Rablólovagok, bűnözők

Nem tudom, lesz-e valaha rend Magyarországon. Az a katasztrofális pöcegödör állapot, ami országunkat jellemzi, szinte kilátástalannak mutatja a mai helyzetet. Bármerre nézünk, káosz, zűrzavar, fegyelmezetlenség, rablás látható.

Akár a közéletet nézzük, akár a gazdasági viszonyokat és folyamatokat, akár valamelyik ágazatot. Már a tavaszi választások előtt sorra „dőltek ki a csontvázak a szekrényből”, mert mindenütt a bűnözők uralták a terepet.

 

Aki egy rendetlen házban elkezdi a takarítást, rendrakást, először azt sem tudja, hogy hol kezdje, s erős hit kell hozzá, hogy úgy gondolja, lesz még itt egyszer rend. Nincs más, jobb módszer, mint a legsürgősebb helyen elkezdeni a rendcsinálást, a szemét kitakarítását, módszeresen, nagy alapossággal, főleg pedig kitartóan dolgozni abban a reményben, hogy egyszer csak vége lesz, elfogy a szemét, és végre rend és tisztaság lesz a házban. Csak egyet nem szabad tennie annak, aki a munkába belefog: reményvesztetten feladni. S nem szabad félmunkát végezve csak úgy nagyjából takarítani. Mert akkor a kosz, a káosz lassan, de biztosan visszalopakodik.

Hasonló helyzetben van ma a kormány. Talán nem is véletlen, hogy soha nem látott többséget kapott a kormányzásra. Azért, hogy el tudja végezni a nagyon sürgető nagytakarítást. Lehet szidni a kormányt, lehet sipákolni, hogy túl nagy a hatalmuk, de kérdem én, aki ezt teszi, kinek szurkol? A garázda disznóknak, akik szemétdombbá tették a házat, vagy azoknak, akik végre belekezdenek a takarításba?

Nem vagyok jövőbe látó, sem naiv álmodozó, nem ismerem, mi van az ország vezetőinek fejében, de most hamarosan ki fog derülni, hogy tényleg rendet akarnak a házunkban, vagy csak tessék-lássék piszmogással úgy tesznek, mintha takarítanának. Most nem hivatkozhat a kormány semmire. Minden hatalom a kezükben van, s nem azt várjuk tőlük, hogy visszamutogassanak: mi volt, mit tettek a rohadék rablóbanda tagjai, hanem kezdjék el, és végezzék a munkát. Hogy végre rend legyen ebben a valaha (nagyon-nagyon régen) szép napokat megélt országban.

Nekünk pedig az a dolgunk, hogy segítsünk ebben a munkában. Hogyan? – kérdezheti az egyszerű polgár. Két fontos dolgot is tehetünk. Az egyik, hogy feltárjuk, elmondjuk, s nem hagyjuk feledésbe merülni az aljasságokat, visszaéléseket, lopásokat, csalásokat. A másik, hogy rajta tartjuk a szemünket a kormányon, s nem elégszünk meg félmunkával!

Minden szemét kerüljön végleg a szeméttárolóba, megsemmisítőbe (minden bűnöző kerüljön végleg börtönbe, teljes anyagi felelősséggel tetteikért), s a kormány legyen kíméletlen a bűnözőkkel szemben, akárkikről legyen is szó, megalkuvás nélkül. Mi pedig segítsük, támogassuk, és lankadatlanul követeljük az alapos munkát. S ha ehhez a saját táborukból is fel kell áldozniuk némelyeket (akik nyilván szintén összeszennyezték magukat, részesei voltak a káosz okozásának), akkor sem lehetnek elnézők! Ezt kell nekünk is keményen számon kérnünk.

Egyet ne feledjünk: ha most nem használjuk ki a lehetőségünket az ország rendbetételére, akkor nem lesz több esélyünk! Már pedig az életünk, a jövőnk tét!

Az alábbi helyzetelemzés legyen kissé megerősítésre, hogy átérezzük, mi zajlik körülöttünk.

 

Czakó István

 

Rablólovagok pellengéren címmel közölt cikket a Profil című hetilap hétfői száma az Ajka térségében egy héttel ezelőtt történt iszapömlésről.

