Pappné Ági – DEVIZAKÁROSULT ÜZENETE ORBÁN VIKTORNAK
EGY “DEVIZAKÁROSULT” BUCSUÜZENETE ORBÁN VIKTORNAK
Én csak annyit szeretnék írni, hogy nagy valószínűséggel a közeljövőben befejezem földi pályafutásomat!
A lakásunkkal együtt elvették az életünket!
A törvények, szabályaik úgy vannak megalkotva, hogy minden visszautat elzárnak!
Nem küzdök tovább, mert nem látom értelmét!
Ebből az “életből” nem kérek!
Közel negyven év munka után, nem megyek az utcára, mert egy rossz /önök által jóváhagyott/ hitelt vettünk fel!
Emberek vagyunk és emberként, emberi módon akarunk élni!
De ez a kormány nem engedi!
Én már öreg vagyok, de a gyerekeimnek el kell innen menni!!!!
Mindent megpróbáltam, de mindenütt csak széttárják a kezüket és nagyon sajnálják, de segíteni nem tudnak!
Én is nagyon sajnálom! Valamikor az Ember volt a legfőbb érték ebben az országban! A család a társadalom alapja!
Most egy kóbor kutya több figyelmet kap, mint egy hajléktalan ember!! /akit a bank és cinkosai tettek azzá/
Csak abban reménykedem, hogy az Isten látja, tudja miért kell nekünk elpusztulni!
Én csak annyit szeretnék írni, hogy nagy valószínűséggel a közeljövőben befejezem földi pályafutásomat!
A lakásunkkal együtt elvették az életünket!
A törvények, szabályaik úgy vannak megalkotva, hogy minden visszautat elzárnak!
Nem küzdök tovább, mert nem látom értelmét!
Ebből az “életből” nem kérek!
Közel negyven év munka után, nem megyek az utcára, mert egy rossz /önök által jóváhagyott/ hitelt vettünk fel!
Emberek vagyunk és emberként, emberi módon akarunk élni!
De ez a kormány nem engedi!
Én már öreg vagyok, de a gyerekeimnek el kell innen menni!!!!
Mindent megpróbáltam, de mindenütt csak széttárják a kezüket és nagyon sajnálják, de segíteni nem tudnak!
Én is nagyon sajnálom! Valamikor az Ember volt a legfőbb érték ebben az országban! A család a társadalom alapja!
Most egy kóbor kutya több figyelmet kap, mint egy hajléktalan ember!! /akit a bank és cinkosai tettek azzá/
Csak abban reménykedem, hogy az Isten látja, tudja miért kell nekünk elpusztulni!
Ezt a levelet továbbítom egy-két megfelelő helyre, ne higgye senki, hogy ok nélkül hóbortból vagy kalandvágyból dobom el az életemet!
Remélem egyszer mindenki, aki ezért így vagy úgy felelős, megkapja büntetését!
Romokban az ország és romokban vannak benne az emberek!
Pappné Ági
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Meg lehet valahogy akadályozni a nagyobb tragédiát, mert Orbánra egy fuldokló nem számíthat.
HA ORBÁN VIKTOR VETTE FEL A DEVIZÁT ÉS NEKED KELL FIZETNI AKKOR IGAZAD VAN >SZERINTEM NEM TARTOTT PISZTOLYT A FEJEDHEZ SENKI HOGY VEDD FEL !!!! AKKOR VISZONT NINCS IGAZAD !!!! ISTEN VELED !!!
BERECZ JÓZSEF
igen CSESZDMEG A KISZTITKÁROK VETTÉK FEL A DEVIZÁT ÉS MILLIÁRDOSOK LETTEK BELŐLE ÉS HOLD UDVARA IS
– AMÍG MINKET KISEMMIZTEK – IDEGENEK ADTAK MINDENT – SE NORMÁLIS BÉR SE NORMÁLIS NYUGDÍJ SE SEMMI – MERT AZT IS ELLOPTÁK A DEVIZÁVAL – LASSÚ HALÁLRA ÍTÉLTEK BENNÜNK E TRÜKKEL IS!
HA NEM ÉRTED KÜLDJ EMAILT NEKEM ÉS ADOK ANYAGOT HOGY MEGÉRTSD!
