Petőfiért! – Az MVSZ válasza a Barikád-ban megjelent rágalmazó írásra

A Barikád július 17-én megjelent száma Bunyevácz Zsuzsanna tollából egy három oldalas írást közölt,Helyzetjelentés a Petőfi-ügyről cím alatt. A cikk megjelentetéséhez Petőfi Sándor hamvai Szibériában történt feltárásának 25. évfordulója szolgáltatta az alkalmat. Mint kiderül, az évforduló csupán ürügy volt ahhoz, hogy bizonyos politikai körök össztüzet nyissanak a Petőfi Sándorral szemben a magyar állam által folytatólagosan elkövetett mulasztására rámutató Magyarok Világszövetségére.

A Bunyevácz-írás, túl számolatlan tévedésén, irány- és arány-tévesztésén, kétségbe vonja az MVSZ legfőbb vezetőiek emberi tisztességét, románozva és szlovákozva belegázol kettőjük emberi méltóságába. Patrubány Miklós levélben tiltakozott Vona Gábornál, a Jobbik elnökénél, és felszólította, hogy kérjen bocsánatot, vagy menessze a lap főszerkesztőjét. Vona Gábor még aznap válaszolt, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Egyben kijelentette, hogy a Jobbik elnökének nincs befolyása arra, hogy a Barikád-ban mi jelenik meg. (?!) Ezt követően jelentkezett Balczó Mátyás szerkesztő, aki elismerte a lap hibáját, és felajánlotta a válaszadás lehetőségét. Az MVSZ elnöke Fuksz Sándort elnökhelyettest, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátorát kérte fel a válasz megírására, amelynek a lap két nappal ezelőtt változtatás és kommentár nélkül helyt adott. Alább közzétesszük Fuksz Sándor válaszlevelét.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Szabad a sajtó!…  – örvendezett Petőfi 1848 március 15-én és joggal, mert egy társadalom csak akkor épülhet és működhet egészségesen, ha nincsenek elzárva annak tagjai elől a hírek csatornái, de még ennél is fontosabb talán, hogy mindenkinek lehetősége legyen saját személyét érintő kérdések ügyében megnyilatkozni. Halmozottan fontos ez a jog akkor, ha alaptalan vád vagy sérelem ér személyeket vagy közösségeket a sajtó fórumain.

A Barikád július 17-I számában hamis és elmarasztaló vádak érték a Magyarok Világszövetségét, annak elnökét és jómagamat Bunyevácz Zsuzsannának “Helyzetjelentés a Petöfi-ügyről” c. írásában. A cikk szerzőjének komoly problémái lehetnek a Magyarok Világszövetségével és annak tevékenységével, mert a világhálón már többször vádolt meg minket teljesen alaptalanul és sértőn, amire egyszer reagáltunk, de miután nem érkezett válasz , elkönyveltük a “javíthatatlanságát”.

Közeledik a Segesvár melletti csata 165-ik évfordulója, ahol nem halt meg Petőfi Sándor. Ködbe veszettnek akarta elhitetni a nemzettel a zsarnok Habsburg dinasztia és mind a mai napig vezeti félre a magyar népet a Magyar Tudományos Akadémia és a rá hivatkozó mindenkori kormányzati adminisztráció.

A Magyarok Világszövetsége elnöksége négy évvel ezelőtt hírdette meg, és Magyarok Világkongresszusa 2012-ben emelte határozatai közé Petőfi Sándor hazai földbe való eltemetésének programját. Az induláskor csak abban voltunk biztosak, hogy nagy költőnk földi maradványainak lennie kell valahol, és ha bizonyítható az azonosság, akkor fel kell ráznunk minden magyar lelkiismeretét, hogy ne tűrje ezt a kegyeletsértő állapotot. Tőle, magától Petőfi Sándortól vettük a figyelmeztető bátorítást és az erőt, hogy ne engedjük magunkat lebeszélni, elrettenteni eme szent feladattól:

„Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sírod? nem tudja senki sem!“

Rákóczi című versében 1848-ban sürgeti a fejedelem földi maradványainak felkutatását, hazahozatalát, amikor ez még ugyanolyan szentségtörésnek számított, mint ma az Ő temetéséről beszélni..( Megérné megvizsgálni, hogy vajon miért maradt ki ez a vers a tankönyveinkből? Tegnap Sátoraljaújhelyen több mint 400 Kárpát-medencéből összegyűlt magyar tanár és diáknak mutattuk be Borzák Tibor:  P. S. – Titkok a barguzini csontváz körül c. könyvét, mikor megkérdeztem, hogy ki ismeri ezt a verset, senki sem jelentkezett.)

Nem tartott sokáig, hogy mi magunk is meggyőződjünk arról, hogy a Barguzinban feltárt sírban Petőfi földi maradványaira bukkantak 1989-ben a Morvai Ferenc által finanszírozott és szervezett expedíció tagjai. Azt az áldozatot és érdemet, hogy ez a csapat a magyar nemzet nevében és a magyar állam helyett „hozta haza” Petőfi Sándort minden alkalommal kihangsúlyoztuk, de megmagyarázhatatlannak értékeltük a hivatalos szervek elterelő, lejárató, akadályozó és halogató taktikáját a temetés dolgában.

A  Magyarok Világszövetsége által létrehozott Petőfi Bizottság keretében megpróbáltuk összegezni és rendszerezni a már ismert bizonyító erejű információkat és dokumentumokat, arra gondolva, hogy ezek újbóli nyilvánossá tétele segít közbeszéd tárgyává tenni a már-már feledésbe merült szibériai legendát,amelyet mi már nem tartottunk legendának. A Morvai Ferenc által vezetett Megamorv Petőfi Bizottság több tagját is – magát Morvai Ferencet is – meghívtuk, hogy segítsék munkánkat, de én magam is személyesen találkoztam szinte mindannyiukkal, hiszen rájöttem, hogy az általuk őrzött emlékek és dokumentumok pótolhatatlan értéket jelentenek nemcsak a mi célkitűzésünk – temetés – dolgában, hanem az egyetemes magyar irodalomtörténetben is. Kardos Lajos – aki tagja volt a barguzini expedíciónak – dokumentumgyűjteménye adott ösztönzést arra, hogy Petőfi-oldalt létesítsünk a Facebook-on, ahol már sok tízezer látogató kap betekintést ebbe a titokzatos-szövevényes ügybe. Szerencsére nemcsak passzív érdeklődőkről beszélhetünk, hanem nagyon fontos hozzászólások, visszaemlékezések, dokumentumok érkeznek – nemcsak a világhálón – hozzánk. Az MVSZ Sajtószolgálatának köszönhetően ma már az egész világot bejárják a Petőfi-hírek. 2012-ben a Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében egyik konferenciát már Petőfi Sándornak szenteltük „Hamvaidnak elhozása végett…”címmel, és 2013 márciusában egy olyan tanácskozást  szerveztünk, ahol sikerült például egymás mellé ültetni a barguzini expedíció azon tagjait is, akik már évek óta nem voltak egymással beszélő viszonyban.

12 pontba foglaltuk össze az általunk akkor legfontosabbnak tartott tényeket, amelyek bizonyítják, hogy a forradalom költője – hála Istennek – nem halt meg Segesvárnál, kapott még 7 évet a jó Istentől, és mi lehetne az utókor feladata ha nem az, hogy megismerje életének utolsó szakaszát és tisztességgel eltemesse Őt a haza földjébe. Ez az érvrendszer természetesen tartalmazta a Morvai vezette expedíció eredményeit is, de ugyanúgy a lengyel száműzöttek tanúságtételét is, ahogy Svígel Ferenc fényképes dokumentumait is, Jozef Hallon, Malacka-i elbeszélései Petőfi sírjáról és az unokával való találkozásról, a munkácsi Pagirjáról, aki nélkül nagy valószínűséggel el sem indult volna az újkori Petőfi-kutatás.

