Orbán Viktor: „A nyugat háborúban áll Oroszországgal” – (Rod Dreher írása)

Vélemények egy őszinte megbeszélés kapcsán a háborúellenes magyar miniszterelnökkel, aki arra figyelmeztet, hogy az összeütközés könnyen válhat sokkal súlyosabbá.

Újra megtörtént. Ez az este volt a harmadik alkalom, hogy egy kis csoportos ülésen voltam a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral. A résztvevő újságíróknak és kiadóknak mondtam, hogy nagy hatással lesz rájuk ez a fickó, mert nem fogják elhinni, mennyire különbözik attól, ahogy a nyugati sajtóban bemutatják. Éles eszű, tréfás, ragyogó és nagyon magabiztos. Nem rajzanak körötte sajtós munkatársak és egészen addig nem vigyáz a szavaira, amíg semmitmondóvá nem válnának. Valóban érdekes. Előzőleg, a konferencián, mondtam a népségnek, akiket meghívtak a későbbi találkozóra a miniszterelnökkel: „Nem fogjátok elhinni, hogy ilyen a világ egyik vezetője.”

Amint lenni szokott, az esemény után el voltak képedve. Orbán két órát töltött velünk és minden kérdésükre válaszolt – még egy lengyel újságíró nagyon nehéz kérdéseire is – és látszott, hogy élvezi. Személyesen sosem voltam Bill Clinton környezetében, de róla olvastam, hogy a természeténél fogva volt igazi politikus – ez legalább annyira igaz Orbán Viktorra. Tavaly beszélgettem egy fideszes politikussal a miniszterelnökről, aki azt mondta, hogy ebben az országban nincs még egy politikus, aki a csúcsszintű stratégiai tervezésből el tud menni egy termelői piacra, hogy vidéki emberekkel beszéljen és egészen hiteles legyen mindkét helyen. Elhiszem neki. Ha többször szerepelne az Egyesük Államokban a TV-ben, az emberek képe Magyarországról teljesen más lenne.

Egy példa, hogy mennyire politikus természetű. A két órás ülésünk vége felé megemlítette, hogy szerda van, az a nap, amelyet személyes olvasásra tart fönn. Egy újságíró megkérdezte, hogy mit olvas most. Megemlített néhány könyvet, amelyek egyike John Biden életrajzának volt a fordítása. Mondta, hogy tudni akart valamit az amerikai elnökről. Hozzátette, hogy Biden nem a kedvenc politika vezetője, de ő valóban csodálja az ember politikai következetességét, különösen azt, ahogyan visszaverekedte magát, miután az első felesége gépkocsibalesetben meghalt. Világos volt, hogy Orbán valójában így is gondolta. Olyan volt, mint egy öreg tábornok, aki jelezte a csodálatát valaki iránt, aki a másik oldalon volt, csak azért, mert talált a másik ember jellemében valami csodálni valót. Ilyen jellegű ítéletalkotásra csak olyan valaki képes, aki hosszú ideig volt benn a politikában.

A miniszterelnök két órát töltött el nagyjából tizenötünkkel. Az amerikaiak között volt Sohrab Ahmari, Gladden Pappin, az European Conservative szerkesztője, Mario Fantini, és a Spectator amerikai szerkesztője, Zack Christenson. Orbán minden kérdésre válaszolt, amit csak kérdeztünk és valószínűleg folytatta volna, ha nem kellett volna az értekezlet ebédjére mennünk. Sosem láttam még politikust, aki ilyen bensőségesen szereti, amit csinál. Orbán annyira őszinte volt, hogy néhányszor megkérdeztem az egyik segítőjét, hogy ez vagy az valóban a műsoron volt-e. Csak két- vagy háromszor tért le a tárgyról, amikor röviden véleményezett bizonyos közszereplőket.

