Összeomlóban a Tisza hátországa, a vártnál jóval kevesebben mentek el a tiszás aktivisták szombati találkozójára
A tiszás aktivisták szombati találkozójára a Magyar Péter által hazudott 1500 önkéntes helyett csak néhány százan mentek el az egész országból – írta meg a Magyar Nemzet. Nem ez volt az első eset, úgy tűnik Magyar Péter viselkedésének köszönhetően a nyár végére megroppant a Tisza párt gerincét alkotó aktivista bázis – teszi hozzá a portál.
Magyar Péter nem hajlandó tudomásul venni, hogy egyre kevesebben kíváncsiak rá, és nő a lemorzsolódás az aktivisták között is – mondta el lapunk egyik, a Tisza Pártot alaposan ismerő informátora. A Tisza Párt belső ügyeire rálátó személy szerint a szombati aktivista találkozó hatalmas kudarc volt, ugyanakkor az online térben továbbra is úgy tesz Magyar Péter, mintha minden rendben lenne.
Azt írta Magyar Péter, hogy 1500 önkéntessel találkozott Felsőörsön. A valóság azonban az, hogyha háromszázan voltunk, akkor már sokat mondok
– jelentette ki az informátor. Hozzátette, nem légből kapott volt az 1500-as szám, ugyanis ennyi emberre számítottak a szervezők.
A valóság lesújtó volt többeknek is, akikkel beszéltem, többen gyakorlatilag nem akartak hinni a szemüknek. Mások pedig kritizálták Magyar Pétert, amiért a közösségi médiában finoman szólva is túlzott a megjelentek számával kapcsolatban
– jelentette ki az illető.
Rákérdeztünk a mesterséges intelligenciánál
A szombati, Felsőörsön tartott aktivista gyűlésről Magyar Péter közzétett egy képet, amelyen a megjelentek tömegét akarta demonstrálni. Ezt a fényképet töltöttük fel a ChatGPT-be, és mindössze annyit kérdeztünk, a véleménye szerint hány ember található a képen.

Az eredmény, mint az a mellékelt képen is látszik, megdöbbentő. Ugyanis a ChatGPT szerint sem lehetett 200-210 embernél több a feltöltött képen. Mindeközben Magyar Péter 1500 megjelentről beszélt a posztjában.
Nem ez volt a nap egyetlen kudarca
Az 56 ezres Veszprémben mindössze néhány százan hallgatták meg a tiszás politikust szombaton.
„Magyar Péterre már a nagyvárosokban is egyre kevesebben kíváncsiak, amióta kiszivárogtak az adóemelési tervei. Az 56 ezres Veszprémben is csupán pár százan hallgatják, ezeknek is a nagy része máshonnan odautaztatott pártaktivista”
– írta a közösségi oldalára feltöltött fotójához Deák Dániel.
Az elemző hozzátette, hogy nem a rendezvény kezdete előtt készült a kép, hiszen látszik kinagyítva, hogy már a színpadon áll Magyar Péter.
Szombaton Pápán is járt Magyar Péter. Az ottani rendezvényét fél óra késéssel kezdte, de előadása közben kiderült, hogy azt sem tudja, merre jár. Beszédében ugyanis többször Győr-Moson Sopron vármegye lakóiként köszöntötte hallgatóságát,
holott Pápa Veszprém vármegyében van.
Egyébként ebben a városban mindössze százötvenen hallgatták a beszédét, többségük feltehetően ott is utaztatott pártaktivista lehetett.
A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható.
Kiemelt képen: Magyar Péter / Fotó: Hatlaczki Balázs – Magyar Nemzet
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













Az elkeseredett ellenzék (16 év összes választásának elvesztése) kiábrándult a vezetőiből, és most úgy érzi, hogy az irigyelt Fidesztől sikerült leigazolni valakit. Csak ez nem „valaki”. Ez egy senki. Amúgy meg nincsenek csodák. Valóban sok dologra kellene pénz, de ezt csak úgy lehet előteremteni, ha valahonnan elvesszük, vagy adóemelésből.