Orbán Viktor: A népszavazás egyszer már bevált, újra ezt kell tennünk gyerekeink jövője érdekében 📻
Ez elmúlt két hétben egymillió oltást adtak be az oltópontokan – kezdte ezekkel a számadatokkal Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország című reggeli műsorában a már szokásosnak nevezhető péntek reggeli interjúban a tájékoztatást.
Orbán Viktor részletezve elmondta, hogy ebből az egymillió oltásból 800 ezer volt a megerősítő, és 150 ezer az első oltás. A harmadik oltás tekintetében 2 millió 600 ezer ember élt már ezzel a lehetőséggel, ami a lakosság 27 százalékát jelenti. Ezzel az EU-ban az élen álunk, mivel az EU átlag a harmadik oltás tekintetében 10 százalék körül van.
A miniszterelnök elmondta azt is, hogy a következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap, amitől azt várja, hogy “a harmadik oltást felvevők száma rakétasebességgel lő majd ki.”
A beszélgetésben szóba került természetesen a gyermekvédelmi népszavazás is, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy a népszavazás egyszer már bevált, hiszen a bevándorlás ügyében Brüsszel szinte legyűrt bennünket, de a voksolással pozícióinkat megerősítettük és ennek köszönhetően sem kötelező kvótát nem vezettek be, sem migránsbetelepítés nem történt.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem érdekli, mit mondanak Brüsszelben a gyermekvédelmi törvényről, s azt sem szeretné, ha a Velencei Bizottság beleszólna abba, a magyarok hogyan neveljék gyerekeiket. Azt mondta, vagy egy őrület Európában, egy hullám, ami nem tartja tiszteletben a szülőknek azt a jogát, hogy a gyerekük emberré nevelése, ideértve a szexuális nevelést, a szülők kizárólagos joga.
A teljes miniszterelnöki interjú itt hallható:
Kiemelt kép: mediaklikk.hu