A nagy kérdések az orosz-ukrán háború körül forogtak. Orbán kecske a NATO birkák között. Ténylegesen a kezdetektől keményen törekedett a tűzszünetre és a békés rendezésre – nem az oroszok iránti valamiféle különleges szeretetből, hanem a Magyarország és Európa sorsa miatti aggodalomból. Hamisan rágalmazták, mint Putyin bűnsegédjét, de teljesen tisztán látszott, hogy rá sem tesz.

Orbán azt mondta, hogy a nyugatnak meg kell értenie, hogy Putyin nem engedheti meg, hogy veszítsen, és nem is fog veszíteni, mert jövőre készül az újraválasztásra és nem indulhat olyan elnökként, aki elvesztette a háborút. Ami még több, Oroszország nem engedheti meg, hogy a NATO jelen legyen Ukrajnában. Rég elszállt az idő,amikor Oroszország képes lehetett volna Ukrajnát elfoglalni vagy egy baráti kormányt létrehozni. Ha Oroszország gyors győzelmet ért volna el, lehetséges lett volna, de most reménytelen. Ezért, mondta Orbán, hogy Oroszország célja, hogy Ukrajnát kormányozhatatlan ronccsá tegye, hogy a nyugatnak ne kelljen, mint valami díj. E tekintetben már sikerrel jártak. „Mára Afganisztánná vált,” mondta. „Senki földje.”

A nyugat nem érti, hogy Ukrajnában az idő Oroszország mellett van. Oroszország hatalmas és óriási hadsereget tud mozgósítani. Ukrajnában már elfogynak a katonák. Mi lesz, ha ez megtörténik?

„Nagy-nagy bajban vagyunk”, mondta a nyugatról. Ha Oroszország közeledő tavaszi támadása sikeresnek bizonyul, akkor a NATO országok szembesülnek a kérdéssel, hogy küldjenek-e katonákat Ukrajnáért harcolni. Orbán úgy véli, hogy ez nem olyasvalami, ami az amerikaiakat érdekli, de egyre nagyobb számú olyan európai szembesül ezzel, akiknek az országa a pusztulásnak néz elébe, ha a háború továbbterjed.

Tényleg? NATO katonák oroszokkal harcolva Ukrajnában?

Igen, mondta Orbán. Ma ez őrültségnek hangzik,

„de ha az ember megnézi a folyamatot, hogy miképp jutottunk mára ide, nem lehet kizárni”.

A Nyugat háborúban áll Oroszországgal. Ez a valóság,”

– mondta.

„Minden nappal tovább lépünk ez irányba”.

Csak az érthetőség kedvéért, ami egyértelmű volt a vita összefüggéseiből, Orbán Viktor nem akarja, hogy a nyugat háborúba lépjen Oroszországgal. Ő a békét erőlteti, mégpedig a kezdetektől fogva, mert – ahogy mondja – senki sem nyer ebből a háborúból. De – ahogy mondja – túl sok nyugati becsapja magát afelől, hogy a valóságban mi történik – és mi történhet. A nyugat gondolhatja, hogy nem áll háborúban Oroszországgal, de egyre több és több fegyver küldésével és egyre közelebb kerülve a tényleges katonai beavatkozáshoz, a nyugati vezetők rendkívül veszélyes játékot folytatnak magukkal, az oroszokkal és a nyugati köznéppel. Egy újságíró megkérdezte a miniszterelnököt, hogy gondolja-e, hogy a háború atomháborúvá válhat. „Nem tudom kizárni, hogy használni fogják” – mondta az atombombáról. Megmagyarázta, hogy taktikai, harctéri atombombáról beszélt, nem Varsó és Berlin feletti gombafelhőkről – „de még ezt sem tudom kizárni”. Ha Ukrajna a nyugati fegyverek segítségével eljut odáig, hogy a határon orosz területre lép át, akkor a világ jövője olyan ragyogó lesz, hogy a nyugatnak fényellenzőt kell használnia.