VÉGTELEN TÜRELEMMEL ID. KISS LÁSZLÓ
Nem irom hogy Tisztelt,(Berecz József)-mert aki igy gondolkodik,és osztja a nagy észt,annak nem “jár” a Tisztelet!!!! Nagyon erősen SZÉGYELLJE MAGÁT,és bölcsebben tette volna,ha hallgat és megtartja a véleményét! Nem kivánom,hogy valaha is oda jusson,ahová a levél irója,csak arra kérem,hogy az Ön “lelkületével” ISTEN NEVÉT NE VEGYE (mocskos) SZÁJÁRA! Nekem soha nem volt tartozásom senkivel szemben-mert nem voltam RÁSZORÚLVA!!!,de nem itélem el azokat,akik szerettek volna emberhez méltóan élni,és egy kis otthont biztositani családjuk számára,mert ettől ember az ember!!!Kérem a levél iróját,hogy SOHA NE ADJA FEL!!!!BIZTOS VAGYOK BENNE,HOGY VAN KIÚT A KILÁTÁSTALANSÁGBÓL!!!Sok ERŐT ÉS HITET KIVÁNOK!!!!!,mert a HIT mindig SEGITS-ÉG!!!!
Az a baj, hogy ilyen szemét, ostoba ember sok van ebben az országban, mint Ön tisztelt Berecz József!
Ezért tartunk itt a nagy hazugságokban majdnem mindenben egy utolsó országként, mert ilyen emberek között kell a többségnek élni, akinek a maga érdekén kívül mások halála is hidegen hagyja.
Erre lehet mondani, hogy fasiszta. Isten óvjon mindenkit, hogy ilyen emberrel kelljen találkoznia.
Bár neked mondhatnám, hogy “Isten veled”, te lelketlen idióta!
Szégyeld magad! De a Jó Isten fizesse meg neked ezt a mérhetetlen hülye hozzállásodat!
Berecz József
facebook.com/app_scoped_user_id/1724205494481807x
berecz008@gmail.com
62.201.87.239
Ez az IP szám Budapest X. ker-böl származik!
Köszönjük, de lehet, hogy egy külön betűt nem érdemel meg egy ilyen ember. De az jól eső érzéssel töltött el, hogy ezeken az oldalakon van sok olyan olvasónk, akikből még nem veszett ki az emberiség, hiába akarja az Orbán, hogy így legyen.
És remélem, hogy Ági is olvassa, és megfogadta sokunk tanácsát, hogy a legértékesebbet ne dobja el magától, akármilyen romlott már a társadalom egy része.
Az Isten szerelmére kérlek, ne tedd, mert ezzel is az ő malmukra hajtod a vizet! Tudod a víz amely éltet!
Kapaszkodj az utolsó szalmaszálba, addig se élteted ezt a mocskos féreg kommunista zsidót, ki röhög rajtad ha szenvedésed látja!
Lassú halálra ítéltek bennünk, mérgeznek fentről, lentről, magyar fajunk végleges elpusztításáig, halálos ellenségünk faja , a talmudista!
Mit tegyek, ha már nem bírom tovább száll ki belőled a sóhaj – fohász, kérd és magadnak parancsolj !
Az ért sem – nem ölöm meg magam, leszek gombostű e mocsok féreg zsidó gatyájában és állandóan bökdösöm, nem hagyom békén soha sem!
Túlélem, mert tudom, hogy sóhajom meghallgatást nyert kint – fent a hatalmas univerzumban, ahol a sejtemlékezet mindig segít engem!
Magyar vagyok, mert e honban születtem, ez a bölcsőm és küzdök érte, életemet nem önnönmagam által dobom el- ha nem harcolva élesben a küzdő téren!
Tudd ma már nem röhög olyan serényen – nem hülye látja érzékeli a világméretű népek nemzetek lázadását! Értsd ő az agresszor hirdeti a békét, neked altatásra!
Ezért látod kilátástalannak a helyzeted – mert azt látatja veled! Ha egyszer majd olvasod e levelet, jusson eszedbe a képzelet!
Mert nekünk van képünk mind arról, ami eddig történt, és történni fog, mert átéltük és bennünk van, ezért fáj nekünk, és szomorúak vagyunk!