De még nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a résztvevők elfogadták a 12 pontos zárónyilatkozatot, amely új síkra  helyezte a Petőfi-kérdést: Felhívtuk a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét, hogy most már rajta a sor! Az általunk felsorolt közvetett és közvetlen bizonyítékok elégségesek ahhoz, hogy el lehessen temetni Petőfi Sándort.

A Megvannak Petőfi Sándor hamvai – Bizonyítás tizenkét pontban című dokumentum bizonyítja Petőfi szibériai életét és halálát! Ettől a bizonyosságtól egy DNS vizsgálat sem adhat többet.

Az Akadémia cáfolja meg a bizonyítékainkat!

Mivel a mai napig a felkérésünkre nem érkezett válasz, úgy gondoljuk, hogy az MTA nem akar, vagy nem mer állást foglalni. Áder János írásos üzenete Patrubány Miklósnak, miszerint az MVSZ nem teszi jól, ha „barguzini problémával” foglalkozik, arra enged következtetni, hogy a tudomány a politika kelepcéjében vergődik.

 

Mi az igazságot tartjuk mindenek előtt a legfontosabbnak!

Nem fogadjuk el a már idestova 25 éve tartó mellébeszélést és nem hisszük, hogy valakiknek is joguk van Petőfit – most már a hazájában – fogva tartani. „méltó helyen és méltó körülmények között…” – ahogy nyilatkozta Hankó Ildikó, Kiszely István özvegye.

Tisztelt Pörzse Sándor Úr!

Nem én tehetek róla, hogy most egy hosszú felsorolás következik, amelyben Bunyevácz Zsuzsanna minden állítását cáfolom, már amelyiket kell, hiszen több esetben is nem velünk van vitája, csak rosszul értelmezett egyértelmű dolgokat, illetve megpróbált ott is csomót találni, ahol nehéz.

1. Bunyevácz Zsuzsanna felrója nekünk, hogy létrehoztunk egy bizottságot, amely Petőfi Sándor eltemetését tűzte ki célul. Mi ebben a rossz, elvetendő? Hogy már létezett a Megamorv Petőfi Bizottság? Mindig is hangsúlyoztuk annak érdemeit élén Morvai Ferenccel, aki a magyar állami szervek helyett, sokkal többet téve, mint amit a haza megkövetelhetett volna tőle, finanszírozta és szervezte a barguzini feltárást és sikerre vitte azt. Az ő általa vezetett bizottság tagjait – élükön Morvai Ferenccel – meghívtuk a bizottságunkba. Kéri Editet is. Nem helyettesíteni akartuk és nem is akartunk rivalizálni a Megamorv Petőfi Bizottsággal.

2.  Szemünkre veti, hogy az MVSZ-féle bizottság céljai nem egyértelműek. Pedig azok a jelmondatunkból egyenesen következnek. Azért dolgozunk, hogy Petőfi Sándor a haza földjében pihenhesssen.  A két ellentmondásosnak ítélt idézet: „feltárt és kalandos körülmények között elhozott maradványok  kétséget kizáróan Petőfi Sándor földi maradványai“ illetve a „(MVSZ) nem tekinti sem bizonyítottnak, sem lezártnak Petőfi Sándor eltűnésének kérdését“ nem ugyanarról szól. Bunyevácz Zsuzsanna ezt is félreérti.

 3. Valóban nincs kezünkben a csontváz. Ha ott lenne, felajánlanánk a magyar államnak, hogy méltóképpen eltemesse. Ha nem tenné, mi eltemetnénk. A lehető legméltóbb helyre. Szerintünk bőröndökben nincs méltó helyen Petőfi, ahogy azt Kiszely István özvegye állítja. Ettől még a barguzini temető is jobb. Sajnos egyes személyek valóban úgy viselkednek, mintha kisajátíthatnák Petőfi földi maradványait.

 4. Bunyevácz Zsuzsanna foglalkozik a 2013 márciusában kiadott „füzetecskénkkel“  is. Kifogásolja, hogy a a bajkáli történetek felsorolásából apróságként kimaradt Kéri Edit neve, illetve az ő Petőfi Szibériában?! című könyve. A könyvre való hivatkozás valóban hiányzik, aminek az lehet az oka, hogy a kiadvány szerkesztője nem olvasta az említett könyvet, de Kéri Editet legalább ötször említi. Azt a szemünkre vetni, hogy olyan személyek kutatásaira hivatkozunk, akik tagjai voltak az expedíciónak, megmosolyogtató. Felix Wiszniewski, lengyel száműzött, Eliaszov  professzor,aki a múlt század 30-as éveiben talált rá a titokzatos Petrovicsra , a Morokov testvérek már nem éltek az expedíció idején, de  A.V. Tyivanyenko és V.V. Pagirja sem az expedíció szülöttei, fordítva mondható el: ők járultak hozzá – nem magyar állampolgárként – jelentős mértékben annak sikeréhez.

5. „Kétkedve” fogadja Bunyevácz Zsuzsanna az én közlésemet is, amelyben Hallon Jozefet idézem meg Malackáról. Nem a füzetecskéből idéz, hanem egy pontatlan interjúból, amely a Helyi Téma című újságban jelent meg. Ezért lehet zavaró, hogy én első világháborús hadifogollyal beszéltem. Beszélhettem volna, de nem három évvel ezelőtt, ekkor már nagyon öregnek kellett volna lennie, a 70-es években halt meg Hallon Jozef. Az unokájával beszéltem, Michal Hallonnal, aki elmesélte a nagyapa szibériai emlékeit: Vengerszkaja községben volt hadifogoly, ahol egyszer megjelent egy nő és üzenetet küldött Magyarországra, hogy ő Petőfi Sándor leszármazottja. Michal már nem emlékezett, hogy unokát vagy dédunokát mondott-e a nagyapa, a hölgy korára sem. Bunyevácz Zsuzsa – vagy mögötte Kéri Edit – a kétkedését szinte váddá emeli, mintha bűn lenne olyat mondani Petőfi ügyben, amit még ő – ők – nem szentesítettek. „De talán még súlyosabb az, hogy Petőfi barguzini leszármazottai csak 1989-ben, az expedíció hatására jelentkeztek és beszéltek arról, hogy ők a barguzini Kuznyecova és egy ismeretlen száműzött utódai! Tehát azt, hogy a Fuksz által megnevezett 1916-os szibériai hadifogoly találkozott Petőfi leszármazottjával, meglehetősen kétkedve kell fogadnunk.” – írja a cikk szerzője. Miről is van szó? Petőfi unokája (megengedve, hogy dédunoka volt) hosszú utat megtéve – Szibériában nagyok a távolságok – felkeres egy magyar hadifogoly-közösséget, közli velük, hogy ő Petőfi leszármazottja és egyúttal üzen Magyarországra, hogy itt raboskodott a nagyapa. Eltelik hetven év, a barguzini expedíció tagjai találkoznak az ükunokákkal  és Bunyevácz Zsuzsanna azt a következtetést vonja le, hogy az első üzenetet „meglehetősen kétkedve kell fogadnunk”. Fordítva igaz: a két esemény hitelesebbé teszi egymást, hiszen egymástól függetlenül ugyanarra utalnak!