Valaki rámutatott, hogy az oroszoknak eddig siralmas volt a harctéri teljesítményük. Igen, mondta Orbán, ez igaz. De ha megnézik az orosz történelmet, háborúban mindig ez történik velük. Gyengén kezdenek, de egy idő után rájönnek a dolgokra és akkor nehéz megállítani őket. Ő azt várja, hogy most is ez lesz helyzet. Azt is említette az ülés kezdetén, hogy Oroszország szövetségbe taszítása Iránnal különlegesen veszélyes Izraelre és kifejezte a reményét, hogy az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanyahu, akinek a felnőtt fia az asztalnál ült, békeszerző lehetne Oroszország és Ukrajna között. Noha Ukrajna meglepő sikereket is ért el Oroszországgal szemben, hosszú távon – mondta Orbán – nem nagyon látja, hogy mi, nyugaton a győztes oldalon vagyunk, különösen ha Oroszország gyártási képességeit is figyelembe vesszük.

Orbán beszélt arról, hogy 27 európai uniós vezető között az ukrajnai háborúra vonatkozó politikában ő a magányos másképp gondolkodó. Azt mondta, hogy ez nagyon idegesítő, mert vezető társai nem akarják megvitatni, hogy okos dolog-e ez a háború. Miért nem?

„Nem tudják, hogy kicsodák is ők”

– mondta őszintén.

Elmagyarázta, hogyha az ember megkérdezné őket, hogy határozzák meg magukat a háború vonatkozásában, az mondanák, hogy én egy olyan ország vezetője vagyok, amely a történelem jó oldalán áll. Ez a meggyőződés, Washington kemény nyomása és a „liberális sajtótól való félelem” ami befolyásolja a gondolkodásukat – nem annak a megfontolása, hogy mi áll legjobban az országuk érdekében. Orbán mondta, hogy a saját szerepét, mint Magyarország megválasztott vezetőjéét abban látja, hogy segítse a népét azoknak a kihívásoknak a kezelésében, amelyekkel ma néz szembe és felkészítse a jövő kihívásaira. „De én volnék az egyetlen egy aki ílymódon értelmezi a feladatát. Azt mondta, ha ő (Orbán) javasolná, hogy Európának arra van szüksége, hogy visszatérjen a keresztény gyökereihez, Macron ellenkezne és liberális ideológiai stratégiát javasolna. A többi európai vezető számára a kérdés ostobának tűnne.

(Látják, ez az egyik ok, amiért engem idegesít ahogy a nyugati sajtó bemutatja Orbánt. Még ha nem állhatod is a politikáját, az ember mély. Keményen gondolkodik ezeken, a távlatos tervek és elvek szintjén.)

Orbán tett egy kihegyezett és csípős megjegyzést a németek háborús szerepéről:

„A németek azért szenvednek, mert tudják mi a nemzeti érdekük, de nem képesek kimondani.”

Arra gondolt, hogy a német vezetőség tudja, hogy semmi köze az Oroszország elleni háborúhoz, de valamilyen okból képtelen nemet mondani Washingtonnak.

Valaki felvetette egy oroszországi államcsíny lehetőségét, amely elmozdítaná Putyint. Orbán határozottan válaszol, hogy Putyin követésére senki sincs a sorban, aki ne volna harciasabb. Ez semmit sem oldana meg.

Az est elemzéseinek az egyik legérdekesebb része volt, amikor a jelenlévő európaiak egyike a magyar és az európai uniós kormányzat közötti éles megosztottságról kérdezte a miniszterelnököt. Ő simán elismerte, hogy széles hasadék van Budapest és Brüsszel között. Miért? Ennek oka az ő versengő eszményeik alapvető különbségében van a tekintetben, hogy mi az emberi lény – beleértve azt is, hogy miért van a társadalom.

Ezért állnak olyan távol a dzsender ideológiában, mondta. Vagy vegyük, példaképpen, a bevándorlást. Azt mondta, hogy a legtöbb EU-s ország felteszi magának a kérdést:

„Hogyan tudunk együtt élni egy nagy, bevándorló muszlim kisebbséggel?”

Orbán:

„Mi Magyarországgal szemben a kihívás? Nem az, hogy föl kell tenni az együttélés kérdését.”

