.
    Más kérdés a gyarmatosítók által pénzelt „Politikal Capitál „véleménye. Attól tartok az Ő nevüket is nálunk ” Politikai Tökéletlenségre” lehetne változtatni annyira nincs igény rájuk.
    Azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar lakosság döntő többsége tisztában van a komoly változtatások szükségességével és nem érdekli a bohacirkusz mester(házi) idétlensége!
    Sokkal nagyobb sikere lett volna ha szerényen az általuk és szövetségeseik által ellopott nemzeti esélyről beszéltek volna az elkövetők, nem ez a majom. A lejáratásokról mellyeket, különböző álnemzeti cionista vagy lakatosernő (így) barát alakok követtek el izraeli pénzen.
    A lopások, melyet a nemzetközi tőke követett el és a jelenlegi államadósságunkat is meghaladja.
    Véget kell vetni a nemzet rongálásának is!
    Okos nemzetszeretetre kell nevelni a fiataljainkat. Nem szabad az izraeli útmutatásokra odafigyelni!
    Nekünk kell a nemzet ügyeiről dönteni többségi magyaroknak, ez igy demokratikus, ami egyben a kissebbségek terrorjának a megszüntetését is jelenti!
    A bohóckodást a lejáratást hadd csinálják csak veszíteni tunak vele!

  4. Minden szavad igaz Péter!
    Nem láttam,csak un.bejáttszást a show-ból,mert szinte már ott tartok ,hogy tv -t nem nézek -se innen,se onnan,-(inkább olvasok jó könyveket) mert elegem van az agymosásból.Mamár odáig „juttottam,hogy a megalakitása óta hallgatott Lánchid Rádiót is időnként hanyagolom-az elfogultságuk miatt-.Mert mindkét „oldal” elhallgatja az igazságot,és mindkettő fröcsög a gyűlölettől. Pedig egy országban élünk,egy nemzetben kellene gondolkodnunk és mégis! Aki jön-megy emberek között,-mint jómagam-hallhatja,láthatja mi történik körülötte,a saját környezetében.de az „állampolgár” mintegy birka,bemegy egy újabb csapdába,.A közmédiák semmi másra nem jók,csak arra,hogy megvezessék az Istenadta népet. Szóval örülök,hogy nem néztem meg a szinjátékot,-abból ahogy leirtad- jobb is!!!Sok szeretettel üdvözöllek: D.Éva

  5. Még nem késő!
    Fájlalom, hogy a Jobbik programja, ami ugyan letölthető azoknak, akiknek van internet hozzáférésük, pár millió emberhez nem jut el nyomtatott formában. El kellene árasztani az országot több százezer példánnyal, hogy minden faluvégen olvashassa Mari néni, meg Pista bácsi is. A TV csatornákon csak az ország elveszejtőinek (MSZP-Fidesz) a pofáját láttatják, akik egy trágyadombban húsz év alatt összeérlelődött bűnözők halmaza valójában. A Parlament utolsó ülésszakán elárulta rettegését a Jobbiktól, mind a libatolvaj, de a holokamu törvény és a gárda törvény kapcsán való hallgatásukkal a Fidesz is. Egy trágyadombban ül mindkettő mint mondtam, velük szemben szinte felüdülés lenne mindenki számára a Jobbik programjának a böngészése. Állítom, hogy egymillió példány kinyomtatása, és eljuttatása a szavazókhoz, egymillió Jobbikos szavazót jelentene. Minden embernek megtiszteltetés, ha olvashatja a Jobbik nemzetmentő, és a népakarattal azonos célok megvalósítását kitűző, és a jelenlegi parlamenti trágyadombot eltüntető programját. Sokan úgy vannak vele, hogy amivel nem találkoznak, nincs a kezükben, nem látják, az nincs is számukra, és merednek tovább a TV-re, hol csak a trágyadombot láthatják. Én dolgoztam trágyával, és meg lehet szokni a szagát, egyik ilyen, a másik olyan, de mind büdös azért. Ha van, és csak a Jobbiknak van programja, úgy kézzel foghatóvá kell tenni milliók számára. Szerintem egymás kezéből fogják kapkodni, és kézről-kézre adni, és az eddig megtévesztettek végre láthatnák azt az utat, amelyre már húsz éve vágyik minden magyar ember, azt az utat, amelyre a remény és megoldás fényét vetíti ez az egyedülálló tökéletességgel megkomponált program.
    Egy Jobbikos harcostárs.
    Lipót:
    Mesterházi, ez az elborult elméjű, pattogó paprikajancsi, még azt is megígérhetné a többi tetejébe, hogy nyáron mindenkinek fizet a MSZP egy ingyen fagyit. A médiumokban halmozzák az ostobábbnál ostobább ígérteket a Fidesszel együtt, de elfeledkeznek nyilatkozni a politikusbűnözésről, elszámoltatásról, lisszaboni szerződésről, közbiztonságról, a cigány bűnözés felszámolásáról, az izraeli betelepítésekről, de legfőképpen a Szent Korona Tan-ra épülő, évezredes alkotmányunk visszaállításáról. Azokat kell nézniük sajnos a TV-ben,
    akiknek takarodniuk kell az írmagjukkal együtt az ország vezető pozícióiból, akikkel szemben elszámoltatások és büntető felelősségre vonások lesznek foganatosítva, akik már edzhetnék a tenyerüket, hogy bírja majd a sitten a munkát, hogy megdolgozzanak majd a zsíros kenyerükért. A húsz év alatti népirtó, országromboló és eladó, a népet meglopó és kisemmiző, bűnöző politikája nem lesz elfeledve sem a Fidesznek, sem az MSZP-nek, sem a többinek.

  6. „feco0220” nagyon jó a hozzászólásod!!!!
    .Minden szavát „ittam”.
    Gratulálok!
    Igy kell gondolkodni,és cselekedni,ha eljön az idő,és „A Haza fényre derül”!!!!
    Jó egészséget kivánok szeretettel:D.Éva

Hozzászólás a(z) Zsolt bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük