KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán hívja be az amerikaiak által uralt NATO-t!

A V4 vezetői támogatják a háborús készülődést

A Visegrádi Csoport támogatja a NATO kelet-európai haderőépítését – ez derült ki Antoni Macierewicz lengyel védelmi miniszter csütörtöki közleményéből, aki láthatóan a V4 egésze nevében nyilatkozik a háborús készülődésről.

Szerdán a Visegrádi Négyek (Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) egy cseh faluban találkoztak, hogy egyeztetést tartsanak a Varsóban július 8.-án kezdődő NATO-csúcstalálkozó előkészítése kapcsán. A Liblice területén tartott találkozó eredményeiről a lengyel védelmi miniszter azt mondta, hogy ott valamennyi visegrádi ország miniszterei egyetértésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Varsóban döntést kell hozni a NATO kelet-európai jelenlétének további bővítéséről.

Macierewicz nyilatkozatáról a Telewizja Republika számolt be. A védelmi miniszter kijelentése szerint Oroszország ártani akar a NATO-országok és Európa biztonságának, és erre a legjobb válasz, ha a NATO fokozza katonai jelenlétét az orosz határ mentén, ennek részeként pedig amerikai katonák érkeznek térségünkbe.

Kapcsolódó:  A Visegrádi Csoport rohadt almája

Varsóban július 8.-án kezdődik a NATO csúcstalálkozója. Lengyelország hatóságai a találkozó előkészületeinek részeként őrizetbe vettek és az oroszoknak kémkedéssel vádoltak meg egy ellenzéki vezetőt, aki a NATO-csúcstalálkozó idején szakszervezeti demonstrációkkal egybekötött ellentüntetést szervezett volna, tiltakozván a NATO háborús készülődése ellen, amiben a visegrádi országok lengyel vezénylet alatt részt vesznek.

Korábban számos európai vezető emelte fel hangját a Kelet-Európában zajló káros folyamatokkal szemben. Sahra Wagenknecht, a német Die Linke párt politikusa szerint a NATO vezetői nem beszámíthatóak, és az Amerikai Egyesült Államok szembefordította a lengyel kormányt Európával, hogy így megosztottságban tarthassa európai vetélytársait.

forrás: hidfo.ru

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor reagált Zelenszkij támadására

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

11 thoughts on “Orbán hívja be az amerikaiak által uralt NATO-t!

  1. Tragikomikus lesz látni majd, amikor a ,,védelmünkre” siető amerikai egységek Magyarországon nagyobb haderőt fognak jelenteni, mint a magyar ,,hadsereg”. Kíváncsi leszek, Orbán hogyan fogja eljátszani a méltóságos miniszterelnök urat, és hogy milyen hazafias szöveget nyom le az itt ,,állomásozó” amerikai hadsereg füle hallatára.

    1. miért is nem lett újra bevezetve a kötelező sorkatonaság?-Orbán nem akarta?-most meg nyafogunk,hogy nincs hadserege M,országnak?

  2. aha, hát ezért kéri az állambácsi, hogy az idegenek be/letelepitéséröl ne a nép döntsön, hanem az országgyűlést bizza meg. Igy az amcsik fognak szemtelenkedni nálunk. és ha engedünk az USA nyomásának, az elvakult lengyel kormánynak, akkor azon nyomban beadjuk a derekunkat az EU követelésnek is. pár év mulva nem Magyarországunk lesz, hanem amerarabország, he egyáltalan marad valami is ebböl az országbol. Oroszországnak eszeágában sincs háborut inditani bár ki ellen is, de ha reális veszélyt éreznek a NATO=USA felöl, nem haboznak visszavágni, Elsőnek a V4, és a balti államok támaszpontjait haderejét, rendfentartó erejét irányitó központjait(a kormányt) a településekkel együtt SEMMISITIK meg. Az amcsik nagy előszeretettel feláldozzák a volt szoc. országokat. Még Brezsnyev kijelentette, ha az amcsik háborut akarnak, akkor a szovjet-orosz hadsereg nem Moszkvában, hanem Vasingtinban trtja a mindenévi Gyözelem katonai parádét, ha egyáltalán megkegyelmeznek Vasingtonnak. 1000 év alat Oroszország senki ellen nem inditott háborut, csak győzedelmesen visszavágott… Napoleon „kérette” őket párizsba, Hitler Berlinbe, Varsóba, Prágába, Budapestre, stb. Én nagyon nem szeretném az orosz katonákat a lerombolt Hazámban látni… De még kevésbé a békés, semleges Országomban a német, izrael, amerikai stb. tankjait, repülőit, katonáit… Kell-e nekünk a NATO?
    Ki ellen védjen meg? Ne döljünk be Putyin meg a Kina ellenes hisztériának…