Azt mondta, hogy Magyarországon nincs iszlám bevándorlás és ezt így kívánja tartani. Természetesen az EU liberálisai ezt bigottságnak tekintik. De Magyarországnak nem kell foglalkoznia a sokféleség áldásaival, amivel Spanyolországnak kell ma szembenéznie.

A spanyol rendőrég szerdán megszállta egy fiatal marokkói otthonát és letartóztatta két katolikus templomban az előző éjszaka elkövetett bozótvágó késes támadás miatt, amelynek során egy templomi alkalmazott meghalt és egy pap megsebesült Algecirasban, egy déli városban.

A Nemzeti Bíróság bírója által vezetett rendőrségi nyomozás a szerdai erőszakot lehetséges terrorcselekménynek tekinti. A gyanúsítottról feltételezik, hogy egyedül cselekedett.

„A nyomozás azon észszerű feltételezés mentén folyik, hogy terrorista esetről lehet szó, de még csak a kezdeti szakaszban vagyunk, ezért még minden lehetőség nyitott”

– mondta Fernando Grande-Marlaska, a spanyol belügyminiszter, miután a rendőrség végzett a gyanúsított otthonának az átvizsgálásával.

A gyanúsított marokkói állampolgár, bűnügyi nyilvántartásban „sem Spanyolországban, sem más országokban” nem szerepel, mondta a spanyol belügyminiszter. Lehetséges szélsőséges cselekmények miatt sem volt a hatóságok „radarján” – tette hozzá Grande-Marlaska.

A hatóságok megállapították a személyazonosságát, 25 éves, Yassine Kanjaa, ahogy a Spanyol Nemzeti Rendőrségnek egy, az esettel közvetlen ismeretekkel rendelkező tisztviselője mondta az Associated Press-nek a névtelenség feltételével, ahogy azt a rendőrségi politika előírja.

Orbán azt mondta, hogy neki személyesen fáj Magyarországot az EU-ban látni, az erőszakoskodásának kitéve, de az nem kérdéses, Magyarország az EU-ban fog maradni, mert a gazdasági sikeressége múlik ezen. Mégis nehéz elfogadni, hogy az EU vezetősége mindenfelől támadja. Orbán meglátása az, hogy bármily nehéz neki személyesen az EU bürokráciával foglalkozni, meg kell tenni, mert ez Magyarország nemzeti érdeke.

„Minden, ami rossz volt az európai történelem utolsó 30 évében, Brüsszelben gyökerezik”

– mondta. Be kell sározniuk Magyarországot, mert ha Magyarország bármiben sikeres, gyanússá teszi az EU politikáját és ideológiáját.

„Nem könnyű nekem odamenni és mindenben a rossznak lenni”

– mondta a Brüsszellel való rögös viszonyáról. Orbán mondta, hogyha az ember olyasfajta politikus akar lenni, akiben megvan, ami ahhoz kell, hogy szembe szálljon velük, acél gerincre van szüksége és arra kell jobban figyelnie, amit a szavazóik mondanak, nem arra amit az ellenfelei gondolnak róla.

Szerinte a sikeres konzervatív vezetőknek jóval a választások előtt szövetséget kell építeniük a különböző szavazó táborok között és meggyőzni őket arról, hogy a vezető győzelme az ő győzelmük is lesz. Azt mondta, hogy az ember nem lehet félénk, óvatos és számítgató, hanem inkább merész és meggyőződéssel vezessen. Emellett támogatásokat kell szerezni gazdag konzervatívoktól, kik készek különböző kezdeményezésekbe befektetni, mint médiahálózatok építése. Emellett be kell vonni a konzervatív értelmiségieket, meggyőzve őket arról, hogy a változások, amiket az ember akar „mélyek”.

Orbán azt mondta, hogy a 2010-es választások alkalmával, amikor hatalomra került, megértette, hogy a magyar nép belebetegedett és belefáradt a baloldalba. Azt mondta, hogy a Fidesz egy egyszavas jelszóval indult: „Elég!”