De azt is tudjuk, hogy az eső után jön a napsütés, a meleg a fény! Az éjszaka sötétje után a felkelés a fény, melynek embere vagyunk és segítünk, oktatunk és gyógyítunk, ezért a parancs ne dobd el tudásod!
végtelen türelemmel – motivált a cikk erre az írásomra – címet még nem adtam neki – majd kitalálom és megírom—
id. Kiss László
KÉRLEK ISMERETLEN KÜLDJÉTEK EL ÁGINAK HA MÉG NEM KÉSŐ!
Kedves Ági! Ne tedd meg! Kérlek, ne tedd meg! Vannak érző lelkű emberek, akiktől számíthatsz segítségre.Tapasztalatból írom, nem levegőbe beszélek!
“Isten veled ?
Berecz féléknek ! Az ilyen szellemi és lelki toprongyok juttatták ide az országot ahol van ! Ez a fajta szellemi és erkölcsi színvonal van hatalmon,ami aztán kéjes élvezettel rúg bele az EMBERBE. Neki fogalma sincs arról,hogy mit jelent EMBERNEK lenni ! Arra születni kell !Az e féléknek semmi sem szent,csak a saját parazita élete(?). Azon kívül,hogy foglalja a helyet az arra érdemesek elől,hizlalja hitvány testét, osztja azt az ökörséget, amit hűséges csahosként a fejébe öntöttek tölcsérrel,és még büszke is magára. Az ilyenek( ?) ha volt hitele,kisakkozta azt is, mint hűséges káder. Az e félélékre szokták mondani az “idősebbek,hogy azt sem érdemli meg,hogy a nap süssön rá !
Bizakodom,hogy eljön az életébe az a pillanat,amikor majd eszébe fog jutni az a mondat,amit másnak kívánt !
” a büszke embert még az életében megbüntetem,erre szavamat adom ! Abból a Könyvből, melyet az e félék tűzre vetnek.
Az ismerősöm amikor felvette a hitelt , nagyon elvolt magával , miután kiszámolta a nyereségét , akkor még semmi gondja nem volt a miniszterelnök úrral ., így megtalálták most , hát csak rajta , csak kiderül a valóság , ki is az aki önző módon gondolkodik –és él —
szekelyse50! Ez egy eléggé keresztényietlen röffenés volt. En is szinte felvettem ilyen svájci frankos hitelt. Csak az ingatlan eladok becstelenségén múlott, hogy nem vettem fel. Ez volt 2007 tavaszán. Ekkor kezdődött az európai gazdasági krízis. 2009 nyarán már munkanélkülinek jelentkeztem. Hol látsz te itt hatalmas nyereséget. A kölcsönt a banknak vissza kell adni! Érthetetlen számomra, pedig üzemgazdálkodás lenne a második diplomám, hogy miért adnak egy országban a bankok egy másik ország valutájához kapcsolt hitelt.
Szóval, szekelyse50, kárörvendezni több tízezer honfitársunk nyomorúságán sose tartozott a pozitív emberi tulajdonságok közé!
Tisztelt Trasyadmin! Nem adtak “egy másik ország valutájához kapcsolt hitelt”. Azt mondták a szerződésekben, hogy “tegyünk úgy, mintha másik ország valutájában vennéd fel a hitelt”.
Ez az egyik ok, ami miatt az egész elmélet a hitelintézeti törvény több pontját is sérti dr Varga István szerint.
A kormány (a sárga is és a vörös is) a törvénytelenséget védi.
székelyse50 szégyellje magát. Az ismerőse se lehet egy becsületes, jólelkű ember. De ez nem jelentheti azt, hogy az elkért kölcsönök három-négyszeresét kell visszafizetni a bankoknak, és ezt az ország kormányai hagyják.
Az ilyen kormányok nélkül csak jobban járna az ország akkor is, ha nem volna helyettük senki sem, annyi kárt okoztak már.
” a devizahitelesek ügye, jogilag, emberileg, megmagyarázhatatlan! Előre eltervezett,szándékos kész átverés áldozata lett,több millió ember. Azok a jogászok(?) akik ezt szentesítették,cinkosságot vállaltak a Magyarok tönkretételén. A világon semmivel nem magyarázható,hogy több mint a duplájára nőtt a felvett hiteltartozás! Csak spekulációval! Egy gazdaság sem nőtt,vagy csökkent ez idő alatt ennyivel. És mint mindig,a “kisember az áldozat. A bankok,kormányok meg röhögnek,kéz,kezet mos.
T.baumag1!
“teljesen igaza van.