    1. v.Kövér György
      2016/05/31 – 20:08 Politikai tisztán látásod kitűnő – én is így látom – csak bővítem az erőle látásommal:
      Ami a legfontosabb az ország élén álló hamis nem magyar vezetés, mint mindig most is a vesztesek oldalán áll! Ez az egyik!
      A VESZTESEK /a jövőben/ nem tudják, vagy hatalmi gőgjükben figyelmen kívül hagyják, hogy rosszabbak mint hitler – aki mindenkit megtámadott – ami egyértelműsítette előre vetített vesztét – ez vár a globalizációra is – ha lezajlik az eddigi folyamatban még soha nem látott pusztítás a földön!
      A népek – nemzetek gyermekeinek a feladata, valóban az ez ellenni világméretű lázadás – ami már folyamatos! /ezt csak elárultam a veszteseknek/
      TEHÁT HA TOVÁBB FOLYTATJÁK PUSZTÍTÓ FOLYAMATUKAT – SZÁMUKRA NEM LESZ KEGYELEM – AZ ÍRMAGIG KI LESZNEK IRTVA! –
      MA EZ AZ ÜZENET! /a legfelsőbb parancsnoktól/
      Tisztelettel id. Kiss László
      ui: magyar nép gyermekei tegyetek meg mindent, hogy megint ne a vesztesek oldalán legyetek, egyszer végre már győztesek oldalán kell befejeznünk ezt a folyamatos pusztító folyamtatot , hogy vége legyen ennek a rémálomnak!

  3. A II. világháború idején (elején) Lengyelországot elsőként tisztították meg a zsidóktól. Onnan ide, Magyarországra is rengetegen menekültek, különösen amikor újra közös határunk lett velük. Nem értem a zsidóktól mentes Lengyelország viselkedését, ahol két évtizeddel ezelőtt mindössze 8 ezer zsidó élt. Ez a szám az 1993-ban forgatott Steven Spielberg: Schindle’s List című mesefilmének végén volt olvasható. Jó! — ez is hazugság, mint minden, ami a zsidókkal kapcsolatos, de ekkorát hazudni a KSH még ma sem képes. Vattay Szabolcs

  4. „be kell(!) teljesednie aminek be kell(!). És ezt Putyin Úrnak KELL levezényelnie. A világnak nincs más „gyógyszere! De ami az egyiknek gyógyszer,a másiknak méreg lesz!
    Az Isten Óvjon bennünket!

  5. T. Sajgó Úr!
    Sorkatonaság? Ön is nagyon jól tudja, hogy ma fegyvert adni a lakosság kezébe, nem lehet. Mert az első dolga lenne egy Normális testületnek,hogy leveti magáról az ellent. Azért lehet megcsinálni a Néppel azt a sok aljasságot, amit ma megtesznek, mert nincs mitől tartani. (?) Melyik az a rabló,aki betör egy olyan házba,ahol tudja,hogy fegyverre számíthat? Csak egy őrült. Ezért is lett lefegyverezve az ország. A másik.Egy ország a nemzeti jövedelmének minimum a húsz,de inkább az ötven százalékát költi honvédelemre. Na „ezt is eltüntetik már jó ideje. Persze fizetnek a natonak, de ki tudja mennyit,és miért, és ki ellen,vagy ki mellett.

  6. A lengyelek ki sem veszik a fejüket az USA-beli zsidók seggéből,az itt a baj!A németnek megbocsátott L.ország ,de az orosztól fél,mint atűtől.

Itt várjuk hozzászólását!