Megkérdeztem a miniszterelnököt, aki református, abbeli meggyőződéséről, mely szerint a nyugati kultúra megújulása a keresztény hit feltámadásától függ.

„A kereszténységet nem lehet politikával feléleszteni”

– mondta, hozzátéve, hogy a hit végső soron az egyén szívbéli megtéréséről szól.

Ezért, tette hozzá, ha a keresztények nem ébrednek föl és nem állnak ellen az őket elmosó kulturális irányzatnak, akkor a hit el fog tűnni.

„A legnagyobb remény most az ortodoxia”

– mondta.

„Ők nem vitáznak, hanem hisznek. Mi (protestánsok és katolikusok) állandóan vitázunk.”

Orbán odáig ment, hogy az ortodox keresztényeket nyugaton a kereszténység „legfontosabb tartalékainak” nevezte vallásos alapjai visszaszerzésében. (Később megkérdeztem a miniszterelnököt: „Tudta, hogy én ortodox vagyok?” Kikerekedtek a szemei. „Ön az?Azt gondoltam, hogy katolikus.”)

A magyarországi vallásos élet szomorú állapotáról, ahol viszonylag kevés ember jár templomba, azt mondta a miniszterelnök: „Nincs semmiféle illúziónk a tekintetben, hogy milyen állapotban vagyunk.” Mégis, ha Európa meg akar maradni, vissza kell térnie a hithez, amely létrehozta azt a szent rendet amelyre a civilizációja felépült – mondja Orbán Viktor.

„Az én megállapításom az, hogy az a társadalmi rend, amely az elmúlt harminc évben kiépült, teljesen ellentmond az emberi természetnek”

– mondta. „Össze kell omlania, remélhetőleg nem valami Armageddon formájában”.

Ha a dzsender ideológia uralmának és a progresszív elmebetegségek egyéb megnyilvánulásainak gyorsan véget vetünk, akkor „a hagyományhoz való visszatérés sokkal gyorsabb lesz, mint képzelnénk. De először politikailag kell megsemmisítenünk.”

Folytatva a vallás és politika áthatásával Orbán azt mondta, hogy nem érti, hogy lehet valaki konzervatív politikus anélkül, hogy igazi hívő személyiség volna. Nem véletlen – mondta –, hogy Európában Magyarország, Szlovákia és Lengyelország vezetik a harcot a hagyományos értékek védelmében. Ők Európának az a része, amelyre kevésbé hatott a bomlasztó modernség.

A miniszterelnök politikai főtanácsadója, Orbán Balázs (nem rokonok) közbeszólt: „Hit nélkül a politika nagyon ijesztő. Ha az embernek nincs hite, akkor a földön akarja megteremteni a mennyországot.”

A miniszterelnök mondta, hogy a politikusok biztosíthatnak a népnek jobb anyagi létet, de nem az ő dolguk, hogy boldoggá tegyék őket.

Röviden beszéltünk XVI. Benedek iránti tiszteletének a kifejezésére tett római útjáról a korábbi pápa halottvirrasztása alkalmából. Orbán azt mondta, hogy a magyar reformátusok elismerik, hogy a katolicizmus alapvető fontosságú a kereszténység jövője szempontjából és ha a Katolikus Egyház gyenge, az minden keresztény számára rossz. Visszatért a vallásos újjászületés fontosságára a kulturális újjászületés érdekében és ezért van az – mondta –, hogy szeret vallási vezetőket meglátogatni, bárhová utazik.

Az ülés végül azzal fejeződött be, hogy Orbán kivezette a társaságot a teraszra, amelyről áttekinthető az alant fekvő város. A hivatala egy régi karmelita kolostorban van, amelyből elbűvölő kilátás nyílik a Duna gyöngyszemére.