Bakonyi Zoltán és Tolnay Lajos gyűlölt figurákká váltak Magyarországon, jelképei lettek a rendszerváltás után üzemeket olcsón megvásárló, majd meggazdagodó, de a létesítményeket az évek elteltével sem felújító korrupt üzletembereknek – írta a lap.

Hogyan lehetséges, hogy egy olyan országban, amely hat éve az Európai Unió tagja, biztonsági és környezeti előírásokat ilyen könnyen meg lehet kerülni? – tette fel a kérdést a lap. A trükk sokszor abban is rejlik – válaszolta meg a kérdést a szerző -, hogy munkahelyteremtő vagy környezetvédelmi támogatásokat vesznek fel, az elvárásokat papíron teljesítik és a támogatást „zsebre teszik”.

Hogy az „új alumíniummágnások” hanyagul kezelték a környezetvédelmi kérdéseket, arra az ajkai vállalkozás is példa. Szakértők szerint az egyes kazettákat túlterhelték és hiányoztak a pótlólagos biztonsági intézkedések, minden egyetlen gáttól függött.

A lakosság most azt kérdezi, mi lesz a következő katasztrófa. Összesen 55 millió tonna vörösiszapot tárolnak Magyarországon. Az almásfüzitői és mosonmagyaróvári tározók egyaránt a Duna mellett fekszenek, azoknak a tartalma azonban már beszáradt. Egyes szakértők ezért valószínűtlennek tartanak egy hasonló gátszakadást, a talajvíz- és finompor-szennyezés veszélye azonban ott is fennáll – írta.

A Profil felidézte, hogy a Levegő Munkacsoport négy éve feljelentette a mosonmagyaróvári tározót fenntartó, a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök tulajdonába tartozó MOTIM vállalatot a környezetvédelmi előírások be nem tartása címén, de a vádat ejtették. Az ügyészséget az illetékes környezetvédelmi felügyelet politikai nyomásra félretájékoztatta.

Tolnay Lajos a MAL társtulajdonosa Gyurcsány Ferenc bizalmasának számít.

 

Gyurcsány ellenőrzése alatt 150 millió tűnt el

Nincs nyoma a hivatalos dokumentumokban annak a 150 millió forintnak a Magyar Nemzet cikke szerint, amelyet a Gyurcsány Ferenc ellenőrzése alatt álló konzorciumnak kellett volna befizetnie az ÁPV Rt. kasszájába, amiért nem végezte el időre a mosonmagyaróvári timföldgyár veszélyes hulladéknak minősülő melléktermékének ártalmatlanítását.

Az 1995-ös, eredeti privatizációs kiírásban a pályázók vállalták, hogyha öt éven belül nem temetik be a vörös iszapot, akkor az erre fordítandó összeg 10%-kát, jelen esetben 150 millió forintot, befizetnek az államnak.

 

A timföldgyárat a Gyurcsány Ferenc ellenőrizte konzorcium épp azzal a feltétellel privatizálhatta jó áron, hogy összesen hárommilliárdos ráfordítást vállalt.

A Horn-kormány idején kötött privatizációs szerződésben a munka pontos menetrendjét nem rögzítették, amit a környezetvédelmi tárca illetékese kifogásolt is.

Így Gyurcsányéknak a környezetvédelmi hatóság által jóváhagyott terv szerint kellett azt elvégezniük. A Magyar Nemzet, dokumentumokon alapuló írása szerint, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség többször is kitolta a határidőt. Így az ártalmatlanítást végül 2004-re, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásának évére fejezték be.

Az 1995-ben 200 millió forint nyereséget termelő mosonmagyaróvári timföldgyárat 705 millió forintért privatizálta a Gyurcsány Ferenc ellenőrizte konzorcium. A vételárból 700 millió forint banki kölcsön volt, amelyet az akkor még állami tulajdonú Magyar Hitelbank folyósított. A pénzintézetnek akkoriban Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska volt az elnöke.

(a „Hol a határ” nyomán)

 

Nemzeti InternetFigyelő