6. Újdonság nélkül – ez a címe a cikk következő fejezetének. Nem tudja Bunyevác Zsuzsa, hiszen azon a filmvetítésen sem volt ott, amelyről bevezetőjében ír. Volt a vetített filmnek egy második része is, amely a 2000-es évek elején készült, tehát nem lehetett 1991-ben újdonság. Karáth Imre, kecskeméti filmes visszament Szibériába is és beszéltette a helyi résztvevőit a 89-es feltárásnak. Itt hangzik el az a vallomás, amely a csontváz női mivoltának keletkezéséről szól. Nagyon hasznos lenne, ha ezt mindenki láthatná.

7. Ami a cári tábornok naplóját illeti, kiderül, hogy ez is expedíciós belügy. Nehéz Mihály fordította le magyarra, az özvegye mutatta be egyik rendezvényünkön, soha nem hivalkodtunk vele, csak felajánlottuk, hogy szívesen kiadjuk, de ehhez állítólag a Megamorv Petőfi Bizottság hozzájárulása kell. Várunk.

8. Matolcsi János szovjetúnióbeli kutatásairól azért adtunk hírt, mert olyan tanú jelentkezett, aki gépelte és postázta a professzor Magyarországra küldött csomagjait, amelyben bizonyító jellegű írások és dokumentumok voltak. Az a tény, hogy a munkahelyén erről ma már semmit sem tudnak, nem meglepő. Több dokumentumról is tudunk, aminek nyoma veszett, vagy nehezen hozzáférhetőek a különböző gyűjteményekben. Ez is a titok része lehet?

9. A dagerrotípia és a Barguzinban feltárt koponya szuperprojekcióját valóban mi készíttettük el egy külföldi intézetben. Ezt, az általunk készíttetett szuperprojekciót elemezve, jelentette ki A.V. Tyivanyenko professzor, a kérdés avatott szakértője idén, április 2-án, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hogy „A munka befejeződött. További vizsgálódásokra ebben az ügyben véleményünk szerint nincsen szükség. Ez a koponya-összehasonlítással szerzett eredmény egyértelműen bizonyítja, hogy Petőfi Sándorról van szó.“  Talán Tyivanyenko professzort is blamálná a sokoldalú Bunyevácz Zsuzsa?

10. A Morvai Ferenc által vezetett Megamorv Petőfi Bizottság és a Magyarok Világszövetsége közötti viszony értékelése is több mint téves. Bunyevácz Zsuzsanna nem ismerheti ezt az együttműködést, torzított formában állítja be az eseményeket és szereplőket.

 Főszerkesztő Úr! Ha Ön vagy valamelyik munkatársa elolvasta Bunyevácz Zsuzsanna cikkét, rá kellett jönnie arra, hogy ennek az írásnak semmi mondanivalója nincs, csak a Magyarok Világszövetségét gyalázza. A „Helyzetjelentés…” csak azt konstatálja, hogy – már húsz éve – nem változott semmi. Az Akadémia véleménye még mindig ugyanaz. Hol van tehát a hír? Hol van tájékoztatni vágyó igyekezet? Hír ugyan nincs, de van két oldal vádaskodás és szánalmas minősítgetés.

Vajon miért nem jutott idejük arra, hogy megkérdezzék a másik felet, mielőtt ország-világ elé tárják ezt a rosszindulatú tévedéshalmazt? Most pár nappal a segesvári csata évfordulójára szervezett rendezvényünk előtt, amelyen el fogjuk mondani, hogy mi történt a Segesvár melletti csatatéren!

 

Pörzse Úr! Ön vezércikkében így ír: “…szinte minden, a nemzetnek nekirontó civil szervezet mögött valamiféle külföldi tőke áll. Lehet, hogy így van. De ki, mi vagy milyen érdek állhat a Magyarok Világszövetségének nekirontó folyóirat mögött?

Fuksz Sándor,

az MVSZ elnökhelyettese,

az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora

MVSZ Sajtószolgálat

NIF

Kapcsolódó: Petőfiért! – Kidőlt MTA-pillér a Petőfi-kutatásban