Megnyerő volt figyelni a miniszterelnököt, amint látható örömmel mutogatta a főváros jobban kivilágított pontjait a külföldi látogatóknak. Az ember azt képzeli, hogy minden nemzeti vezető hazafi, de nem gondolom, hogy láttam politikusban ehhez fogható sugárzó szeretetet a hazája iránt Ronald Reagan óta. De ez másfajta szeretet. Reagan szeretete Amerika iránt egy gulyás (cowboy) szeretete volt, aki a napnyugtát nézi a birtoka felett, és szíve telve van a köszönet meleg, aranyló ragyogásával. Orbán Magyarország iránti szeretete úgy ütött belém, mint egy félelmet nem ismerő utcai harcosé, akinek az arca kipiroslik a vértől, amikor arra készül, hogy földhöz vágjon valakit a családja védelmében.

Itt látható a fiatal Orbán Viktor fényképe 1989-ből, amikor azt a beszédét mondja, amely elindította a politikai pályafutását. Ifjúsági vezetőként hívták meg, hogy beszéljen a hajdani miniszterelnöknek és öt társának az újratemetésén, akiket a megszálló szovjetek öltek meg 1956-ban. A beszédében, amelyet akkor adott elő, amikor Magyarország még a Kommunista Párt uralma alatt állt, a fiatal Orbán követelte a szovjet csapatok kivonását a hazájából és rámutatott, hogy az akkori kormánynak az 1956-os elesett hősök koporsói mellett álló idősebb tagjai ugyanazt a kormányt képviselik, amely megölte őket. Nem olyan ember, akit könnyű megfélemlíteni.

Szerkesztő megjegyzése:

Rod Dreher, a 2023. január 16-án megjelent írását később az alábbiakkal egészítette ki:

FRISSÍTÉS: pontosítottam a főcímet és egy idézetet, hogy egyértelművé tegyem: Orbán Viktor szerint Magyarország nem áll háborúban Oroszországgal, hanem a Nyugat ostoba módon belebotlott egy olyan helyzetbe, amely de facto háború. A mondanivalója a következő volt:

There’s also a real possibility that things will spiral out of control. In fact, all this pressure will likely lead to some very negative unpredictable consequences. When those emerge as an emergency, those who pushed & pushed will act surprised & pretend they’re blameless. pic.twitter.com/L4MS2D7jwk

— Max Abrahms (@MaxAbrahms) January 26, 2023

Frissítés 2: Te jó ég, még mindig kapom a kérdéseket a magyar ellenzéki médiától, akik összeesküvés-elméletet gyártanak arról, hogy a kormány nyomására megváltoztattam, amit Orbán Viktor EU-val kapcsolatos nyilatkozatáról közöltem. Ez nem igaz. Amikor néhány, magyar médiát olvasó barátom a poszt megjelenése utáni reggelen azt írta nekem, hogy az ellenzéki lapok azt állítják, hogy Orbán azt mondta, hogy Magyarország ki akar lépni az EU-ból, azt mondtam nekik, hogy ez abszurdum, hogy valójában Orbán a Brüsszellel való személyes nehézségeiről beszélt, de azt mondta, hogy nem kétséges, hogy Magyarország az EU-ban marad. A továbbiakban tágabb értelemben arról beszélt, hogy egy vezetőnek ki kell állnia a népe érdekeiért, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a brüsszeli emberek „szemétládának” tartják – és olyan politikát kell követnie (például az EU-ban maradást), amelyet ő személy szerint ellenszenvesnek talál, de az ország érdekeit szolgálja. Nem hiszem, hogy bárki is rögzítette az ülést (hangfelvétel – szerk.) (én legalábbis nem), de megtaláltam a jegyzetfüzetemben azt az oldalt, ahová leírtam Orbán pontos idézetét. Azt kellett volna mondanom, részletezve, hogy amikor azt mondta: „Határozottan nem, de muszáj”, akkor elmosolyodott, jelezve, hogy ebben volt valami önironikus vicc (legalábbis én így értelmeztem a mosolyát).

Ez az epizód valami fontosat tanított nekem az ellenzéki médiáról ebben az országban, és egyik sem volt jó.

Fordította: Dohán Mihály

Eredeti cikk

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)